Remény a reménytelenségben
„Ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem...” (Róm 5,20)
Növekszik a bűn a világban, egyházban, családjainkban? Igen, sajnos. Érezzük, tapasztaljuk a kegyelem kiáradását is? Igen! És ez a lényeg. Ezt éltük át a Reménység fesztiválnak nevezett különös történésben is. Nemcsak három estén a Papp László Budapest Sportarénában és a SYMA Rendezvény- és Kongresszusi Központban, hanem a másfél éves felkészülés során is.
Elegáns távolságtartás, elitista, magyarosan kritikus, szűkszívű fanyalgások is kísérték a programot. Néhány ezek közül: „amerikai, baptista, katolikus, karizmatikus, rockzenés; a stadionos evangélizációk ideje lejárt”...
Testvérek, az Úr él, övé a föld és annak teljessége! Ő szabadon cselekszik, és ma még úton van. Belealázkodik, igen, belealázkodik különböző népek, felekezetek, zenék kultúrájába. Ő nem olyan finnyás, mint a magukat jól leplező mai farizeusok. Sokkal nagyobb a bűn által okozott romlás a világban, semhogy megengedhetnénk magunknak a zártságot, tompulást, elkülönülést.
„Isten patakja tele van vízzel.” (Zsolt 65,10) Ennek a pataknak a sodrába mi is bedobhatjuk magunkat, engedhetjük, hogy magával vigyen. „De a tócsák és pocsolyák nem gyógyulnak meg: sósak maradnak.” (Ez 47,11)
A szervezés kezdetekor úgy éreztem, nem tudok újabb feladatot, terhet vállalni már, hiszen tele van a naptáram. De nem lehetett nemet mondani, félreállni. Nemcsak azért nem, mert egyházam megbízott a képviselettel, hanem azért sem, mert éreztem, tudtam, hogy Istentől való ez a munka. Meggyőzött a sok lelki és gyakorlati gazdagság, tapasztalat.
Kedves Olvasó, nem az a kérdés, hogy ott voltál-e valamelyik rendezvényen, hanem az, hogy átélted-e és átéled-e minden nap bűneid bocsánatát! Van-e új életed és üdvösséged Krisztusban? Szorongat-e az ő szeretete, félted-e korosztályodat az Isten nélküli vegetálástól és a kárhozattól? És ami nagyon fontos: végzed-e a misszió és evangelizáció Isten által motivált, vezetett szolgálatát?
A Billy Graham Evangélizációs Társaság hatvan éve vonja be munkájába a felekezetek széles spektrumát, motiválja és kiképezi a hívőket a szolgálatra a világ különböző pontjain. Fontos, szép, megrendítő három estét éltünk át a csarnokban, de ez csak a jéghegy csúcsa. Hónapokon át folyt az előkészítés, a felkészülés. Húsz bizottságban dolgoztunk ötszázan. Én magam három munkacsapatban voltam érdekelt: a nagy fesztiválbizottságban, a programokat előkészítő csoportban és a lelkipásztori bizottságban mint koordinátor.
Tanfolyamon készült fel több mint ezer lelkigondozó, tonnányi segédanyagot nyomtattak ki (különböző munkafüzeteket, János evangéliumát, szórólapokat), összeállt egy fantasztikus, ezertagú ének- és zenekar. Istenem, hogy szólt Händel Halleluja-kórusa!
Ez egyszeri ünnep volt, öröm volt részesülni benne. De a munkát folytatni kell, jóval nagyobb elkötelezettséggel, lendülettel, összefogással, mint eddig. Azon kívül, hogy hisszük és reméljük: sok százan élhették át életükben először Isten Jézusban megjelent szeretetét, sok tanulsága, következménye, gyümölcse van/lehet ennek a programnak. Megőrizve és becsülve felekezeteink ajándékait, egyre inkább össze kell fogni a népünk felé végzett misszióban. Igazolhatatlan a világ előtt a széttöredezettség, még inkább a felekezeti sovinizmus és az egymás ellenében végzett misszió.
A Billy Graham Evangélizációs Társaság csak egy a sok ezer missziós és evangélizációs szolgálat közül. Van olyan adomány, amelyet csak ők kaptak az Úrtól, és van olyan megközelítés, módszer, amelyet ők képviselnek a világban. Nem kell majmolnunk senkit, ez igaz. Ugyanakkor nyitottan fogadhatjuk biblikus látásukat, teológiájukat, tapasztalataikat. Hisznek az evangélium tiszta, egyszerű hirdetésében és a lelkigondozás fontosságában. Mi hiszünk még az evangélium erejében?
Franklin Graham a sajtótájékoztatón (száztíz újságíró volt jelen) és az egyházvezetőkkel való találkozáson is magától értetődően mondta el a keresztről szóló üzenetet. Újra és újra. Miért tette? Megakadt a lemeze? Nem jutott más az eszébe? Nem, nem hiszem. Azért tette és teszi, mert ő is látja, tudja, hogy a pusztulás felé rohanó világunknak erre van szüksége. Csak Isten, a hozzá való megtérés és Krisztus hétköznapi követése segíthet rajtunk. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)
„Van-e remény még emberi fajunkban?” – kérdezte Illyés Gyula Bartók című versében. Nincs, nincs remény, csak Jézus Krisztusban.
Evangélikus Élet, 2012. 23. szám