Leckét adunk az Istennek?
„Gondolj, Uram, irgalmadra és kegyelmedre, melyek öröktől fogva vannak.” (Zsoltár 25,6)
Az Istennel beszélő viszonyban lévő ember nem vetemedhet arra a szemtelenségre, hogy Istent emlékeztesse bármire is. A zsoltáros mégis azt kéri: „gondolj, Uram, irgalmadra...” Miről lehet itt szó?
Azt kellene talán hinnünk, hogy amnéziája, emlékezetkihagyása lehet a Teremtőnek?! Adhat-e utasítást a diák a tanárnak? Irányíthatja-e az agyag a mester kezét, kreativitását?
Nem költői kérdések ezek, mert az ember, a vallásos ember is újra meg újra kísértést érez Isten kérdőre vonására, kioktatására: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem.” (1Móz 3,12)
Egyházon kívül, de sajnos belül is számtalanszor találkozunk elfogadhatatlan profán vagy vallásos-intellektuális liberalizmussal, néha cinizmussal.
Ki az közülünk, aki előállna – püspök, esperes, lelkész, gyülekezeti tag – és csendesen elismerné: „tudom, hogy énmiattam támadt ez a nagy vihar.” (Jónás 1,12) Ki az, aki megszólalt az utóbbi években – csak a mi egyházunkban is –, hogy nem bírom tovább a lelkiismereti terhet hordozni: Vétkeztem! Uram, irgalmazz, testvér, bocsáss meg! Sok megoldatlan kérdés, enerváltság, gyümölcstelenség oka abban is keresendő, hogy nem vesszük komolyan a böjt, az igaz megtérés lehetőségét.
Istennek nem szükséges külön elgondolkodni irgalmáról, mert Ő maga az IRGALOM! „Az Isten szeretet.” „Nem akarom a bűnös ember halálát!” Az ember, tehát mi, ill. én vagyok az, aki megfeledkezik az irgalomról, a tisztaságról, az Istent és embert szolgáló életről.
A 25. zsoltár írója nem arcátlanul oktatja Istent, hanem alázattal vallja meg valós bűneit: „bocsásd meg minden vétkemet!” (18.vsz.) Akkor teszünk jót magunkkal, ha nem Istenre, emberre, történelemre, génekre, neveltetésre hárítjuk a felelősséget, hanem együtt valljuk meg Dáviddal: ”tudom, hogy hűtlen voltam, és vétkem mindig előttem van.” (Zsolt 51,5)
A „gondolj, Uram, irgalmadra!” kérés mögött a bűnnel szemben tehetetlen ember sóhaja van
a Szabadító felé.
Evangélikus Élet