Fókusztéma: reménység
A halottak reménysége
Kissé rózsaszínűnek, megfoghatatlannak, lebegőnek éreztem sokáig a reménység fogalmát. A mindig-hívők szünet nélkül reménykednek… Őket nem borítja ki semmi, mindenre van válaszuk, soha nem félnek, tudják a tutit. Ez nekem mindig gyanús volt. A Szeretethimnusz (1 Kor 13) nagy hármasában is szerepel a reménység a hit és a szeretet között, számomra jó ideig mégsem vált megfoghatóvá jelentése, jelentősége.
Részt vettem néhány évvel ezelőtt egyházunk országos irodájának munkatársi kirándulásán. Tihanyban meghallgattuk Korzenszky Richárd bencés elöljáró beszédét, melyben megemlítette, hogy az evangélikusok gyakran használják a „reménység szerint” formulát. Azóta amikor ezt hallom (mert valóban sokat használjuk), mindig eszembe jut a tihanyi találkozás. Amikor kimondjuk, hogy reménység szerint, igazán mire gondolunk? Miben reménykedünk, mi a reménységünk alapja?
A szavak, a fogalmak, a filozófia, a művészet, a teológia segíthet, de gátolhat is minket az Istennel való közösségünkben. Hiszen a Teremtő nem szorítható be egyik területre sem, ugyanakkor mindet inspirálhatja. Az igazi, hiteles, valóságos lelki és szellemi kapcsolathoz, egységhez nem szükségesek a segédeszközök. Amikor az Úr ránk talál, felemel, megbocsát, újjászül, megajándékoz az örök, teljes élettel, nem azzal vagyunk elfoglalva, hogy meghatározzuk mettől meddig tart a hit, a remény és a szeretet valósága. Nem analizáljuk és definiáljuk Istent, hanem engedünk mindent legyőző szeretetének. A bibliai vak (Jn 9) még a nevét sem tudta gyógyítójának (Jézusnak), bezzeg a korabeli hittudósok azt hitték mindent tudnak róla… A vak látóvá lett, a teológusok maradtak vakok.
Korszakváltó, bizonytalan, reménytelennek tűnő korunkban mintha nem kellene magyarázgatnunk már, mit is jelent az Örökkévalótól kapott reménység. Sőt, oxigénné vált számunkra, ami nélkül nem lehet élni. Egyéni, családi, egyházi, nemzeti hibáink, bűneink, mulasztásaink, harcaink és győzelmeink közben az éltet minket, hogy az élő Istenbe vetett reménység nem szégyenít meg (Róm 5,5). Mert az igazi remény forrása, alapja, fenntartója az élő Isten és az ő drága Fia, Jézus Krisztus. Őt nevezi Pál a hívők reménységének (1 Tim 1,1), akinek jóságában, kegyelmében teljes bizonyossággal lehet reménykedni (1 Pt 1,13).
Nekünk is szól az üzenet: a hit és szeretet mellett megmarad korszakokon, bűnökön, kríziseken át a reménység is, mert nagyobb és maradandóbb minden formánál, a hívők által fontosnak tartott ajándéknál, mint például a prófétálás, nyelveken szólás, tüzes szolgálat, adakozás, titkok és bölcsességek ismerete.
A gonosz, az ördög a jót is rossznak mondja (és fordítva), az „állókat”, az Isten gyermekeit is vádolja, és próbálja elkedvetleníteni. Isten pedig a mi Urunk, Jézus által a bajban, bűnben, hitetlenségben, fogságban élőkben is lát jövőt, életet (Jer 29,11). Kőből, halottból élőt teremt. Ő a halottak reménysége (ApCsel 23,6)! Ez az evangélium. Dicsőség legyen ezért Istennek!
Híd 2012/3.