„Hogy elhiggye a világ” (Jn 17,21)
Az imahetek után
A gonosz, a diabolosz szétszed, összezavar, tönkretesz, a Lélek gyógyít, egyesít, helyreállít. Az egyházban, Krisztus földön élő testében ez a két transzcendens, spirituális erő feszül egymásnak. Az egységtörekvés, az ökumenikus mozgás, az evangéliumi hívők közössége nem hobbi, nem identitászavarral küzdők pótcselekvése, hanem az Örökkévaló akaratának teljesítése örömben, békességben. Az Atya szereti, ha gyermekei együtt vannak. A végtelen mennyei asztal mindenkit vár, a felkészülés a nagy találkozásra itt történik.
Az Evangéliumi Aliansz százhetven éve (1846-ban ötven felekezetből 921 résztvevő gyűlt össze Londonban), az Egyházak Világtanácsa a 20. század közepétől szervezi az imatalálkozókat. Az évenkénti imahét fontos esemény, de ma már nem elégséges. A keresztyének egymást tisztelve, megtartva egészséges felekezeti identitásukat, egymástól mégis tanulva közösen keresik Isten arcát, akaratát, vezetését – egész évben.
Sok településen, megyében működnek rendszeresen „pásztorkörök”, lelkészi imaközösségek. Számtalan missziós területen közösen tervezünk, szervezünk programokat. Felekezetközi ügy a bibliafordítások fajsúlyos munkája is. Most éppen a jelnyelvi Szentírás készül közös összefogásban. A börtön-, cigány-, vak-, lepra-, kórház- és szenvedélybeteg-misszió is sok közös pontot kínál. A mai helyzetnek megfelelően reagálnunk kell az üldözött keresztyének és a menekültek nyomasztó helyzetére. Több nagy létszámú missziós találkozó, program mögött komoly felekezeti, evangéliumi összefogás alakult az utóbbi években: Balaton-NET, Ez az a nap!, ProChrist, házasság hete, nemzetközi vezetőképzés (GLS).
A januári Aliansz- és ökumenikus imahetek szinte minden napján részt vehettem valamely helyi programon. Erős odaszánást, Istenre és egymásra figyelést tapasztaltam. Fontos, hogy ne pipáljuk ki néhány találkozóval az Isten szerinti egység szent ügyét.
Első szolgálati helyemen, Csorváson és Gerendáson öt felekezet (román ortodox is!) hét gyülekezete tartott rendszeres találkozókat. Volt rá példa, hogy a lelkészek ima- és böjtközösséget tartottak nagy ünnepi alkalmak előtt. Gerendáson minden hónapban megszerveztük a közös bibliaórát. Isten Lelke arra indított minket, hogy tartsunk egy kiengesztelési, megbékélési istentiszteletet. A plébános – jó barátom, testvérem –, ha szükség volt rá, kántori szolgálatot is vállalt evangélikus esküvőn. Sőt egy alkalommal a vasárnapi istentiszteleten is helyettesített. Közös fellépésünk hatására még a rendszerváltás előtt, nem éppen egyházias atmoszférában sikerült bevezetni az iskolai hitoktatást. Időnként gyermekdélutánokat tartottunk sok játékkal és hitébresztő szolgálatokkal. A katolikus szeretetotthon építésében evangélikus fiatalok is részt vettek. Mindezeknek az alapja az Úrral való közösségünk volt.
Evangélikus Élet, 2016. február 7.
