Derűs gyümölcstermés
Szentháromság ünnepe után 9. vasárnap – Jn 15,1–5
Szenczy Sándortól, a Baptista Szeretetszolgálat vezetőjétől hallottuk a nyári missziós konferencián a következő történetet.
A lebombázott Groznijban megtalálták a baptista imaház romjait. Az ötszáz tagú gyülekezet négyszáznyolcvan tagját kivégezték: elvágták a torkukat. (A fundamentalista, fanatikus iszlám hit szerint akinek levágják a fejét, annak majd az iszlám paradicsomban szolgálnia kell az őt legyőzőt.) Az épület maradványai között tengődött még tíz-tizenkét asszony. A szeretetszolgálat vezetője, aki lelkész is, mindezt látva teljesen összetört, és elkeseredve fogadta meg, hogy abbahagyja a szolgálatot, hazamegy, és legfeljebb beül az imaház utolsó padjába. Ekkor az egyik asszony arra kérte őt, hogy imádkozzanak, és a pásztor tartson igehirdetést, mert hónapok óta nem volt istentisztelet azon a helyen. Nagy lelki tusa közben értette meg testvérünk, hogy mindent elveszíthetünk, de Istent nem!
A metszés néha fájdalmas, számunkra érthetetlen és elfogadhatatlan. A szenvedések okát sokszor nem tudjuk, de azt tapasztaljuk, hogy Isten a rosszból mindig kihozhat számunkra valami jót is. Jézus szava szerint nélküle semmit sem cselekedhetünk. A vele való élő, személyes közösség, kapcsolat tarthat meg minket és az egyházat. „Maradjatok énbennem és én tibennetek.” Nem értjük igénket, ha a gyümölcsöket követeljük és számolgatjuk akár egymás életében, akár a magunkéban. Ez a törvény világa. A törvény jó, lelki, de nem ad megoldást, feloldást, életet. Az evangéliumról elnevezett egyházunkban nem elmélkedni, meditálni kell, nem erkölcsi prédikációt kell tartani, hanem hirdetni és élni kell az örömhírt, a jó hírt: hogy van élő Istenünk, Édesatyánk, aki a szőlőskert tulajdonosa! Nem vagyunk árvák, elhagyottak a kozmoszban. Van Jézusunk, aki – mint „szőlőtő” – belegyökerezett a földbe, akiben az Ige testet öltött, és aki életet ad a szőlővesszőknek, a gyülekezet tagjainak. Földi életünkben átélhetjük az isteni erőt, a tőle érkező táplálékot, és visszakaphatjuk az eredeti mandátumot, a vele való kapcsolatból fakadó derűs gyümölcstermést. Mindez csak a Szentlélek által lehetséges, általa válhat valósággá.
Sokan azt hiszik, hogy az a „gyakorló keresztény”, aki templomba jár. Nem, a templomozás önmagában nem vált meg, nem ad új életet, nem fokmérője a hitnek. Jézus azt tanította, hogy vele legyünk kapcsolatban, és ne egyszerűen a templommal. A templom arra való, hogy ott hirdessék ezt nekünk, és kiküldjenek a hétköznapi Krisztus-követésre. Az a félelmem, hogy sokszor nagyon „vallásos”, de gyümölcstelen szőlővesszők vagyunk. A gyümölcstelen vessző elveszi a növénytől a tápanyagot, eltakarja a fényt, létében hordozza az ellentmondást.
Ébredjünk fel a passzivitásból, a lelki halálból! Krisztus által van új élet, van szabadulás a bűnből, megkötözöttségből, félelemből! Keresd őt, mert ő már régen keres és hív téged!
Imádkozzunk!
Úr Jézus! Köszönjük, hogy megszántad gyümölcstelen vegetálásunkat, és elhoztad az igazi, el nem múló életet! Bocsásd meg lustaságunkat, hitetlenségünket, azt, hogy sokszor csak elterülünk, pöffeszkedünk, elszívjuk mások elől a táplálékot. Urunk, ne metssz le minket! Könyörülj rajtunk! Irgalmazz nekünk! Helyettünk vállalt keresztáldozatodért, halálodért újíts meg minket! Ámen.
Evangélikus Élet, 2005. 30. szám