Hajléktalanok és gyülekezet
Evangélikus közösségek is segítenek a bajban
„Szegények mindig lesznek veletek…” – mondta Jézus a tanítványainak (Mt 26,11). Igen, tapasztaljuk ezt a fájdalmas valóságot hazánkban és az egész jóléti nyugati társadalomban is. A szegénység kérdése nagyon összetett. Megszüntetni nem lehet, de a társadalomnak és az egyháznak feladata a nyomor megelőzése, kezelése és enyhítése. Amikor a Jézus-követő közösség találkozik az éhezővel, fázóval, hajléktalannal, nem mérlegelhet: cselekedni kell. Nem háríthatjuk át ezt a feladatot csak az állami ellátórendszerre.
Kelenföldi lelkészként két éven át utcai szociális munkát vállaltam a Budapest VIII. kerületi családsegítő szolgálatnál. Sokat tanultam az utcán, főleg profi kollégáimtól. Ebben az időben fogalmazódott meg bennem, hogy hozzunk létre a gyülekezetben is családsegítő szolgálatot. Így született az azóta is működő intézmény. A legtöbb gyülekezetben és vonzáskörében is élnek rászorultak. Valamit tenni kell. Egyházunk egyre nagyobb figyelmet, energiát fordít a szegények, hajléktalanok segítésére. Ez a szolgálat a közösségre is pozitívan hat. Az ünnepi, kampányszerű néhány órás ételosztás (amely önmagában fontos) közismert, de tudnunk kell arról is, hogy közösségeink évek óta végzik a hétköznapi családsegítő szolgálatot. Ez inspirált arra, hogy négy gyülekezetnek feltegyek ezzel kapcsolatban három kérdést.
1. Miben áll a gyülekezet vagy intézmény szolgálata a hajléktalanok felé?
2. Jelentett-e ez a szolgálat feszültséget a gyülekezetben?
3. Milyen pozitív hatása van a közösségre ennek a munkának?
Budapest-Kelenföld
Lázár Attila: A kelenföldi evangélikus gyülekezet úgynevezett Fraknó utcai szeretetszolgálata
a templomtól különálló ingatlanon, a Szent Imre Karitásszal megosztva, heti egy alkalommal,
délután 14 és 17 óra között várja a rászorulókat. Döntő többségük - mintegy kilencven
százalékuk – hajléktalan; részben szállón lakók, részben fedél nélküliek. A szolgálat
gyülekezet tagjainak ruhaadományait osztja szét, uzsonnát ad, valamint információt szolgáltat
a rászorulóknak.
Amikor a szolgálatot elkezdtük, az motivált bennünket, hogy ne csak fizikai, hanem lelki segítséget is nyújtsunk, hiszen keresztyének vagyunk. Szerettük volna a hozzánk betérőket Isten közelébe vonzani vagy legalább is azt elérni, hogy megérezzék: Isten közelsége milyen jó az embernek. Ez a cél motiválta szavainkat, cselekedeteinket.
Valóban emberszámba vett embernek tekinthették magukat a szolgálattevők kedves és őket megtisztelő hozzáállásából. Sok esetben igen élénk beszélgetés zajlott uzsonna közben, és ebből kiderült, milyen kusza gondolatok kavarognak a fejekben Istenről, a Bibliáról, halálról, feltámadásról, üdvösségről... Volt mit kiigazítani, tisztázni. Hogy ki mit tett el ebből, az Isten titka. Nem is igen akartuk ellenőrizni. A magvető csak a mag elhintéséért felelős.
A gyülekezet nagyra értékeli munkánkat, minden kérést készséggel teljesít. Sok adomány gyűlt össze ruhaneműben, élelmiszerben és pénzbeli támogatásban egyaránt. Új munkatársak azonban nem jelentkeztek, pedig a szolgálattevők átlagéletkora hetven és nyolcvan év közé tehető.
