Maradjunk vagy menjünk?
Az év igéje: „Mert nincsen maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.” (Zsid 13,14)
Az új esztendő kijelölt igéje szokatlan módon „mert”-tel kezdődik. Teljes összefüggésükben szabad csak olvasnunk a bibliai szövegeket a szentírókat ihlető Lélek segítségével. Esetünkben különösen is fontos a szövegkörnyezet, mivel erőteljes a tartalom: az egyháznak, a gyülekezetnek nem otthona, végleges helye a világ, hanem egy „eljövendő” ország a célja.
Lássuk a két előző verset: „ Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre, az ő gyalázatát hordozva.” Jézus és követői „táboron kívüliek”, sorsuk a kirekesztés és a gyalázat.
Jézust nem lehet bársonyszékekben, vég nélküli értekezleteken, konferenciákon, passzívan, csupán templomban ülve, komfortosan követni. A Megváltó mindig mozgásban van.
Bement a templomba, tanított, csodákat tett. Egyháza arcul csapta, elnémította, kidobta és megölte. Korábban faluja, Názáret is így viszonyult hozzá. Ezt tesszük vele mi is, ha nem engedelmeskedünk neki, és nem követjük őt.
Krisztus egyháza a világban és a világért él, de nem a világ szerint. Nagy a kísértés ennek ellenkezőjére: hogy az egyház elvilágiasodjon, ugyanakkor megjelenésében érthetetlenül, „fogyaszthatatlanul” vallásos legyen.
Az egyház forrása, ereje, lényege lelki és szellemi valóság. Ezért vall kudarcot minden próbálkozás, szervezés, reformkísérlet, amely emberi ötletekre, tervekre, elképzelésekre, épületekre, szervezetekre, pénzre épít megtérés nélkül. Az élő egyház mozog, szabad és konfrontálódik is. Nem nyugszik, amíg mindenkit haza nem hívott, segített, akár a „sövények mellől” is.
Sokan beszélnek valami nagy konszenzusról, az irányzatok békés egymásmellettiségéről. Érthető, hogy némelyek nehezen viselik a konfliktusokat, belefáradtak a küzdelembe.
A korszellem is azt sulykolja, hogy a maga szempontjából mindenkinek igaza van. Mindennek és mindenkinek joga, jogosultsága van a neki tetsző elvek szerint élni.
Ennek a kérdésnek két oldala van.
A hitvalló keresztyénség türelmetlenné, irgalmatlanná és ítélkezővé válhat. Magam is végigharcoltam egyházunkban néhány csatát. Az Íráshoz való ragaszkodás közben bizonyára vétettem a szeretet ellen.
Ugyanakkor azt is tudomásul kell vennie a harcosnak (sok ige szól erről), hogy ezen a földön, küldetésünk elvégzése közben nem adhatjuk fel az igazságot. Nincs béke a földi Jeruzsálemben, nem lehet nyugalom az egyházban, mert az harctér is. Itt ütközik a fény a sötéttel, a hazugság az igazsággal, a bűn a szentséggel, a gyűlölet a szeretettel. Ezt nem lehet megúszni gyalázat és „kapunkívüliség” nélkül.
Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - a szív,
Amíg ver, mindörökre nyugtalan.
De mindörökké nyughatatlanul,
Istentől mégis Békessége van.
Nyugalma nincs, de Békessége van.
(Reményik Sándor: Békesség Istentől)
Meg kell vallanunk, sokszor eszünkben sincs az eljövendőt keresve idegenül élni a világban. Szeretünk élni, szeretjük a teremtett világot. Talán az örök életbe vetett hitünk is meginog a halál erejét tapasztalva.
Jézus is szerette a természetet, állatokat, a csodás Galileát. Fiatalon, testi ereje teljében mégis rálépett a szenvedések útjára. Péter elé állt, vissza akarta tartani: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” Jézus válasza kemény és kijózanító: „Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” (Mt 16, 22-23)
Az az egyház, amely nem vállalja a szenvedést az evangéliumért a sátán befolyása alatt áll, ezért manipulálható; és ezért nem terem „sok és jó gyümölcsöt”.
Világot megmozgató, mindent bizonytalanná tevő korszakváltás közepén élünk. Évtizedekkel ezelőtt még csak az érzékeny antennájúak tapasztalták, de ma már szinte mindenki figyel, töpreng, fél: mi lesz ebből? Nem tudjuk. Egyet viszont tudhatunk: él az Úr, és aki övé teljes szívvel, azé a jövő.
Szeretjük a színeket, fényeket, ízeket, az egész teremtést még így, összetört állapotában is, de még inkább szeretjük mindezek alkotóját, aki Alfa és Ómega, a Kezdet és a Vég.
Az egészséges gyülekezetet a jövő reménysége élteti és mozgatja. Haladunk a Teljesség felé, a mennyei otthon fényei visszahatnak a jelenbe, a halál árnyékának völgyébe. Nem félünk, mert ő velünk van. „ Úgy hív, úgy vár a szent atyai ház.” (Túrmezei Erzsébet)
Evangélikus Élet, 2013. január 6.