Az ifjúsági evangélizáció

„Barátaim és tanítóim, nemegyszer hallottam, az utóbbi időben pedig még többször is lehet hallani, hogy nálunk Isten papjai, különösen a falusiak, mindenfelé sírva panaszkodnak, hogy kevés a jövedelmük, és alacsony sorban vannak, és egyenesen azt állítják, még nyomtatásban is, hogy ezentúl nem magyarázhatják a népnek a Szentírást, mert kevés a jövedelmük és ha jönnek a lutheránusok és más eretnekek, hogy elcsalogassák nyájukat, hát csak csalogassák el, mert nekik kevés a jövedelmük. Uramisten, gondoltam, adjon az Isten nekik több jövedelmet, ha ez az ő számukra mindennél fontosabb (mert az ő panaszuk is jogos), de igazán mondom: ha ebben hibás valaki, akkor félig mi vagyunk a hibásak! Mert igaz, hogy nincs ideje a papnak, és jogosan mondja, hogy örökké a munka meg a szertartások terhe alatt nyög, de azért mégsem örökké, azért mégiscsak van egy egész héten egy órája, hogy eszébe jusson az Isten is. És a munka sem tart egész éven át. Gyűjtsön össze magánál egy héten egyszer estefelé, először csak néhány gyermeket – ha meghallják a szülők, ők is kezdenek eljárni. És nem kell erre a célra termeket építeni, egyszerűen a házába fogadja őket; ne féljen, nem piszkítják össze a házát, hiszen csak egy órára jönnének össze. Aztán nyissa ki előttük a szent könyvet, és kezdje el olvasni, bölcs szavak nélkül, kérdezés nélkül, fölényeskedés nélkül, meghatottan, szelíden, ő maga is örüljön, hogy olvas nekik és hogy hallgatják, megértik őt, maga is szeresse ezeket az igéket, csak ritkán álljon meg, hogy megmagyarázza egyik-másik, az egyszerű embereknek érthetetlen szót, ne féljen, mindent megértenek, mindent megért a pravoszláv szív!”
(F.M. Dosztojevszkij: A Kramazov testvérek – Zoszima sztarec –)

Testvéreim, az evangelizáció nem módszerek kérdése. Nem függ épülettől, pénztől, szervezéstől, az aktuális rezsimtől. Az evangelizáció Isten jelenléte az ember életében, mely egyszerű, sugárzó, hiteles és meggyőző.
PÜNKÖSD: „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura” (Zak 4,6) Témánk esetében is célszerű a forráshoz, Jézushoz visszatérni. Jézusnál meghatározó a TELJESSÉG igénye, szemlélése, képviselte. Nincsenek különleges, pénztől, reklámtól áthatott kampányai. Természetes, egyszerű, hiteles, bármily nagy dolgokat cselekszik is. Ezért tudnak ráhangolódni. Ahol Ő van, ott történik valami. Ha tetszik, evangelizál még az alvása, étkezése, sétája is. Mert idegeiben, rezdüléseiben hordja Istent. Jellemző rá a KILÉPÉS: ott van, ahol az emberek! Megdöbbentett az a tény, hogy az evangéliumok szerint Jézust legtöbbször szekuláris helyeken találjuk: utcán, kikötőben, kútnál, házakban, lagziban, erdőn, réten, tengeren stb. Ahol az emberek élik napjaikat. Rá nem az „egy-helyre-harangozás” jellemző, hanem mindenek számára ELÉRHETŐVÉ teszi magát. Nem várja meg a bűnösök megtérését, hanem eléjük szalad. Kimegy hozzájuk! Nem győzköd, nem mennydörög magas szószékről, hanem letelepszik, földre ül, figyel, megért, beszélget. VELE LEHET BESZÉLGETNI! Nincsenek receptjei! Annyi evangelizációs módszere van, ahány ember! Mindenkinek mindenné lett! Értjük-e és tesszük-e ezt mi eléggé?

Jézus nem korlátozza tudathasadásos módon az evangelizációt időpontokra, helyekre, módszerekre. Ő, vagyis a Valóság, a Teljesség ezeknél sokkal több, más. „Isten nagyobb a mi szívünknél.” (1 Ján 3,20) Nagyobb a templomnál, felekezetnél, Bibliánál, szupersztár evangelizátornál. „Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék.” (Kol 1,19) „Krisztus által minden embert TELJESSÉGRE juttassunk.” (Kol 1,28)
A hívő zsidó nem választja szét a „szentet” és a „profánt”. Jézusnál a profán szentté válik és a szent profánná.  Jézusnál nincs egy vallásos én és egy „normális”, hétköznapi én.
„Végtelen szeretek, mindenem adom, és belehalok:
örökkön e percet élem én,
adakozva kitárulok,
kifosztva elmerülök.” (W. S.)

