Koldusok és kéregetők

A Magyar Evangéliumi Rádió szerkesztőjeként sok riportot készítek a keresztény élet gyakorlati kérdéseiről. A közelmúltban Szeverényi Jánost, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos missziói lelkészét kérdeztem arról, hogyan viszonyuljunk helyesen az utcán, aluljárókban, templomok ajtajában kéregető emberekhez. Hiteles forráshoz fordultam, hiszen ő lelkészként heti egy napot áldozott arra, hogy a VIII. kerületi családsegítő központ utcai szociális munkásaként tapasztalatokat gyűjtsön.

– Hallottam már dicsekedni kéregetőket, hogy egyhavi bér többszörösét gyűjtik össze a balekoktól. Ilyenkor megkeményíteném a szívem: nem! Aztán igék jutnak eszembe, és elbizonytalanodom.
– Bár az utcán élő emberek nagyon sokfélék, mégis azt állítom, nem kell mindenkinek adni. Sőt! A koldusok világa igencsak megkérdőjelezhető. Sokan maffiákban dolgoznak, s őket keményen büntetik, ha nem hozzák a várt bevételt. „Egyéni vállalkozók” is vannak, akik ügyesen átvágják az embereket. Sokszor lelki és szellemi zsarolással élnek, olyan mondatokat küldenek utánunk, amelyek szíven találnak. Máskor ránk ijesztenek. Általánosságban arra jutottam, hogy alig adok az utcán. Én nem ismerem az egyén életét, és így nem is tudok segíteni rajta. De ha az Úr vezet, az más…

– Akkor csak úgy menjünk tovább?
– Ha megmozdul a lelkünk, irányítsuk el egy olyan helyre, ahol személyesen veszik fel vele a kapcsolatot. Átbeszélik az életét, s felfedik azokat a pontokat, amelyek előidézték a bajt. Motiválják, támpontokat adnak neki, ahonnan elindulva ki tud kerülni nehéz helyzetéből. Természetesen ez nem az egyén dolga, erre a feladatra szakképzett emberek vannak. Az akut helyzetet azonnal kezelni kell, a többit pedig sorjában. Ha ezt a felkarolást szívesen veszik, akkor már könnyebben fogadják a lelki megújulást is ezek az emberek. Lehetséges, hogy éppen a mi segítségünkkel fog valaki hitre jutni.

– Értem, ez a hatékony segítés menete. De ha mégis adok neki?
– Ezzel sokszor csak fokozom a bajt. Magamat ugyan próbálom megnyugtatni, de őt továbbgördítem kiüresedett, méltatlan állapotú sorsában. Sokan eljutnak odáig, hogy erőszakosak lesznek, és még a templom bejáratánál is határozott keresztény férfiak segítségére van szükségük az oda betérni kívánó hívőknek.

– Megszólal bennem Jézus szava: „Éheztem, és ennem adtatok…, amikor megtettétek ezeket akár csak eggyel is…,velem tettétek meg.”
– Igen, mindenkinek van egyéni feladata a segítségnyújtásban, de nem mindegy, hogy hol és kinek nyújtunk segítséget. A megoldást koncentrikus körként képzeljük el. Akik közel állnak hozzánk, azokért tartozunk elsősorban felelősséggel. Család, szülők, rokonok, gyülekezet, barátok, munkatársak, szomszéd… Mesterünk sem úgy gondolta, hogy összevissza, kontroll nélkül adakozzunk, akárhány csekk jön, vagy akárhányan kérnek, mert a végén mi válunk kéregetőkké. Követendő példa: kiválasztani egy ismert családot, és őket támogatni. Akár rendszeres havi összeggel, akár csak ebédet vinni a kis nyugdíjas szomszéd néninek. Jézus se csinált rendszert abból, hogy állandóan ötezreket vendégelt meg, vagy nem nyitott Kánában borozót…

– Mi a támogatásainkat a gyülekezetnek adjuk. Ezért van, aki azt mondja a kéregetőnek, hogy jöjjön be a lelkészhez vagy a gyülekezetvezetőhöz.
– Nem ajánlanám. A vezetők általában képzetlenek ezekben a dolgokban, ne terheljük őket, sok minden megeshet. Előfordult agresszivitás is a lelkészi hivatalban, amikor valaki elesett, részeg állapotában támadt. Volt, aki kést rántott elő. Mások rendszeresen be akarnak csapni minket. Ébernek kell lenni, hogy ne használhassanak ki bennünket. De ismét mondom: nem lehet sémákban gondolkodni, mindig szükségünk van a Szentlélek vezetésére.

