Jézus jó fotós lett volna
A sajtófotó kiállítás egy lelkész szemével
Kétszázharmincnégy alkotó 6259 beküldött képéből néhány százat választott ki a nemzetközi zsűri, egyebek mellett természet, hír, riport, művészet, sport, társadalom, portré kategóriában. 2017. március 27-én díjkiosztó ünnepség keretében megnyílt a 35. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Capa Központban.
„A Magyar Sajtófotó Kiállítás három és fél évtizede a fotóriporterek, a fotográfia ünnepe. Ezek a kiállítások tükörként tárják elénk mindazt, ami az előző évben velünk, körülöttünk történt, és bár gyakran hallani, hogy többségben vannak a nyomasztó, szomorkás, néha riasztó képek, az elmúlt évben a fotográfusok találtak olyan témákat is, amelyek mögé nézve szépséget, emberséget és hősiességet mutathattak meg az emberi kapcsolatokban” – mondta a kiállítás kurátora és rendezője, Szigeti Tamás fotográfus.
Érdemes a „látók” szemével is néznünk a világot, hazánkat, környezetünket, az eseményeket. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy a fotós is ember, aki szubjektíven lát és láttat. Pedig az optikát objektívnek nevezzük. A sajtófotósok is különböző helyzetű és meggyőződésű emberek. Nagy a kísértés, hogy a siker, megélhetés miatt valaki egyoldalúvá vagy szenzációhajhásszá váljon. A mostani tárlat anyagának túlnyomó többsége értékes, érzékeny, emberséges mű. Arányaiban idén is talán több a szenvedésre, nyomorra fókuszáló anyag. Tudatosítanunk kell, hogy sok a baj a társadalomban, több százezren élnek létminimum alatt. A döntéshozóknak, illetve az intézményeknek, önkormányzatoknak, egyházaknak is állandó feladata a testi és lelki szegényeken való segítés. Mégis láthatunk bőséggel optimista, kedves, gyönyörűséges, humoros képeket is.
Úgy gondolom, hogy Jézus jó fotós lett volna. A fotográfia a fénnyel írás, rajzolás művészete. A jó szemű fotós érzékeny a színekre, fényekre, részletekre, a lényegesre. A nagy egészből kiemeli a fontosat, amire ráirányítja mások figyelmét. Így üzen, tanít, gyönyörködtet.
Jézus „fényérzékeny” szívével „fotózott”. Így látta és láttatta a természetet, embereket, például a zaklatott adóbehajtót, Zákeust is. Az esszenciálisan megírt történetet olvasva üdítő képsorozat jelenhet meg előttünk. Jézus, minden fotós elődje azt is látta, amit mások nem. Látta a láthatatlant, azt, hogy ez a nyugtalan pénzember megtér, és másnap többszörösét adja vissza az elcsalt pénznek; és látta Zákeus megbékélt, derűs szívét, életét, családját és jövőbeni munkáját. A Megváltó profi foto-grafus, fénnyel rajzoló emberi és isteni művész. Az idei kiállítás szerzőinek egy része mintha tőle tanulgatna.
A nyertes képek megtekinthetők az alábbi linken: https://prezi.com/plicie10tcgg/35-magyar-sajtofoto-palyazat-eredmenyhirdetes-2017-januar-30/?utm_campaign=share&utm_medium=copy
Kötőszó evangélikus blog, 2017. május 18.