Izrael, 2014. augusztus
Húszfős, ökumenikus csoporttal jártunk a Szentföldön augusztus első napjaiban. Az Éjféli Kiáltás Misszió által szervezett út kockázatosnak ígérkezett, hiszen pattanásig feszült a helyzet Izraelben, de a környékbeli országokban (Szíria, Irak, Líbia) és a világ számos pontján is. A csoport lelkészeként jártam végig az ismert és kevésbé ismert helyeket, figyelve a nekünk szóló igékre.
Az állandó katonai, rendőri jelenlét mellett számomra a legfeltűnőbb a szemek, a tekintetek találkozása, szívszorító kommunikációja volt. Utcán, bazárban, kávéházban, emlékhelyen, repülőtéren, templomban érzékelhető volt ez a furcsa vibrálás: ki vagy? Zsidó, arab, keresztyén, barát, ellenség, esetleg a következő pillanatban magát és környezetét felrobbantó merénylő?
A legfeszültebb atmoszféra a templomtéren volt tapasztalható. Kis csoportunk közeledését látva muszlim nők hangosan kiáltoztak felénk: Allah akbar! (Allah a legnagyobb!). A Siratófalnál (nyugati fal) egy arab gyerek kezéből puskát formálva megsorozott minket.
A polgári életben is állandóan jelenlévő fegyverek látványa szokatlan. Hotelünkben több esküvőt is láthattunk. A civilben lévő rokon hátán is ott a puska. A férfiak három, a nők két évig katonáskodnak. A Jordánban megkeresztelkedőket is fegyveres katonák vigyázzák.
Jeruzsálem Betlehem felé néző házainak ablakait az állam golyóálló üvegre cserélte, mert gyakori a palesztin területről érkező lövöldözés…
Számtalan alkalom adódott az utcai beszélgetésre. Sokakhoz odaléptem, érdeklődtem élethelyzetükről, hogylétükről. Az esetek túlnyomó részében látható örömmel és felszabadultsággal fogadták, hogy egy magyar keresztyén mosolyogva köszön, és jót, békét és áldást kíván zsidónak, muszlimnak, keresztyénnek.
Feltűnő volt a sok hívő, imádkozó zsidó. Hotelben, repülőtéren, általában népes család körében vették fel a rítushoz előírt felszerelést. Számtalan babát váró asszonyt, babakocsit toló apát és kisgyermeket láttunk. Az ortodox férfiak nem dolgoznak, de az állam fizeti őket, mert imádkoznak Izraelért és gondoskodnak a népesség gyarapodásáról. Szemtanúi voltunk a körülmetélkedés nagycsaládi megünneplésének, és élmény volt látni a bár micvá, a fiúk felnőtté avatásának nagy örömmel való megünneplését.
Izrael jövője emberileg megoldhatatlan. Számtalan közös éneklés, imádkozás és bibliaolvasás közben világossá vált az eddigi evidencia: Jézus. Csak Ő, a Messiás hozhat megoldást, feloldást, megváltást zsidónak, arabnak és minden népnek. Ezért is mentünk erre az útra, hogy imádkozzunk Izraelért, és imádkozzunk minden népért. Meg is tettük a Szentlélek vezetésében.
Evangélikus Élet 2014. augusztus 24–30.