Gizi néni, cigánytemplom és fürdőház
Kárpátalján 1990-ben jártam először. Akkor még a Szovjetúnióhoz tartozott ez a kb. 200 000 magyar által lakott terület. A záhonyi átkelőnél hét stáción áthaladva, hosszú várakozás után jutottunk át a határon. Éjszaka volt, sehol nem működött a közvilágítás, zuhogott az eső, és mindenütt sár, tönkrement, felfestés nélküli utak. Így érkeztünk meg a beregszászi parókiára. Másnap a döbbenetes állapotú tanácsépületben tartottuk az első ifjúsági vezetőképző alkalmat egy Lenin kép alatt. Így kezdődött. Azóta sok-sok találkozás, konferencia, evangélizáció jöhetett létre. Egy idősebb kárpátaljai ember életében négyszer változott az államforma! Cseh, magyar, szovjet, ukrán vezetés váltogatta egymást. Nincs olyan magyar család, akiktől ne hurcoltak volna el férfiakat kényszermunkára. Sokan nem jöttek haza. A templomokat meggyalázták vagy átalakították csőraktárnak, uszodának vagy éppen ateista múzeumnak. Több templomot egyszerűen csak bezártak. Prédikáltam egyszer egy több évtizede bezárt templomban. Előtte néhány hete kényszerültek a kolhoz vezetői visszaadni a kulcsokat. De mielőtt ez megtörtént, összetörték a templom berendezését.
A templomok mindig megtelnek. Volt olyan, hogy egy faluban szolgáltunk és a szomszéd községből jöttek át, hogy menjünk oda is a megbeszélt időpontban, mert csak meghúzzák a harangot és az emberek bármilyen időpontban eljönnek. Istenem, hol vagyunk mi kényelmes, konszolidált, pogányosodó magyarországiak ettől!
Nyáron – már nem is tudom hanyadszorra – Kárpátalján szolgáltam Isten kegyelméből. Ifjúsági vezetőképző tanfolyamra hívtak Munkácsra és a nagydobronyi cigánygyülekezetbe evangélizációs szolgálatra. Ha minden élményemet leírnám, nem lenne időm az ilyen szolgálatokra, ezért csak röviden a legfontosabbakat.
Hogyan születik ma egy magyarnyelvű cigánygyülekezet? Mint a mesében: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Gizi néni, aki magyar református létére sokat kijárt a falun kívüli cigánytáborba. Ott így mondják, hogy „tábor”. Mi itthon megszoktuk a putri elnevezést...
Ez a Gizi néni, mivel komolyan vette a Mester igéit, szerette a cigányokat. Így lassan a cigányok elkezdtek járni a falu templomába. Mivel Jézus Krisztus nem mesehős, nem a szkeptikus – keresztyén szempontból gyümölcstelen életet élő – „tudósok” „tananyaga”, hanem élő valóság, isten, aki ma is teremt, új életet ad, többen a tábor lakói közül megtértek, újjászülettek. Egy idő múlva bizony kiszorultak a gyülekezetből, templomból és akkor a hollandok segítségével szép templomot és fürdőházat építettek a cigánytáborban. A templom mellett áll ez a bizonyos fürdőház, amelyben lehet mosni és fürödni. Télen Gizi néni szerez nekik az erdészettől fűrészport a fűtéshez. Nekik csak zsákokban el kell hozni az erdőből.
Munkácsról egy program után indultunk az esti evangélizációra. Kérdezem a lelkésznőt, hogy hány órakor kezdődik az alkalom. A válasz: amikor megérkezünk. Ez valóban így volt. A tábor szélén meglátták az autókat, meghúzták a harangot és mire leállt a harang, megtelt a templom idősekkel, fiatalokkal és kis ruhátlan gyerekekkel. A két órás együttlétet a sok kis gyermek szépen végigülte. Miután megdicsértem őket ezért, egy anyuka azt válaszolta, hogy ma már pedig ez a második evangélizáció...
Dani Eszter debreceni református lelkésznő évek óta szolgál Kárpátalján. Bejárta már Amerikát, Angliát, bárhová mehetne a világban, de ő mindig visszajön, hogy 20 éves Ladájával járja a családokat, falvakat, gyülekezeteket. A nem könnyű körülmények között magához vett néhány évvel ezelőtt egy árva kislányt. Azután egy másikat és végül nem fértek el az egyszobás parókián. Eszter, akinek nem volt ideje az utóbbi években családot alapítani, létrehozott egy gyermekotthont. Most 18 lakója van! Két gyermek véleménye: „Mi nem gyerekotthonban élünk, hanem egy nagy családban.” „Mindig vágytam egy igazi családra, nem tudtam, hogy az milyen. Most boldog vagyok, hogy rátaláltam, és itt lehetek”.
Kelenföldi Hírlevél, 2000. ősz