Mi köze a párducnak a kutyához?
Semmi.
Igen, úgy általában semmi. Csakhogy néha különös dolgok történnek.
Például akkor, ha az újszülött párducnak vagy tigrisnek elpusztul az anyja, vagy az állatkert természetellenessége miatt az anyaállat nem eteti a kicsiket. Ekkor keresnek olyan kutyát, aminek szintén kölykei vannak, és láss csodát, a kutya elfogadja, adoptálja a tőle idegen fajú kicsinyeket.
„Normális” körülmények között – jó esetben – messze elkerülnék egymást.
A fenti példában a kutya nemcsak kutya, hanem anya, a párduc nemcsak párduc, hanem magatehetetlen, kiszolgáltatott kölyök.
Aki szereti az állatokat, önmagában is szépnek találja ezt a jelenséget, de itt mást is tanulhatunk.
A Teremtő sok üzenetet helyezett el a természetben.
Megtervezzük a gyülekezet programjait, szervezzük a csoportokat, stratégiát készítünk a hatékony, korszerű, biblikus misszióhoz, gyülekezetépítéshez.
A keresztyén ember felelősséget hordoz embertársaiért.
Krisztusunk küldése alapján tanítvánnyá kellene tennünk minden népet széles e világon! (Mt 28) Valljuk meg őszintén, van mit pótolni ezen a téren is!
A misszió elsősorban nem program, ténykedés, nyüzsgés, erőlködés, hanem állapot, mégpedig áldott állapot.
Fenti példánk alapján ez azt jelenti, hogy Isten Lelke által bizony megváltozhat a természetünk is, és olyan embereket fogadhatunk be és „táplálhatunk”, akiktől elfordultunk, vagy netán viszolyogtunk.
Kelenföldi Hírlevél