– Tehát akkor a mi dolgunk ezekben az esetekben a közvetítés?
– Igen, az a legjobb megoldás, ha a hajléktalanokkal foglalkozó egyházi vagy más szervezetekkel vesszük fel a kapcsolatot, amelyekben szakmai ismeretekkel rendelkező, elkötelezett, hívő emberek segítenek. De van, amikor mentőt kell hívni, vagy rendőrt. Ilyenkor készüljünk fel, hogy tudjunk információt is adni a helyzetről.

– Honnan tudhatom, hogy kit hívhatok fel?
– Legyen a gyülekezeti faliújságra kitéve egy lista: a környékbeli hajléktalanszállások,  ingyenkonyhák, segélyhelyek, irodák címe és telefonszáma. Így nem egyszeri, csak magunkat megnyugtató módon tudjuk le a dolgokat, hanem a bajba jutott személy teljes körű, hathatós segítséget kap. Ilyen szervezet az Üdvhadsereg vagy a Baptista Szeretetszolgálat is.

– Ők erre specializálódtak?
– Igen. Ahogy nem mindenkinek dolga szenvedélybetegekkel – droghasználókkal, alkoholistákkal −, pszichésen-mentálisan sérült emberekkel foglalkozni, úgy ezzel a témával sem. Hangsúlyozom, bízzuk az ügyet inkább azokra, akiknek elhívásuk van erre Istentől, és a szakmai tudásuk is megvan hozzá. Nagyon fontos, hogy ne frusztráljon bennünket, ha becsmérlő megjegyzéseket kapunk, vagy lelki zsarolással próbálkozik valaki, hiszen ez a munka nem a mi feladatunk. Mindenki mindenütt tegye a saját dolgát, amire talentumot kapott. Akkor lesz eredményes az ügyünk. És ha adni tudunk, akkor a környezetünkben nézzünk szét.

– Mit tegyek olyankor, ha szörnyű sebeket mutogatnak, csonka végtagokat, síró csecsemőt, és úgy érzem, nem bírok továbbmenni. Sokszor adok élelmet, de el sem fogadják, vagy csak fintorogva, aztán leteszik. Ritkán láttam, hogy valóban éhesek lettek volna, pedig ezt mondják. Volt-e olyan tapasztalása, ami fájt, mert nem tudott segíteni?
– Rá kellett jönnöm, hogy ezek az emberek is a legkülönbözőbb állapotban lehetnek: huncut, rafinált, zsivány, maffiózó. Ezek általában manipulálások. Egy a fontos nekik: pénzt kisajtolni a másikból. De találkoztam már teljesen leépült koldussal is, akivel kommunikálni sem lehetett, nemhogy elvezetni őt a rehabilitációig.

– Ilyenkor mi a teendő?
– Én egy ilyen embernek a zsebébe dugtam be egy papírcetlit címmel, elérhetőséggel… volt, aki meg is keresett. Ez több mint odapottyintani némi aprópénzt. Legyen ott a mobilunkban egy-két segítőszervezet telefonszáma is, ha kell. Az is jó megoldás, ha pár papírdarabra ezeket még otthon leírjuk, és a szükség idején odaadjuk. Az adomány száz forintokat inkább arra fordítsuk, hogy telefonon hívjunk a kéregetőnek segítséget, ha elfogadja. Ha nem… Az már ismét nem a mi dolgunk.

Salyámosy Éva

Evangélikus Élet, 2012. augusztus 5.