Jegyzetlapok
Ötvenhárom évesen tért meg. – Falusi szatócsboltba lépve, nagy szakállú, ortodox rabbira emlékeztető külsejű bácsit láttam meg a pult mögött ülve. Feltűnt nyugodt, tiszta tekintete. Keresztyén liturgikus zene szólt a rádióból, a pulton ingyen elvihető evangéliumi újságok, szórólapok feküdtek.
Könnyen indult a beszélgetés. „Ötvenhárom évesen tértem meg – mondta. – Előtte jól éltem, több vállalkozásom volt, mégis tönkrementem. A lakásomból is ki kellett költöznöm, hajléktalanná váltam. Összetört a házasságom is.
Idővel Isten megszólított egy emberen keresztül, újjászülettem. Teljesen új életet kezdtem, minden megváltozott. Hívő házastársat kaptam Istentől, öt gyermekünk született. Örömöm és békességem van.”
A 269-es ének. – Katolikus festőművész-szerzetesnővér kért segítséget tőlem egy imanapon. Rendszeresen látogat egyházi szeretetotthonban egy idős, beteg református lelkipásztort. Állapota miatt nehezen megy a beszélgetés. Alig hallhatóan, suttogva a 269-os éneket emlegeti. Orsolya nővér azt kérte tőlem, hogy keressem meg számára a református énekeskönyv 269-os énekét, mert gitárral kísérve elénekli majd a lelkésznek. Néhány órán belül már küldtem is a szöveget és a kottát.
Megérintett ez a történet. Katolikus nővér evangélikus lelkész segítségét kéri, hogy egy református lelkipásztort erősítsen élete utolsó szakaszában. Ez több mint ökumené, ez Isten országa a földön, egység Istennel és emberrel.
Két versszak az énekből:
Istenre bízom magamat, magamban nem bízhatom.
Ő formált, s tudja dolgomat, lelkem ezzel biztatom.
E világ szép formája az Ő keze munkája,
Mit félek? – mondom merészen:
Istenem és Atyám lészen!
Öröktől fogva ismerte, hogy mire lesz szükségem.
Éltem határát kimérte, szükségem s elégségem.
Lelkem, hát mit süllyedezsz? A hitben mit csüggedezsz?
Egy kis bajt nem győznél-é meg? Hogy tántorítana ez meg?
Tánc az oltárnál. – A magyar házaspár egy távoli arab országban élt. Nagyon szerettek volna gyermeket. Több év után, orvosi segítséggel megfogant az új élet. Az édesanya autoimmun betegsége miatt sok nehézséggel járt a várandósság. Abba kellett hagyni egy erős fájdalomcsillapító gyógyszer szedését, hogy ne károsítsa a magzatot. A szülés rendkívül nehéz, kritikus lefolyású volt.
Nyáron hazajöttek, hogy családi körben megkereszteljék gyermeküket. Azt tervezték, hogy néhány hónap magyarországi tartózkodás után egy másik országban telepednek majd le. Az anyuka abban a kis hegyi faluban szerette volna megkereszteltetni gyermekét, ahol
nyolcévesen, egy nyári konferencián a forrásnál, saját kérésére ő is részesült a keresztség szentségében.
Örömmel vállaltam a keresztelés szolgálatát. Mivel a falucskában csak katolikus kápolna van, ott tartottuk az alkalmat. Csendben vártam a családot a templom előtt sétálgatva. Szaladt felém az anyuka, boldogan újságolta, hogy a szülés óta fájdalmai is elmúltak, nincs szüksége gyógyszerre, és a második baba is megfogant, ezúttal természetes úton. Kavargó érzésekkel léptünk be Isten házába. A nagymama gitáron vezette az éneklést, a nagynéni fuvolázott, és mindenki könnyekkel küzdött. A különleges úton földre érkezett fiúcska pedig az énekelt ároni áldást táncolva fogadta az oltártérben.
Hivatása szerint ember. – Élt egy nagyszerű ember Békéscsabán. Foglalkozása szerint rajztanár, hivatása szerint ember volt. Szerette tanítványait, a művészetet, az életet. Gazsy Endre 1982-ben hunyt el ötvenhét évesen. Tanítványai, rokonai, barátai azóta is emlékeznek rá. Bátyám, Szeverényi Mihály is tanítványa volt. Szeptember 27-én nyílt meg mestere emlékére rendezett kiállítása Medgyesegyházán. (Gazsy Endre tanítói pályája a Medgyesegyháza melletti Bánkúton kezdődött.)
Az itt látható festmény jól ábrázolja a tanár és tanítvány kapcsolatát. A kép középső része Gazsy Endre alkotása. Mihály ezt később körbefestette, kiegészítette az eredeti képet.
A megnyitón öcsém, Barnabás – irodalomtanár – mondta el néhány versét. Én többek között arról beszéltem, hogy egy értékvesztett világban minden szeretettel kimondott, jó szónak ereje van, és emlékük nem csupán szívünkben él, hanem hatással vannak az egész világra.
Evangélikus Élet, 2019. november 3.