Fókusztéma: stressz
Diagnózis – terápia – rehabilitáció

Minden egész eltörött – írta Ady. Az ördög (görögül diabolos, azaz szétdobáló) mindent szétszed, széttör, szeparál;  az Isten pedig vonz, összegyűjt, egységet teremt.
A bűn következménye a szétesés. Megromlik, illetve megszakad a kapcsolat Isten és ember, ember és természet, ember és ember között. Isten számunkra az Atya, Fiú, Szentlélek hármasságában jelentette ki magát: három egységben. Ez nem skizofrénia, hanem a különbözőség egységének tökéletes képe az isteni szeretetben.

Az ember is összetett lény. Van testünk, pszichénk (érzelem, értelem, akarat) és mindezt megszentelheti, átjárhatja, megtermékenyítheti az Isten lelke, a Szentlélek. A teremtéstörténetben ezt olvassuk: „…megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte az orrába.” (1Móz 2,7). Az ősbűn, a hitetlenség, bizalmatlanság következtében az ember, az emberiség elvesztette az isteni hasonlatosságot és kiszakadt az Édenből, Isten közegéből. Ezért keressük egy életen át az „elveszett paradicsomot”, amíg meg nem térünk és újra kapcsolatba nem kerülünk Teremtőnkkel.
Magazinunk témája ezúttal a stressz. Alig kerülhet elénk aktuálisabb kérdés. Sokszor kinevettük magunkat – a Misszió készítőit –, hogy miközben a stresszről írunk, üzenünk, mi magunk is stresszes (aggódó, feszült) állapotban vagyunk.

A stressz kiváltó okai és következményei összefüggésben vannak a hasadtsággal, a bűnnel. Tudjuk, a stressz egy bizonyos fokig pozitív jelenség: az élet kihívásaira adott válasz. De az ellenálló képességnek is van határa. Az ember „véges lény”, ha a feszültség túlmegy a tűréshatáron, annak stressz lesz az eredménye.  Számtalan hatás ér minket, különböző események, emberek hatnak ránk, élvezeti cikkek stimulálnak minket. Meg kell ismernünk és tudatosítanunk kell a kiváltó okokat (például: túl sok televíziózás, kávéfogyasztás, cigarettázás; mozgáshiány, rossz időbeosztás, munkahelyi gondok, családi feszültségek, el nem rendezett bűnök stb.), és lépnünk kell a megoldás érdekében. Miért csak egy infarktus után (vagy akkor sem) rendezzük át az életünket? Sokat hallunk a pszichoszomatikus (lelki-testi) megbetegedésekről. Tudjuk, hogy a legtöbb mai népbetegség – magas vérnyomás, allergia, cukorbetegség, rák stb. – nagyrészt lelki eredetű. A gyógyuláshoz egyszerre fontos a helyes diagnózis, a terápia és a rehabilitáció.

A diagnózis: elhagytad Istent, és a tőle kapott törvényt (tízparancsolat, tíz ige). Ennek következtében kiegyeztél bűnös természeteddel, vágyaiddal, nem vigyáztál sem a testedre, sem a lelkedre. Elveszítetted a harmóniát a természettel. A terápia: térj meg, keresd Istent, add át neki életedet, és megkapod a Szentlelket, aki elvezet minden igazságra. Változtasd meg időbeosztásodat, mozogj eleget, táplálkozz helyesen. A rehabilitáció: helyreállítás. A fentiek megvalósulása után átéled azt, hogy megtalálod helyedet a teremtettségben, lesz értelme, célja életednek. Ez pedig az Isten és az emberek tisztelete, szeretete és szolgálata.

Missziói Magazin, 2004/6.