A Szentlélek már a konyhában van

Isten éltesse Rusznyák Dezsőt örökké, velünk együtt!

Reggeli egy felvidéki lutheránus parókián 2011. május 1-jén. Az asztal körül ül a helyi gyülekezet és még vagy tíz szórvány lelkipásztora (rá még visszatérünk), egy norvég lelkész, aki magyarul és szlovákul is (!) megérteti magát a helyiekkel – ugyanakkor francia nyelven doktorál Oslóban Husz János egyik elődjének életéből... Cikkünk megjelenése idején Sopronban fejleszti magyartudását, hogy eredeti nyelven kutathassa az ötvenes évek egyházellenes dokumentumait.
A napsütéses, virág- és kávéillatos reggeli harmadik szereplője e cikkecske írója, aki a sajógömöri lelkésszel együtt koptatta az Evangélikus Teológiai Akadémia székeit a nyolcvanas évek elején. Az elmúlt húsz esztendőben gyakran vendégeskedtem itt, a Mátyás királyt is látott Gömör megyében különböző szolgálatok, programok kapcsán. Barátságunk több évtizedes. Most evangélizációs sorozat tartása a feladatom az ünnepi hétvégén.

Tehát Rusznyák Dezső, avagy Dezider Rusnak hatvanéves. Isten éltesse örökké, velünk együtt!
Ez talán még nem érne meg egy cikket az Útitársban, de térjünk vissza a konyhába. A Szentlélek szereti a konyhát, na meg persze az istállót, a felházat, az utcát, piacot, tereket és egyéb helyeket, ahol az emberek élnek, sírnak, örülnek. A vasárnapi parókiának van valami különös atmoszférája.
Az eddig leírt jelenetbe egyszer csak belépnek az újabb szereplők. Négy helyi cigány fiúcska. Mind elegánsan, szép öltönyben, nyakkendővel, megilletődött arccal és virággal a kezükben. Mintha tojásokon járnának, odalépnek a hokedlin ülő pásztorhoz, és felköszöntik, ketten magyarul és ketten szlovákul. Az egyik evangélikus lelkész szeretne lenni. A templomban néhány perc múlva köszöntésképpen hangszeres kísérettel (az egyik hegedül, másikuk elektromos orgonán játszik) eléneklik az izraeli himnusz dallamára írt, Tüzed, Uram Jézus kezdetű dalt. A Biblia ilyesmire szokta használni a közöttünk és bennünk levő „Isten országa” kifejezést.

Aki számon tartja a szórványt, tudja, hogy a szlovákiai magyar evangélikus gyülekezetek nem éppen felszálló ágban vannak. Dezső testvérem hűséggel, de sok fáradsággal járja a nagy területet. Néha elkeseredik, ilyenkor magát bántja. „Bűnös pap vagyok” – mondogatja rekedt hangján. „…Bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép…” – jut eszembe Radnóti sora. Sok összetevő eredményezte a mai sanyarú helyzetet. De a Szentlélek már a konyhában van! Ő a kövekből vagy cigánykákból is tud fiakat támasztani magának.

Százhatvanan jöttek el köszönteni Rusznyák tiszteletest. Milan Krivda püspök, aki prédikált, számtalan szlovák és magyar kolléga, közeli és távoli testvérek, és ahogy az ünnepelt emlegette őket, a „vérrokonok”. Ők külön áldást kaptak az oltárnál. Volt itt minden, ami kell és fontos: ének- és zenekar, szép szlovák liturgia, ihletett igei köszöntés Endreffy Géza budaörsi lelkésztől. Badin Ádám előadóművész hitelesen, művészi erővel olvasta fel Luther Miatyánk-parafrázisát (EÉ 72). Az istentisztelet után a kultúrházban folyatódott az ünnepség. (Előző este még 11 órakor is – amikor megnéztük a terepet – cukrozták a poharak szélét a másnapi vermuthoz a fáradhatatlan segítők.)  Itt is szólt az ige, később anekdoták, népdalok és a százdi citerazenekar nagyszerű játéka tette teljessé a napot.

Lóczy Tibor, a néhány éve megtért helyi vállalkozó örömmel jelentette be: már nemcsak imádkozunk érte, hanem láthatjuk is, hogy él a gyülekezet. Nincsenek még tömegek, de az elmúlt egy-két évben beindultak a gyermek- és ifjúsági programok, az iratterjesztés, nagyobb erőkkel látogatják a szórványt, egyre több konferenciát, tábort szerveznek, nem kis mértékben a kétszázötven kilométerről rendszeresen érkező budaörsiek segítségével.
Kedves Dezső, te „bűnös pap”, hálát adunk érted az Örökkévalónak hosszú szolgálatodért, az állandó útonlevésért, a tatarozásokért, mélyről felszakadó imákért, azért, hogy a Lélek erejével nagy családot gyűjtöttél össze szlovákokból, cigányokból, magyarokból és ebből a nyelvzseni norvégból.
Lesz folytatás, igen, mert ő nagyobb a mi szívünknél, mert ő mindannyiunk Atyja.

Útitárs, 2011. tavasz