Nyüzsgő ádvent
November közepén, amikor írom e sorokat már a karácsonyra készülődik a város. Megjelentek az első dekorációk, melyek félreérthetetlenül az ünnepre hívják fel a figyelmet. Soha ilyen korai előkészületet nem láttam még. Előszeretettel ostorozzuk ilyenkor a nagy ünnepi nyüzsgést: hogy még Jézus születéséből is üzletet csinálnak, különben sem tudják az emberek, hogy mi is karácsony lényege, mert csak rohannak, tülekednek, takarítanak, bejglit esznek, aztán meredten, kiábrándultan szuszognak a fáradtságtól.
Egyáltalán kikre gondolunk ilyenkor és szabad-e általánosítani? Valóban ennyire fekete-fehér a valóság? Mi vagyunk a tudatos „szentek”, akik helyesen ünneplünk, és körülöttünk zajong ez az istentelen, hazug „világ”?
Talán megláthatnánk az ádventi „nyüzsgés” másik oldalát is. Úgy vélem, hogy az Ige megtestesülésének olyan hatása és ereje van, hogy akárhogyan is, de az egész világra kihat. Jézus hatása már kitörölhetetlen. Jelenléte direkt és indirekt módon hat. Ebben, a több szempontból is hideg novemberben olyan jó látni minden kicsi fényt. Ez a „nyüzsgés”, mégiscsak a betlehemi jászol
„kis” lakójára vezethető vissza. Persze sokan visszaélnek Isten ajándékaival. De az egyházban, a gyülekezetben nem kellene egy kicsit önkritikusabban körülnézni? A mi vallásos készülődésünk, ünneplésünk, annyira Istennek tetsző? A sok keresztyén „bába” között nem vész el néha a GYERMEK?!
Mások lenézése és ítélgetése helyett jobb lenne kitakarítani az „istállót”. Megtérés nélküli „kántálás” helyett jó lenne térdre hullni Isten irgalmassága előtt.
Kelenföldi Hírlevél