„Csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme.” (Zsolt 30,6)
Nem egy folyton dohogó, kaporszakállú, felhőkön ücsörgő öregember a mi Istenünk, aki alig várja, hogy büntethesse az embereket. Vannak kegyességi irányzatok, amelyek úgy mutatják be az Istent, mint aki nagyrészt azzal tölti az „idejét”, hogy szigorú törvényeket alkot, azokat be akarja tartatni az emberekkel, és ha nem megy, akkor könyörtelenül lecsap, haragszik, büntet. Az ilyen látású keresztyének élete állandó rettegés, görcsös akarás. Bizonyítani akarnak, meg akarnak „dolgozni” a kegyelemért, az üdvösségért. Azoktól viszont viszolyognak, akik tudnak és mernek percenként élni az Isten könyörületéből, jóságából.
Ez a kép hamis az élő Istenről és a keresztyén életről! A zsoltár is ezt igazolja: „Csak pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme.” (jóakarata) Itt nem egyszerűen időtartamról van szó, hiszen az Isten világában nincs idő, hanem az ige azt érzékelteti, hogy összehasonlíthatatlanul nagyobb az Isten kegyelme, jóakarata, szeretete, mint haragja. Ő nem magáért haragszik, hanem féltő szeretetből ÉRTÜNK. Ha kifejezhetetlen is az arány Isten haragja és kegyelme között, akkor is komolyan kell vennünk, nem szabad lekicsinyelnünk, mert az mégis csak az élő Isten haragja, ami, „emésztő TŰZ”. (Zsid 12,29) A szentség tüze. Teljes elhatárolódás, elutasítás a szentségtelenséggel, tisztátalansággal, hazugsággal, vagyis a bűnnel szemben. Kiegyenlíthetetlen ellentét.
Mi emberek is elutasítjuk például a rossz, ízetlen ételt. Ez logikus. Éppen ilyen logikus, hogy Isten nem fogja „lenyelni” hitetlenségünket, képmutatásunkat, hazugságainkat, gyűlölködéseinket, anyagiasságunkat stb. Aki ezektől tudatosan nem kar elfordulni, az elutasítja az evangéliumot és az Isten haragja rajta marad. (Jn 3,36) „Aki pedig nem hisz, az már ítélet alatt van.” (Jn 3, 18) „Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni.” (Zsid 10,31) Ez pedig nem gyerekjáték! Így válhat a lekicsinyelt „pillanat” pokoli öröklétté. Ezzel a kérdéssel pedig mindnyájunknak szembe kell nézni. Vagy most, vagy majd akkor, amikor már minden késő.
Ha nem tudom, hogy miért haragszik Isten, akkor fogalmam sem lehet arról, hogy mit is jelent az egész életen át tartó kegyelme, jósága. A szentség és a szeretet nem kizárják, hanem feltételezik egymást. Ha pedig a szentségnek tüze van, úgy a szeretetnek is, amely életet, meleget és fényt ad. Isten nem méricskéli a szeretetét, hanem kiárasztja bőséggel még ellenségeire is. „Az Isten szeretet.”(1Jn 4,8) Ez az Ő lényege. Mivel igazi szeretet, cselekedett és cselekszik is. Krisztusban felöltötte az emberi testet. Elképzelni is lehetetlen, hogy mit jelentett a szent Fiúnak testet ölteni és értünk a „harag edényeiért”, hitetlen istentelenekért vállalni az átkot, a halált, az Atya jogos haragját a bűn fölött. Mint valami „szent villámhárító” fogta fel a tüzet, hogy ne a „ház” égjen le. Bűnné, átokká, gyalázattá lett értünk, miattunk és helyettünk! Erre már nincs logikus magyarázat. Ez a túláradó, túlcsorduló szeretet megtérésre kell, hogy indítson. Ez legyen erőforrás a bűn elleni harcban. Ne azért ne vétkezzek, mert rettegek egy haragvó Istentől, hanem mert tudom, hogy mennyire szeret, hogy mit megtett az én új életemért, üdvösségemért.
Kedves Olvasó! Kívánom, hogy egész életeden át tapasztalhasd Urunk jóságát, ahogyan a zsoltáros is vallott róla:
„Gyászomat örömre fordítottad,
leoldoztad gyászruhámat,
és örömbe öltöztettél.
Ezért szüntelen zeng neked a szívem,
Örökké magasztallak, Uram, Istenem!”
(Zsolt 30, 12–13)
Evangélikus Élet – Élő víz, 1988.