Jézus csak addig fogadja el a kereteket, amíg az élet teljességét segítik. „Az élet él és élni akar.” (Ady) Isten szabad Lelkének semmilyen hivatal nem szabhat medret. Isten kilép és átlép. Ha zárt a templom, akkor a küszöb alól folyik ki a világba. Átöleli a földet. Isten a világot szereti és ebben senki, és semmi nem tartóztathatja föl. Még az egyház sem. Ez volt a legnagyobb skandalum Jézusnál.
„Az ima a szárnyatlanok szárnya.” Megtörténhet, hogy életed válik imává, hogy mint a sas szárnyra kelsz, szabadon szemléled, és aktív szeretettel átfogod a falakkal, határokkal elválasztott embereket. (vallási, kegyességi, nemzetiségi, világnézeti, felekezeti stb. határok)
Nem erőlködsz, hanem szabadon szárnyalsz, taposod a kígyó fejét, jársz e tengeren! Mert Ő benned él, mozog, az Ő gondolatai, érzései vannak benned. Kezedben, lábadban, szemedben is Ő lakozik és mozog, mozgat. Szabad imaszárnyalásodban, gyakorlati istendicsőítésedben hordozod Őt.
Amikor már eljön az az állapot (Jn 4), hogy Lélekben, vagyis igazságban, valóságban dicsőíted Őt, folyamatosan megélve, a világ elé élve Istened mentő, gyakorlati szerelmét, életed, hétköznapjaid, gesztusaid, szavaid, cselekedeteid válnak imává, istentiszteletté (Rm 12), folyamatos, naponkénti keresztséggé, baptizmává (Rm 6), megtörettetéssé, kenyérré, cselekedve Ő általa folytatva, megtestesülve Vele, megittasulva isteni szerelemmel, a szeretet hétköznapi, póz nélküli rabszolgájaként.

Hitem szerint az egészséges ifjúsági munka figyelembe veszi a fiatal teljes személyiségét, személyét (Lk 2,52; 1Thessz 5,23), ezzel összefüggésben a missziói parancsot úgy teljesíti, hogy messzemenően komolyan veszi a fiatalok természetes igényeit és sokszor fájó hiányait, szükségleteit.
Az egészséges ifjúsági munka (evangelizáció) alapvetően laikus jellegű. „Fiatalokat fiatalok által Krisztushoz vezetni.” Nincs ennél természetesebb és hatékonyabb evangelizáció. Tudomásul kell venni azt a kiáltó tényt, hogy a fiatalok zöme „falakon kívül” van. Nincs kapcsolópontjuk egyházhoz, Bibliához, Istenhez. A szeretet kimegy hozzájuk. Ennek egyik legjobb módja a teljes személyiségnek megfelelő program. Isten nem nyugszik bele a többség kint maradásába. A széles úton halálba menetelő tömegről Jézus nem zsoltáros szent haraggal, nem önelégült kegyetlenséggel, hanem összetört, szenvedő szívvel beszélt és felemeltetett, hogy MINDENEKET magához vonjon!!

Lelkészcentrikus gyülekezeti struktúránk nem biblikus és ezért nem is hatékony eléggé. Az egyház, Krisztus teste élő test, melyben mindenkinek van funkciója (1Kor 12). A lelkész nem is tudja, és nem is kell elvégeznie az összes feladatot. A lelkész mindenek szolgája, aki segíti a gyülekezeti munkásokat, koordinálja a réteg és a csoportmunkát. Hirdeti szóval és cselekedettel az Igét, és azon van, hogy nélküle is menjenek a dolgok. Kiválaszt, kiképez és segít (2 Tim 2,2).
Gondoljunk újra csak Jézus példájára, aki már a kezdetnél kiválaszt 12 munkatársat, akiket először nem megtérít, hanem életközösségre hív, értelmes programba szereti be őket. Milyen nehéz is volt ez sokszor. Jézus elég hamar elrendezhette volna őket valami ötperces kemény térítéssel vagy egy megtérteket gyártó, egy fazonú csendeshéttel. Ehelyett kínlódott velük évekig és a végén úgy tűnik, hogy nincs gyümölcs, hiszen három éves apostolképző után az egész „szent” csapat szétszalad, félnek, átkozódnak, tagadnak és egy még ráadásul öngyilkos is lesz. Még a mennybemenetelkor is „némelyek kételkednek”. Micsoda társaság, micsoda botrány! Ilyenekre bízni a világ evangelizálását!
Meg kellett nekik is és nekünk is tanulni, hogy Ő nagyobb, Ő a nagy. Nem mi evangelizálunk, szószéket rázva, szíveket összetörve, kifacsarva, hanem Ő a nagy evangelizáció, de nem úgy, ahogy mi gondoljuk. Nem a légy tartja a plafont.

Ha figyelembe vesszük a fentieket, úgy gondolom, végezhetjük bátran bárhol szolgálatunkat, mert az Ő aktuális vezetése, irányítása fontosabb lesz, mint a mi szempontjaink, receptjeink, látásunk.

VEZESS 1. evangélizációs munkakonferencia – Tahi, 1993. június