Igehirdetési előkészítő

Nagycsütörtök
2Móz 24,1–8

Az élet útja

Az ünnep jellege
Jézus a húsvéti Bárány
Szeretjük ezt az estét fájdalma, feszültsége ellenére. Talán a legbensőségesebb, legintimebb együttléte Jézusnak, tanítványainak és késői követőinek is. Most is ő a rendező, a dramaturg, a főszereplő. Ahogyan a Sínai-hegyi törvényadás meghatározó eseménye az emberi történelemnek, úgy ennek a vacsorának is az értelme, célja, tartalma, hogy új korszakot nyit a választottak és a születő egyház életében, amelynek hatása van a világ jövőjére is.
Lezárul az ó, a régi szövetség. Az Örökkévaló új szövetséget köt Jézus áldozati, megváltó halála által az elveszett, a törvényt teljesíteni nem tudó emberrel. Ő a pászkabárány, aki testét és vérét adja, hogy igazi bűnbocsánatot, életet, reményt adjon.

Amit a textusról tudni kell
Vér itt, vér ott
Talán más is eltöprengett azon, hogy nagycsütörtök estéjére kissé furcsa ez a történet az igehirdetés alapjául. De mi nem a szöveget szeretnénk interpretálni, hanem üzenetet kérni, venni a Forrásból.
A törvényadás, a Sínai-szövetség szerves része, előzménye az újszövetség megkötésének. Az Úr szól Mózesnek: Jöjj fel hozzám a hegyre három közvetlen munkatárssal és a nép hetven vezetőjével. Közelebb csak Mózest engedi magához.
Mózes tudta, hogy ez a nap rendkívüli lesz. Elmondja a népnek az Úr „minden igéjét, rendelkezését”, le is írja azokat. A közösség természetesen megígéri azok megtartását. Ez is jelzi a szent atmoszférát.
Mint minden nagy eseménynél, oltárépítés következik tizenkét oszloppal, ami a teljes közösséget jelképezi. Különös, hogy fiatalokat kér fel az áldozat bemutatására és nem papokat. Mózes megfelezi az áldozati vért két tálban. A vér felét az áldozati oltárra önti, majd miután felolvassa a szövetség ismert szövegét, a vér másik adagját a népre hinti. Ezzel összeköti az áldozati eseményt a közösséggel. Mindezek után a három munkatárssal és a hetven vezetővel megközelítik a hegyet, némi istenélményt, tapasztalatot átélve.
Mindezek után megy fel Mózes a felhőbe, tűzbe, dicsőségbe negyven napra a Tízparancsolatért, a tíz igéért. Ez már a perikópán kívüli, de mégis idetartozó része a történetnek.
A kijelölt igében olvasunk az akkor más kultuszokra is jellemző véráldozatról, emberi teljesítményről, az istenekkel vagy Izrael esetében az Úrral való életrendezésről. A szándék becsülendő, de az eredmény mindig kétséges, amit újra meg kell ismételni.
Talán nem túlzás, ha önkritikusan arra is gondolunk, hogy úrvacsorai gyakorlatunkban nem csúszunk-e időnként ebbe a keserves helyzetbe. Küzdünk hibáinkkal, mu­lasztásainkkal, bűneinkkel, ismételjük az úrvacsorát, de semmi vagy nagyon kevés az, ami változik. Pakoljuk mi terheinket a Bárányra, de mintha nem maradna ott. Nehezen hiszünk a szabadulásban, a valódi bűnbocsánatban.

A perikópa megértése – teológiai összefüggések feltárása
Az Ószövetség ajándéka
Ez a történet is része a nagy megváltási terv megvalósulásnak. A világtörténelem egyik legjelentősebb eseménye a tíz ige átadása a Sínai-hegyen, mindez szövetségkötés formájában.
Újra és újra Isten jelentkezik, az elveszett emberhez jön. Megszólít, magához hív, felajánlja a vele való közösséget, helyre szeretné állítani a kertben megszakadt kapcsolatot. Ennek az az útja-módja, hogy a „tékozló hazatér”, újra istengyermeki helyzetbe kerül, azáltal, hogy segítséget kap az élet törvényének megismerése, megtanulása és gyakorlása által.
A tíz ige azóta is a legvilágosabb, legmagasabb etikai színvonalat képviselő, leginkább használható, leghasznosabb tórája, útja az embervilágnak. Keresztyének számára is érvényes, félretehetetlen. Ugyanakkor mi ezt is az új szövetség felől értelmezhetjük, a Hegyi beszéd szellemében, ami végképp teljesíthetetlenné teszi számunkra a feladatot.
Hálát adhatunk az úri szent vacsorában kapott ajándékért, a bűnbocsánatért, a megtérés lehetőségéért, a Bárány áldozatáért, aki hordozza, viseli, elveszi bűneinket.

