Ajándék ez a nap
„Kegyelemből van üdvösségetek a hit által” (Ef 2,8)
A tizenhatodik alkalommal megrendezendő országos evangelizáció témája a kegyelem. Szükséges, hogy újra és újra halljuk az örömhírt Isten legnagyobb ajándékáról.
Egy ilyen csendesnap alkalom arra is, hogy felkészült igehirdetők, előadók szolgálata által jobban megértsük és megtanuljuk, mit jelent kegyelemből élni a hétköznapokban, mit jelent Isten jósága, kegyelme a házasság, családtervezés, a magzathoz való viszony, a megtérés, a bűneinkkel való harc, a lelkigondozás összefüggésében. Ez utóbbi témák október 12-én az idei országos evangélizáció szekcióbeszélgetésein kerülnek elő.
Sokszor átéltük már, hogy Isten megáldja ezeket a Deák téri templomunkba szervezett találkozókat jelenlétével, teremtő és megújító igéjével. Isten szava „élő és ható”. Egyéni és közösségi életünknek nagy szüksége van rá. Elkerülhetetlen, hogy más egyházakhoz hasonlóan evangélikus közösségünk is keresse a megújulás útját, a „kitörési pontokat” – ahogyan erről püspöki cikket is olvashattunk hetilapunkban.
Az Örökkévaló és a törékeny, esendő ember kapcsolatában igazán egy fontos kérdés van: találkozik-e életünk, szívünk a teremtő, isteni szóval? Az egyház születésénél fontos esemény volt az, amikor sok tévelygés, kétfelé való sántikálás után Mestere és Megváltója segítségével Péter megtért, újjászületett, és isteni erővel, hatalommal, megbízással hirdette az igét (evangelizált) Jeruzsálemben. Átment azon a metamorfózison, amelyet Jézus Nikodémusnak is felajánlott (Jn 3,1–21). Isten eszköze lett a misszióban. Azt mondta másoknak, amit előbb ő is elfogadott és megélt.
Hallgatóinak szívét eltalálta a hirdetett, a Szentlélek által felforrósított üzenet. Meg is kérdezték a prédikátort: „Mit cselekedjünk?” Péter ezt válaszolta: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” (ApCsel 2,38)
Igen, ez az isteni terv, akarat, szándék, stratégia, kitörés. Mondjunk rá mi is teljes szívvel igent és áment! Ezen lesz áldás és élet.
Indiában egy évente tartott vallási jellegű rendezvényen az egyik istenség kedvéért ezrek szúrják át szájukat, nyelvüket, bőrüket tűkkel, kisebb lándzsákkal. Mindezt transzállapotban élik át, táncolva, kiabálva vagy révületben, üveges tekintettel. A nagy hőségben, teherrel hátukon megmásznak egy kétszázhetven fokú lépcsősort is. A milliós tömegben egymást lökdösik, többen elájulnak, a zenészek dobokkal és más hangszerekkel igyekeznek fokozni az eksztázist. Ahogy néztem mindezt az On the Spot című dokumentumfilmben, a következő gondolatok fogalmazódtak meg bennem: sajnálat a spirituálisan érzékeny, de az önmegváltás béklyójában szenvedő emberek iránt; a misszió fontossága, jelentősége; hála Krisztusért, a megváltásért, a kegyelemért.
A keresztyénséget is megkísérti, ha nem is ilyen durva módon, az emberből kiinduló, életünket saját képességeinkkel, akaraterőnkkel rendezni akaró vallásosság. Összekeverve a megváltástörténet súlypontjait könnyen helyeződik az emberi tényezőre, lehetőségekre a hangsúly. Ha sokat imádkozol, ha megvallod a bűneidet, ha odaadod a szívedet, ha adakozol, ha megsanyargatod testedet… Akkor majd Isten könyörül rajtad, megsegít, meggyógyít, üdvözít. Ez nem evangélium, hanem erőlködő törvényvallás.
Az a drámai ebben, hogy mindezeket valóban komolyan kell venni, hitéletünknek részei is – de nem ez a titka, nyitja, lényege a keresztyénségnek.
Isten jósága, kegyelme, szeretete nélkül semmik vagyunk, esélyünk sincs életünk rendezésére, a bűntől, haláltól, ördög hatalmától való szabadulásra. Az evangéliumi, evangélikus hit lényege, hogy minden, amink van, ajándék. Kaptuk a teremtettséget, szeretteinket, a közösséget, bűneink bocsánatát, a megkötözöttségeinkből való szabadulást, az örök, teljes, boldog életet, üdvösséget. Mindezt azért, mert Isten jó, nagyon jó, mert öröme telik abban, ha az emberrel jót tehet.
Ez mindennapjainkban óriási erőforrás lehet. Bármi történik is a világgal, egyházzal, az emberiséggel, szeretteimmel és velem, tudom, tudhatom, hogy nem eshetek ki Isten szeretetéből (Róm 8,38–39). Erre a legnagyobb bizonyíték a golgotai kereszt. Isten Fia saját döntése alapján vállalta bűneink büntetését.
Fontos, hogy egyházunk missziós programjaira ne csak táplálkozni, fogyasztani menjünk. Természetesen az is elengedhetetlen, de aki megkóstolta az élő vizet, az nem tarthatja meg magának. A „bespájzolt” manna, mennyei kenyér megromlik. A samáriai asszony, miután megkapta Jézustól az örök élet vizét, azonnal vitte kortársait a Forráshoz.
Tegyük ezt mi is, és ne csak évente a Deák téri templomban, hanem napról napra, ahogyan az Úr Lelke vezet. Legyen életünk minden napja ajándék!
Evangélikus Élet, 2013. október