Mária
ádvent 4. vasárnapja
Miért pont ő, egy kis vidéki leány? Még a neve is negatív csengésű, a Mária, Mirjám név jelentése: keserűség. Názáret is jelentéktelen település. „Származhat-e valami jó Názáretből?” – kérdezi Nátánael (Jn 1,46). Távol a vallási központtól, kultusztól, csillogástól, talán éppen mosogatott, vagy kecskét fejt. Ez ám a „karácsonyi meglepetés”! Maga az IGE, aki kezdettől volt, és aki által minden teremtetett, így lép be a mi világunkba. Nincs mennydörgés, villámlás, füst, „csak” hétköznap, egyszerűség, természetesség.
Isteni dramaturgia.
Mária élete és gyönyörű énekének tartalma kizár minden Mária-kultuszt. Hiszen ő az Úr szolgálóleánya és nem „társmegváltója”.
Szeretjük és tiszteljük kedves, egyszerű alakját, de minket nem az ő személye, hanem a meglepetések Istene indít áhítatra, imádatra. Isten nem azért választotta ki Máriát erre a rendkívüli feladatra, mert ő úgymond méltó volt, vagy mentes volt az eredendő bűn átkától. Nem, sőt azért, mert a legjelentéktelenebb eszközt akarta kiválasztani a megtestesüléshez, inkarnációhoz. Jó, ha meggondoljuk, hogy Jézus nemzetségi tábláján olyan szereplők is vannak, mint Támár, Ruth, a moábita, vagy Betsabé. Tehát Jézus „családja” nem rosszabb, és nem jobb a mienknél.
Máriát azért választotta ki az Isten, hogy ne mondhassa senki ezen a földön, hogy őreá nem tekint az Isten, hogy ő túlságosan is „távoli”, jelentéktelen. A „kegyelembe fogadottságnak” nincs előfeltétele. Az már megtörtént akkor, amikor megszülettünk és Isten ránk tette szeretetének pecsétjét a keresztségben. MI MINDNYÁJAN KEGYELEMBE FOGADOTTAK VAGYUNK! Hiszen „felkarolta szolgáját, Izraelt, mert megemlékezett IRGALMÁRÓL” (Lk 1,54)
Mária és a mi „boldogságunk” csak azon múlik most már, hogy mit felelünk, hogyan reagálunk. Ki tudjuk-e mondani szívből: „történjék velem a te beszéded szerint!” (Lk 1,38)
Mária élete arra példa, hogy bennünk is megfoganhat és megszülethet a Megváltó. „Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az” (Jn 3,6)
Merjük-e vállalni, hogy velünk is az Ő beszéde szerint, megtörténjen az, hogy: a „Szentlélek száll reád és a Magasságos ereje árnyékoz be téged”. Először talán rejtetten, szemmel nem látható módon, de elindul az ember fejlődése, azután felnő, „érett férfivá”, új Ádámmá, hogy végül olyanok legyünk, mint Ő (1Jn 3,2).
Ez Isten karácsonyi meglepetése, ajándéka.
Fogadd szeretettel és örömmel!
Evangélikus Élet, 1995.