Igehirdetési vázlat
Isten keresi az embert
A szeretet Istene keresi az őt hűtlenül elhagyó embert. Ki­gondolja a hazatérés, a megváltás tervét, módját, és megvalósítja azt. Korábban szövetséget kötött Ábrahámmal, és mai igénkben Mózesen keresztül, a tíz ige átadásával a választottakkal. Mindezt azzal a céllal, hogy hívása, országa eljusson a föld végső határáig.
A hegyen bikát vágnak, áldoznak, vérét az Úrnak adják engesztelésképpen. Előkészülnek arra a Mózes által is bizonytalanul várt eseményre, ami majd a hegyen történik. Ma már tudjuk, hogy a megváltási terv első, legfontosabb állomásáról van itt szó, az Ószövetség megkötéséről. Isten maga vési kőtáblába a Tízparancsolatot.
Azon a pészahi csütörtök estén Jézus volt a vendéglátó. Akkor nem a törvényadás előtti bikaáldozatra emlékeztek, hanem az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulásra. Egyiptomban is folyt a vér, mert leöltek családonként egy bárányt, melynek vérével bekenték az ajtókat, hogy csapás ne érje a házat és a benne lakókat.
Jézus a több részből álló vacsora két pontján megáll, és kijelenti, hogy a kenyér az ő teste, és a bor az ő vére. Ez az új szövetség, amelyet ő köt a tanítványokkal és rajtuk keresztül a tágabb közösséggel. Ő a Bárány, aki hamarosan feláldoztatik egy hegyen, a Golgotán.

A törvény szerepe – a szabadság tanulása
Mai igénk a törvény átadását előkészítő, véráldozati ese­ményről szól. Az Örökkévaló a Sínai-hegyen adja át Mózesnek a maga által kőbe vésett tíz igét. Jellemző módon az átadás botrányba fulladt, mert a nép vezetőivel együtt nem tudta megvárni Mózest. Isten mégis újra megírja, átadja a két táblát, amelyet azóta sem vont vissza.
A törvény jó, pneumatikus, Istentől való. Ma olyan korban élünk, amely nem becsüli, hanem félreteszi, átírja, relativizálja. Ez a hozzáállás életveszélyes. Isten azért adta a törvényt, hogy segítsen az embernek a szabadság, az emberré válás útján járni. Előbb kiszabadította őket a rabszolgaságból, a lehetetlen helyzetből. Átélték Isten hatalmát, erejét, ajándékát. Ezek után kapták az új élethez az utat, a segítséget, azt, hogy miképpen éljenek a szabadságukkal. A törvény csak annyiban gát és korlát, amennyiben az istenkapcsolatot, az életet, a családot, becsületet, vagyont védi.
A történelemben talán először épül Európában egy olyan világ, „kultúra”, amely vallástalan. A Covid-19-nél veszélyesebb vírus ez, neve istennélküliség. Ebből következik a második tábla igéinek elfelejtése, kiiktatása.
Ha negligálja az ember a szülők iránti tisztelet igéjét, bekövetkezik az, amit napjainkban átélünk. Lerombolódott az egészséges tekintély, a gyermekek engedetlenek, az internet rendszere neveli, sok esetben rontja meg őket, a szülők tanácstalanok, tehetetlenek.
Az életről, vagyonról, házasságról, jó hírről, vagyonvédelemről szóló isteni törvény kiiktatásának tragikus következményeit éljük át ma. Olyan visszafordíthatatlannak látszó negatív, romboló folyamatok indultak el, melyeket a kormányok, hatóságok sem tudnak kezelni, megállítani: terror, erőszak, a házasság szétesése és sok más furcsa, igazolhatatlan formában való megjelenése, a vagyonnal való gátlástalan élés, emberek jóhírének tönkretétele a médiában pár perc alatt...
Pedig a törvény olyan, mint víz a halnak, mint az életet védő korlát a szerpentinen vagy a közlekedési lámpák rendszere egy városban.

