A Viszkis

Egyesek szerint népi hős, korunk Rózsa Sándora, mások szerint embereket megkárosító bűnöző.

Megosztja a közvéleményt a Viszkis története. Egyik oldal népi hősnek tartja, korunk Rózsa Sándorának, aki huszonhét alkalommal ürítette ki a (nem túl népszerű) bankok trezorjait, nem alkalmazott fizikai erőszakot, és éveken át orránál fogva vezette a rendőrséget. Elfogták, beismerte azokat a rablásait is, amelyekre nem volt bizonyítéka a nyomozóknak. Tizenhét évet kapott, amiből jó magaviselete miatt tizenkettőt ült le. A börtönben leérettségizett, kitanulta a kerámiakészítést és lediplomázott kommunikációból.  
Az emberek másik része háborog azon, hogy egy másokat megkárosító bűnözőből hőst kreálnak, szimpatikusnak mutatják be és még filmet is készítenek róla.
A Viszkis, alias Ambrus Attila, a film bemutatója óta alig győzi az interjúkat. Sokan szembesítik a fenti kérdésekkel. Ő minden alkalommal elismeri, hogy bűnt követett el és leülte a megérdemelt büntetését. Ugyanakkor nem ő lenne a Viszkis, ha nem jegyezné meg, hogy népszerűsége részben az elmúlt 27 év politikusainak is köszönhető, hiszen egy részük megkérdőjelezhető módon jutott vagyonhoz és büntetlenek maradtak. Talán ez az egyik oka annak, hogy a kilencvenes években sokan szurkoltak neki.
Kevés profi magyar akciófilmet láttam eddig. Fenntartásaim ellenére az Antal Nimród (korábbi sikeres filmje a Kontroll) által rendezett film szakmai szempontból meggyőző: látványos, fordulatos, izgalmas. Ambrus Attila gyermekkorát is bemutatja. Az egyik jelenetben a székelyföldi falu papja fülénél fogva kíséri haza a srácot a templomból, mert megint valamit ellopott. Ambrus a Hargita megyei Csíkszentlélek faluban született. Anyja másfél évesen elhagyta, 10 éves koráig nagyanyja nevelte. Később, a Ceausescu-rezsim idején javítóintézetében élt. A sanyarú gyermekkor nem igazolhatja a később elkövetett bűnöket, hiszen ilyen alapon ki kellene nyitni a börtönöket, de érthetőbbé teszi a történteket.
Antal Nimród nem emel piedesztálra senkit, de nem is ítélkezik. Elmesél egy különleges és tanulságos magyar történetet. A film bemutatóján nyilatkozta Ambrus Attila: legnagyobb tanulsága a történetemnek, hogy a mélyről is fel lehet állni. 
Igen, ezzel egyetértünk.

A Viszkis
Színes magyar életrajzi, bűnügyi, 2017.
Rendező/ forgatókönyv: Antal Nimród
Főbb szerepekben: Szalay Bence, Schneider Zoltán, Móga Piroska

evangelikus.hu, 2017. december 1.