Miért ellenszenves ma sokak számára az egyház?

Elsősorban Jézus miatt.
Mert Ő mindig is döntés elé állítja, provokálja (provoco = előhív, előidéz, okoz) az embereket.
A benne lévő világosság, igazság, szentség, szeretet végtelenül irritálja a világot.
Ez az alaptételem.
Nem eshetünk abba a hibába, hogy korszakváltó korunkban a paradigmaváltásra kényszeredett egyház magát marcangolja.
Önmarcangolás helyett ajánlom a megtérést.

Az egyházat Jézus alapította, és a pokol erői sem vesznek rajta diadalt; a világ végezetéig megmarad.
Ő gondoskodik arról is, hogy küldjön mindig megelevenítő, újjáteremtő Igét küldöttei által.
Példának okáért ez a diskurzus is ennek a jele.
Természetesen az Ige tükrében meg kell vizsgálni a mai magyar (és nyugati) történelmi egyházak helyzetét, szerepét.
A fenti alaptétel hangsúlyozása mellett szembesülnünk kell néhány gonddal, hibával, mulasztással és bűnnel is.
A mai egyházak sok esetben ragaszkodnak a konstantini korszak trón-oltár képletéhez.
A struktúra, épületek, sok esetben stílus is az uralkodó egyház korszakában jött létre.
Az elmúlt 150-200 évben az egyház uralkodói (politikai, gazdasági, katonai) státusa megszűnt. Ezt sokan nem tudják, és nem akarják tudomásul venni.
A mai egyház hasonló helyzetben él, mint az első három évszázad keresztyénsége. Közömbös, illetve ellenséges közeg veszi körül.
Ebből a felismerésből következik, hogy új reformációra, vagyis megtérésre van szükségünk.
Meg kell térnünk Jézus Krisztus evangéliumához, stílusához, módszereihez.

Amivel szembe kell nézni:
1. A mai napig sem tisztázódott az egyházak, egyházi vezetők szerepe az ügynökkérdésben.
A misszióhoz megtisztulásra és bizalomra van szükség.
2. Fel kell hagyni a lelkészcentrikussággal, a „papossággal”. Munkatársak sokaságát kell kiválasztani, képezni, munkába állítani és gondozni.
4. A lelkészképzés nem minden esetben biblikus és missziói karakterű.
5. Az egyház nyelvezete, megjelenése sok esetben anakronisztikus, érthetetlen, elvont. Jézus, az apostolok és a reformátorok a maguk korában kulturális szempontból érthetőek voltak.
6. Épületeink hidegek, kényelmetlenek, a múlt karakterjegyeit hordozzák. Szükséges ezeket a mai igényeknek megfelelően átalakítani az Újszövetség szellemében.
7. Az egyházak gazdaságilag függnek az államtól, ez a kiszolgáltatottság nem biblikus és ezért nem is tartható.
8. Az uralkodó egyház az újszövetségi, jézusi, evangéliumi háromszáz éves gyakorlat után visszacsempészte a már lejárt, érvényét vesztett ószövetségi stílust, struktúrát, gyakorlatot: nagy templomépület (évszázadokon át családi házak voltak a keresztyén közösségek otthonai); közbenjáró, közvetítő papság, megkülönböztetett ruházat, hierarchikus, kiemelt szerep; fogyasztói, passzív, infantilizált gyülekezet stb.
Ezek még mindig meghatározzák a ma egyházát is.

Kis Tükör, 2009/4.