Engedd el a korlátot!
Egyházunk legjelentősebb évenkénti megmozdulásává nőtték ki magukat az országos és egyházkerületi missziói rendezvények, az őszi Deák téri evangelizáció és a három kerület egy napon tartott találkozója. Május 31-én, pünkösd ünnepe előtt egy héttel Dabason, Győrben és Orosházán együttesen közel háromezren találkoztak, hogy hallgassák az evangéliumot, beszélgessenek, és jobbnál jobb előadásokon, közösségi programokon vegyenek részt. A háromezres számot akár szimbolikusan is értelmezhetnénk, hiszen a jeruzsálemi szentlelkes „missziói napon” mintegy „háromezer lélek csatlakozott” a tanítványi közösséghez (ApCsel 2,41b).
Érdemes a két esemény közötti különbségre is gondolni. Mi, evangélikusok nagyobb részben gyakorló hívőként látogatjuk ezeket az alkalmakat, Jeruzsálemben pedig a csatlakozók újak voltak, megtérők és betérők.
A Szentlelket nem birtokolja sem missziói bizottság, sem zsinat, még az evangelizációs és missziói lelkész sem... A mennyei fuvallatot mi a legedzettebb lutheránus tüdővel sem vagyunk képesek másokra lehelni. Ugyanakkor hasznos lehet elgondolkodni azon, hogy az első nagy Lélek-kiáradás előtt mit tett a Jézus-hívők akkori csapata.
Visszatértek Jeruzsálembe és a felső szobában, ahol megszálltak, „valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt”. (ApCsel 1,14) Engedelmeskedtek Jézusnak, aki így búcsúzott tőlük: „...maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.” (Lk 24,49; ApCsel 1,4)
Mit tanulhatunk ebből?
1. Az egyház, a gyülekezet ügyében hallgatnunk kell Jézus szavára, és csak az ő szavára.
2. Engedelmeskedni kell az ő parancsának: addig ne tegyünk semmit (prédikálás, lelkigondozás, látogatás, diakónia, misszióistratégia-alkotás, lelkészképzés stb.), amíg meg nem kereszteltetünk Szentlélekkel és tűzzel.
3. Egyházunk tanítványi körének egy szívvel és egy lélekkel kitartóan kellene imádkoznia.
Tudjuk, hogy sokan szeretnék a megújulást, ezért könyörögnek egyénileg és gyülekezeti imakörökben, missziói egyesületekben. Az áttörés mégsem érzékelhető.
Református testvéregyházunk egyházi jövőkép bizottságának vezetője – hosszú felmérés, útkeresés, stratégiaalkotás után – ezt nyilatkozta: „A semper reformanda valójábannem arra buzdít, hogy állandóan reformokon görcsöljünk. Sokkal inkább arra, hogy üljünk le Jézus lábaihoz, és hallgassuk őt. És ha Jézussal járunk, akkor a megújulás a létünkből fakad, hiszen ő folyamatosan megújít minket. Ezért az egyház megújulása is velünk kezdődik.” (http://reformatus.hu/mutat/9513/)
Úgy látom, hogy megkísért bennünket egy bizonyos döntésképtelenség. Szeretnénk az egyház megújulását, megerősödését, de az emberi feltétel teljesítése néha gondot okoz…
Második emeleti lakásából vittük székében ülve az idős nagymamát le az udvarra. Ketten fogtuk a széket, óvatosan lépegettünk, hogy le ne ejtsük szegényt. Egyszer csak hirtelen megragadta a lépcsőház korlátját. Ettől a váratlan mozdulattól esett ki majdnem az ülőhelyéről.
Testvérek, ha azt szeretnénk, hogy az Úr vigyen, hordozzon minket, engedjük el a korlátot!
A jeruzsálemi tanítványi csapat pünkösd ünnepe előtt már elvesztette saját hitébe, szolgálatába vetett illúzióját. Nincs az a jó szándék, pénz, terv, ami segíthetne egyházunkon. (Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne élnénk a Szentlélek által megvilágosított józan ész kötelezettségével, amikor tervezünk, szervezünk, átalakítunk, finanszírozunk.) Olyan jó lenne, ha lélekben térdre esnénk (de akár fizikailag is), és kitárt karral, szívvel, egy akarattal kiáltanánk Szentlélekért – bűnöket, kételyeket elégető mennyei lángért, áporodott, tisztátalan levegőt kisöprő viharért!
Higgyük el, nem az Örökkévalón múlik személyes és közösségi életünk megújulása! Ő a kövekből is támaszthat fiakat magának. A kőszívet érző hússzívvé teremtheti újjá. A negyednapos halottban is látta a feltámadott, tanúságtevő Lázárt; a nyugtalan, kapzsi Zákeusban is látta a majdani misszionáriust.
Az 1981. május 27-én elhunyt érzékeny, törékeny, hívő költőzseni, Pilinszky János így írt erről a szeretetteljes isteni látásról Átváltozás című versében: „Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok. / Csúf, de te gyönyörűnek találtál. / Végig hallgattad mindig, amit mondtam. / Halandóból így lettem halhatatlan.”
A professzionálisan szervezett és jó atmoszférájú orosházi missziói napon (hiszem: a másik kettőn is) valami megcsillant ebből az isteni szeretetből és halhatatlanságból.
Egyház, rogate!
Evangélikus Élet, 2014. június 8.