Csodáról csodára

Duszka József nyugalmazott életvédelmi nyomozóval Szeverényi János beszélgetett

Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával megütötte a fülemet az a mondatod, hogy csoda az életed. Ritkán hallok rendőrtől ilyen, bizonyságtételnek hangzó kijelentést. Miért tartod csodának az elmúlt évben történteket?
Már az is csoda volt, hogy huszonöt év munka után negyvenkét évesen elmehettem nyugdíjba, mert változtak a törvények. Ezt követően teljes káosz lett az életem. Napjaimat az alkohol fogságában töltöttem, huszonegy évig tartó házasságom is tönkrement. Kezdtem testileg is leromlani, hatvankilósan kerültem be a kórházba. De előtte még ittas járművezetés miatt megbüntettek és a százötvenezer forintos büntetésből ötvenezer forintot nem fizettem be, ezt le kellett ülnöm egy büntetés-végrehajtási intézetben.

Nem tudtál kölcsönt sem szerezni?
Megpróbáltam, de senki nem segített. Bekerültem egy olyan büntetés-végrehajtási intézetbe, ahol találkoztam olyan elítéltekkel, akiket még én juttattam rács mögé. Amikor bekerültem, akkor is részeg voltam. Az is egy csoda, amit a börtönorvos állapított meg, hogy nem jelentkeztek elvonási tünetek. Ez nem szokványos azoknál, akik ennyire mélyen alkoholisták, és hirtelen teljesen megvonják tőlük az italt úgy, hogy gyógyszerekkel nem helyettesítik. Kaphattam volna rohamokat, de nem jelentkezett semmi. Így utólag azt hiszem, ennek így kellett lennie, hogy börtönbe kerüljek, mert ott szembesültem azzal, hogy hol tartok.

Miért ittál?
Rosszul kezeltem a hirtelen rám szakadt szabadságot, azt hittem, az a szabadság, ha azt csinálok, amit akarok, hogy nekem mindent lehet. Édesapám nővérét is gondoztam, akit oxigénpalack tartott életben. Ez is nagyon megterhelt, hogy egy magatehetetlen nénit kell ellátnom. A halála után még inkább elkezdtem inni. Amikor kijöttem a börtönből, nem tudtam mihez kezdjek, merre induljak. Minden reggel úgy keltem föl, hogy mától nem fogok inni, de a függőség nagyon erős, az ember nem akar inni, mégis mindig azt teszi, amit nem akar.

Magyarországon minimum egymillió alkoholista él, ami azt jelenti, hogy hárommillió ember életét érinti ez a probléma, és tényleg csoda, ha valaki ki tud jönni belőle. Ezt a beszélgetést sem öncélúan tesszük közzé, hanem hogy segítsünk másoknak is a példával, hogy van szabadulás. Te hogyan szabadultál ebből a fogságból?
Amikor kijöttem a börtönből, megkerestem egy orvos-pszichológus ismerősömet. Akkor éppen nem ittam, nem volt bennem kényszer és nem is tudtam hova tenni azt, ami velem történt. Ekkor kerültem a kórházba. Ott ért az a csoda – az orvosok sem értették –, hogy négy év mértéktelen alkoholfogyasztás után nem találtak maradandó károsodást. Egy református kórházlelkész említette, hogy Dömösön működik egy iszákosmentő misszió, ahol volt alkoholistákkal foglalkoznak. Amikor hazamentem Tótkomlósra, csak ültem és nem tudtam, mihez kezdjek, végül felhívtam a dömösi központot.

Ott mi történt?
Érkezésemkor végignéztem az embereken, hogy hová is kerültem. Kicsit furcsa volt a helyzet. Ebéd után felolvasás volt a Bibliából, közös éneklés, és én úgy éreztem, hogy nagyon nem jó helyen vagyok. Másnap el akartam onnan jönni. Némethné Balogh Katalin, a vezető, adott egy Bibliát és biztatott, hogy kezdjem el olvasni, töltsem értelmesen az időt, ha már itt vagyok. Úgy gondoltam, hogy vesztenivalóm nincs, hát elkezdtem olvasni.
Volt, hogy éjjel csak két órát aludtam, úgy belemélyedtem az olvasásba. Például Jób története nagyon megérintett. Azonosultam vele, hiszen majdnem mindent elvesztettem én is, és nagyon mélyre kerültem. A Példabeszédek, a Zsoltárok szintén érdekelt és – mint a nyomozásnál – az ok-okozati összefüggések kezdtek foglalkoztatni. A Biblia tükröt tartott nekem, akkor imádkoztam életemben először, akkor adtam hálát először azért, hogy valami miatt megtartott engem az Úr, kiemelt a mélységből és utána csodák sorozata történt velem.
Három hét után hazamentem, és épp akkor adták át a szenvedélybeteg-ellátó intézményt Tótkomlóson az evangélikus egyháznál. Száz méterre laktam a templomtól. Úgy éreztem, hogy az Úristen épített nekem egy házat. Naponta tíz órákat töltöttem az egyháznál. Csináltam mindent, takarítottam a toronyban a galambtrágyát, úgy éreztem, tartozom ezzel az Úrnak, aki megszabadított.
Az emberek nem tudtak hova tenni. Huszonöt évig tiszteltek mint nyomozót. Aztán négy évig csak alkoholistának láttak, egy semmirevalónak. Majd azt látták, hogy nem megyek a kocsmába, hanem füvet nyírok a templomkertben. Én nyíltan vállaltam az életemet. Tudom, hogy az Úr abba a helyzetbe állított, hogy segítsek másoknak, akik az alkohol fogságában vannak.