Az Újszövetség ajándéka
Az úrvacsorai asztal a rendezés helye, lehetősége. Jézus a Hegyi beszédben értelmezte és elmélyítette a Tízparancsolatot. A tanítás elhangzott, de Jézus tudta, hogy lehetetlen feladatot adott ezzel.
A Golgotán halálával vívta ki a bűn rabszolgaságából való szabadulásunkat. Ő szabadított meg minket bűnből, halálból, kárhozatból. Lelke által szívünk hústábláira írja az élet beszédét. Ennek nagy eseménye, állomása az általa terített asztal ajándéka, amelyben ma este is részünk lehet. Látásunktól, véleményünktől, állapotunktól függetlenül kijelenti, hogy testét és vérét értünk áldozza. Ő a Bárány, aki átveszi azt a bűnterhet, amelyet mi nem bírunk cipelni. Felajánlja ma is azt a cserét, amelyben átadhatjuk neki fájdalmainkat, szégyellni való bűneinket, szenvedélybetegségeinket, megkötözöttségeinket, félelmeinket. Igen, odaborulhatunk a kegyelem székéhez. Ő akkor nem tett fel gyónási kérdéseket tanítványainak, sőt az estét rabszolgai lábmosással kezdte. Az isteni szeretet fokozódó meglepetéssorozatát láthatjuk az általa vezetett együttléten.
Az utolsó vacsora légköre, atmoszférája a csúcsa annak a három évnek, amelyben vonzotta a bűnösöket, leült velük az asztalhoz, teljes empátiával vállalta a közösséget velük. Ez a szent szeretet indította megtérésre a vámszedőket,
paráznákat, megszállottakat, kisiklott életűeket. Ezen az estén is a vele való élő közösség a lényeg. Ennek volt olyan hatása, hogy szinte mindenki elbizonytalanodott az áruló kiléte felől is. Tizenegyen nem Júdásra mutattak, hogy igen, biztos ő, csak ő lehet, hanem egymás után kérdezték: „Én vagyok az, Uram?” Arra van ma is szükségünk, hogy őt hallgassuk, vele legyünk kapcsolatban, tőle kapjunk igét, útmutatást, bűnbocsánatot szabadulást.

További javaslatok az istentisztelethez
Lekciók
Jn 13,1–15; 1Kor 11,23–29

Énekek
EÉ 304, 312, 427

Imádság
„Köszönöm, jó Atyám, hogy kegyelmeddel megkerestél engem. Nem tartottad számon bűnömet, feláldoztad értem Egyetlenedet! Köszönöm, megváltó Jézusom, hogy nem hagytál bűnömben elveszni az úton! Vállaltad értem a legkínosabb próbát, hogy éljek, és ne lássak örök halált! Köszönöm, Szentlélek Úristen, hogy megismertetted a legfőbb jót velem, szeretetedet. Köszönet mindenért, jóságos Istenem, semmim sincs, amit nem te adtál nekem!
Kimondhatatlan hálával tartozom neked, az áldást, üdvösséget, csak tetőled várom! Zeng a hálaének, ajkamról szüntelen, egész bensőm zengi: felséges Istenem! Meghaltál bűnömért, hogy megbékítsd Atyádat, kiittad fenékig a keserű poharat! Kegyelmes Istenem, dicsőség neked, mert megváltott engem, szerettedet!” Ámen.

Illusztráció
VERS

Babits Mihály: Eucharistia

Az Úr nem ment el, itt maradt.
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös, szent, nagy titok!
Az Istent esszük, mint az ős
törzsek borzongó lagzikon
ették-itták királyaik
húsát-vérét, hogy óriás
halott királyok ereje
szállna mellükbe – de a mi
királyunk, Krisztus, nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem.
A Megváltó nem törzsvezér.
Ereje több, ereje más: ő óriásabb óriás!
ki két karjával általér
minden családot s törzseket.
Egyik karja az igazság, másik karja a Szeretet...
Mit ér nekünk a Test, a Vér,
ha szellemében szellemünk nem részes és úgy vesszük Őt magunkhoz, mint ama vadak a tetemet vagy totemet?
Áradj belénk hát, óh örök igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket amikkel törzs és vér leköt,
hogy szellem és ne hús tegyen magyarrá, s nőjünk ég felé, testvér-népek közt, mint a fák, kiket mennyből táplál a Nap.

Felhasznált irodalom
A Szentírás magyarázata. Jubileumi kommentár. Kálvin Kiadó, Budapest, 1995.
Cseri Kálmán 2001. A törvény betöltése. Budapest-Pasaréti Református Egyházközség, Budapest.
Jánossy Lajos 2008. Az egyházi év útmutatása. Fraternitás, Veszprém.
Luther Márton négy hitvallása. Szerk., ford. Prőhle Károly. Evangélikus Sajtóosztály, Budapest, 1993.

Lelkipásztor, 2021/3. szám