A szolgálat pozitív hatása három vonatkozásban tapasztalható. Elősegítette a diakóniai munka megbecsülését. Az adományozás ezenkívül a keresztyén mentalitás (lelkület) erősödését segíti a közösségben. Sok gyülekezeti tag éppen ezen a szolgálaton keresztül érezte meg: „Jobb adni, mint kapni”.
Pozitív hatást közvetlenül a munkatársi körben is érzékeltünk. Minden alkalmat áhítattal kezdtünk, mert az a koncepciónk, hogy a léleknek Isten jelenlétében való elcsendesedése segíti a szeretetteljes szolgálatot. Az Igéről való beszélgetést szinte mindannyian igényelték, és a közös imádságot is.
Budapest-Kőbánya
Regősné Zászkaliczky Zsuzsanna: A kőbányai gyülekezet viszonylag gyenge mind anyagi tekintetben, mind emberi erőforrások terén. Ezért bár irigységgel vegyes elismeréssel szemléljük más gyülekezetek ötszáz-ezer adagos ételosztási akcióját, mi egyelőre – vagy önállóan – biztosan nem tudunk ilyet szervezni. Vannak azonban vissza-visszatérő vendégeink, akik a hetenként megjelölt időpontban csöngetnek „ételadagjukért”. Ezt konzerv vagy valamiféle csomag formájában kapják meg.
A beszerzés, előkészítés sajnos gyakran marad a lelkészre, van tehát hova fejlődni… Fontosnak érezzük, hogy olyan családokat is támogassunk, amelyek gyülekezetünkben vagy a perifériáján élnek. Így például egy hétgyermekes – és immár egyunokás –, roma származású családot is: élelmiszerrel, tanszerekkel, közösségi programokban, táborokban való részvétel lehetőségével.
Ricsi sajnos már nincs közöttünk. Évekkel ezelőtt ő volt az első „erőpróba”. Megállapíthatatlan korú, cserzett bőrű férfi volt, aki – állítása szerint – teológiára is járt (más iskolái mellett), szintén állítása szerint olvasott görögül és latinul, és beszélt több európai nyelvet. Sokszor csak az istentisztelet végére ért oda: szendvicsért, kabátért, némi apróért. Máskor végigénekelte, -imádkozta velünk a liturgiát, és virágot szedett a konfirmanduslányoknak, szóba elegyedett sokunkkal. A feszültséget az úrvacsorai, pontosabban a kehely-közösség okozta, de – némi presbiteri vita után – kis kelyheket szereztünk be.
Adni jó, ezt mindannyian tudjuk. A gyermekek támogatása mindenkinek fontos, kedves, így magától értetődőbb is. A többihez nagyobb elszánás és főképp szélesebb összefogás kell, és ez biztosan meghozza gyümölcsét a közösségi létben is.
Budapest-Pesterzsébet
Győri János Sámuel: Az evangélikus egyház nyitott közösség. Nyitva az ajtaja mindenki előtt. Bejöhetnek a hajléktalanok is. Az életre jellemző a rend. Ahol sokan vannak, ott szabályt, törvényt kell alkotni a rend, az élet megtartása érdekében.
Gyülekezetünkben megjelent hajdanán egy hajléktalan. Semmi gond. Leültettük, távoztakor pedig kapott valami eleséget. Ide nem kellett még szabály. Ahogy azonban nőtt a forgalom, sok mindent rendszerbe kellett foglalni.
A szolgálat azzal kezdődik, hogy időről időre megmondjuk nekik: amit kapnak, az a feltétel nélküli szeretet következménye, melyet az Istentől tanultunk, és erről szól az istentisztelet, az igehirdetés.
Ha bejönnek, akkor annak rendje van. Tüdőröntgen-igazolás, alapvető tisztálkodás. Már előbb bejöhetnek, a részükre fönntartott helyekre ülhetnek, hogy melegben legyenek, de az utolsó énekvers alatt ügyeletes megbízottunk kivezeti őket az ételosztásra. Élelmiszert, ruhát, hajléktalanszállókról készült listát, brossurát, pokrócot, cipőt osztogatunk a számukra.
