Kádár-korszak, kommunizmus, szegénység
A pofátlanul kegyetlen vadkapitalizmus, ami ma hazánkban is tapasztalható: VILÁGBOTRÁNY. Elfogadhatatlan.
Engem nemigen lehet vádolni Kádár-nosztalgiával (például piros, de még kék nyakkendő sem volt a nyakamban. Apám a „vörös fenevad bélyegének” nevezte), de aki igazán éhezik, fagyoskodik otthonában (idén közel százan fagytak meg lakásukban!!!), nem tudja megvenni a gyógyszert gyermekének, azt elsősorban nem az érdekli, hogy kik, milyen színű aurával ülnek a parlamentben.
Csak az mondhat kritikát a hetvenes, nyolcvanas évek viszonylagos szociális biztonsága után vágyakozókról, aki maga is ismeri a tartós éhezést, fázást, teljes kiszolgáltatottságot.
Abból pedig ma van bőven.
Bizonyos, hogy a kormány, az egyházak és mások is sokkal többet tehetnének (velem együtt) a szegényekért.
Nincs jó politikai-társadalmi rendszer, de nagy a különbség az ún. kapitalista országok között is, pl. szociális szempontból.
Első szolgálati helyemen nagy pusztítást végzett a kommunizmus az egyház és a társadalom életében.
Ugyanakkor fel kellett ismerni azt a tényt, hogy Kádárék tömegeket emeltek fel az éhezésből, cselédsorból.
„Paradicsomot” próbáltak létrehozni, de Isten nélkül. Abból pedig csak pokol lehet. Kenyeret, cirkuszt adtak, de a hitet elvették.
Az egyház nem szakadt bele a háború előtt sem a munkásokkal, kiszolgáltatottakkal való azonosulásba.
Soha ne felejtsük el, a szociális eszme nagyon hatásos azok számára, akiknek sav marja a gyomrukat.
Nem csak a diktatúra nyomására sodródtak tömegek a baloldal felé. Ebben az egyházaknak is volt (és ma is van) felelősségük.
Fraternet levelezés, 2011.