A volt cimborák hogyan reagáltak?
Sok embert elveszítettem, de sok újat kaptam. Amikor megnyíltam, néhányan elcsodálkoztak, de a többség elzárkózott, mert nagyon idegen volt ez tőlük, nem értették a hit általi szabadulást. Ez nagyon más, mint az akaratlagos leszokás. Az elmúlt két évben még kísértést sem éreztem, pedig az én életemben is vannak nehézségek, gondok.  

Mit tudnál tanácsolni a bajban lévőknek, vagy a hozzátartozóiknak?
Az embernek saját magának kell dönteni és lépni. Ezt senki nem tudja megtenni helyette. A környezet csak visszajelezhet. Senkit sem lehet erőszakkal betuszkolni egy rehabilitációs intézetbe, csak ha ő maga is akarja. Szükséges az őszinte felismerés, hogy nagyon rossz úton járok, hogy alkoholbeteg vagyok és segítségre szorulok. A család ennek a belátásához segíthet hozzá. Amíg valaki titkolja, amíg hárít, addig nem lehet rajta segíteni. Csak az őszinte bűnvallás után jöhet változás.
Nekem az is nehéz volt, hogy elváltam, édesanyám, nagynéném meghaltak, és egyedül maradtam. Senki nem volt mögöttem, aki támogatott volna. Tudom, hogy engem az Úr szabadított meg, embernek ilyen hatalma nincs, hogy egy totál beteg embernek egyik napról a másikra egészséges életet adjon.

Nekem nagyon tetszik, hogy nem állsz meg, hanem folyamatosan mész előre, tanulsz, növekedni akarsz a hitben, keresed a szolgálati területeket. Egy valamikori gyilkossági nyomozó, akinek krízisek jöttek az életébe, most a Baptista Teológiai Akadémia lelkigondozói és missziós szakán tanul.
Ez is egy csoda volt. Egyik reggel úgy keltem fel, hogy tanulni szeretnék. Amikor bekapcsoltam a számítógépet, pár perc múlva ezt olvasom: A Baptista Teológiai Akadémia pótfelvételit hirdet. Nem is nagyon tudtam, kik a baptisták. Gyorsan utánanéztem, hogy Jézus útján járnak, jó, akkor ez az én iskolám. Nagyon szeretném a hitemet tudással is alátámasztani.
A Biblia fontos dolgokat mond az életről. Amikor Dömösön voltam, csodálkoztam, hogy miket kérdeztek tőlem. Először azt hittem, hogy talán nyomoztak utánam, mert nem tudhatnak ilyen dolgokat az életemről, pedig ők csak a Biblia alapján közelítettek. Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, de itt, a teológián, jó úton haladok.

Neked mint hívő nyomozónak Jézusról mi a véleményed?
Lenyűgöző, olyan embert látok benne, amilyen én szeretnék lenni. Keresem, hogy azok, akik a keresztre juttatták, miért tették ezt vele? Annyira egyértelmű kellett volna, hogy legyen az emberek számára, hogy Ő ki, és mit akar.

Ez ma is így van. Ilyen az emberi természet, hogy tudjuk, mi a jó – Jézus környezete is tudta, hiszen még az ellenségei sem tudtak rosszat rábizonyítani –, mégis ellene döntünk.
Még melyik bibliai szereplők fontosak számodra Jób és Jézus mellett?
Jónás története is nagyon megfogott. Van egy Las Vegas, végállomás című film, ami egy alkoholista emberről szól, aki azért ment Las Vegasba, hogy minden bűnnek élve alkohollal legyen öngyilkos. Le kell majd adnom egy dolgozatot arról, hogy melyik országba mennék missziós munkára. Én legszívesebben Las Vegasba mennék, ami olyan, mint Ninive, a bűnös város. Mi csak a felszínt látjuk ebből a városból, de biztosan lehetne ott missziós munkát végezni.

Híd, 2016/2.