Jelentett-e ez a szolgálat feszültséget a gyülekezetben? Igen. Eleinte. Amíg nem szabályoztuk. Jó dolog a rajongás, de sok butaságot szülhet. Miről van szó? Arról, hogy nemcsak a hajléktalanra kell figyelni, hanem a gyülekezet tagjaira is. Amíg nem szabályoztuk a kivonulást, a kijáratnál a tolongásban apró gyerekek és nem éppen steril öltözetű testvéreink kerültek szoros kontaktusba, úgy, hogy a gyerekek óhatatlanul simogatták, kezükkel illették a hajléktalan kabátját. Nem csoda, hogy egypár szülőnek ez gondot okozott.
Szeretettel adunk tisztálkodóhely-címlistát. Nem megszégyenítve hajléktalan testvérünket, pár bíztató szóval a tisztaságot nem elvárásként, hanem örömként föltűntetve megoldható a kérdés.
Ami ennek a szolgálatnak a pozitív hatását illeti, az nemcsak lélektani. „Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában”. (JSir 3, 27); Nos, a „férfias” gyülekezeti élethez hozzátartozik a hajléktalanszolgálat, a munkálkodás a város jólétén, mert az a miénk! Vagy mondjam azt, hogy protestáns betegség az istentiszteletmulasztás-kór? A beosztott ügyeletes azonban kénytelen eljönni, mert ha még nem is érzi, hogy neki van szüksége valamire, de ezen a szinten fontosnak érezheti magát.
Nyíregyháza-kertvárosi gyülekezet – Oltalom Szeretetszolgálat
Laborczi Géza: Az Oltalom Szeretetszolgálat alapvető feladata a hajléktalanokkal való foglalkozás. A munka összesen hét részlegben zajlik. Ezek között több is van - különösen a téli időszakban -, amely az életmentés szolgálatát végzi: ilyen a nappali melegedő, a népkonyha, az éjjeli menedékhely. Szenvedélybetegekkel is foglalkozunk.
Az átmeneti szálló a fedél nélkül maradtaknak nyújt segítséget, míg a családok átmenti otthona a családon belüli erőszak elől menekülőknek és a fedél nélküli családoknak ad oltalmat. Az önálló életvitelre már képtelen hajléktalanok pedig az idősek otthonában kaphatnak védelmet.
A kertvárosi evangélikus gyülekezet gyógyító, befogadó közösségként áll a szakmai szolgálatot végző Oltalom mellet és mögött. Ez közös rendezvényeket jelent. Ádventben közös karácsonyi vásárt tartottunk, karácsony második ünnepén az Oltalom dolgozói és ellátottai szolgáltak az istentiszteleten, majd a gyülekezet szeretetvendégségen "köszönte meg" a szolgálatot. A családok átmeneti otthonában élő fiatalok részt vehetnek, a gyülekezet ifjúsági óráin. Nyári gyülekezeti táborainkba évek óta hívjuk az Oltalom ellátottait is. Így az ép és a sérült családok együtt keresik „az irgalom helyét”.
A gyülekezetben nem jelent feszültséget a hajléktalanok közötti szolgálat.
A különleges élethelyzetben lévő emberek sorsával való szembesüléskor egyénileg és közösségileg is az identitás kérdése vetődik fel. Gyülekezeti szinten ez azt jelenti, hogy kénytelenek vagyunk abból a vallási sztereotípiából kilépni, hogy attól vagyok jó keresztyén, hogy vasárnaponként templomba járok. A diakónia területén is van feladata, küldetése a gyülekezetnek. Ez a hitre és szolgálatra épülő új identitás rajzolódik ki közösségünkben.
Evangélikus Élet, 2015. január