Istennek hagytalak! (1. rész)
Gyimesi és moldvai csángók
Németh Géza református lelkésztől hallottam először a csángókról, 1980-ban. Elsőéves főiskolás voltam ekkor. Szívesen jártam Géza bácsi alternatív programjaira. Templomépítés miatt kitették a hivatalos szolgálatból. A kommunista korszakban bátran beszélt olyan kérdésekről, témákról, amelyekről nem volt szabad még a teológiai akadémián sem: evangelizáció, misszió, ifjúsági munka, segítő szolgálat a drogosok, határon túli magyarok (ezen belül a csángók), cigányok felé. És nem csak beszélt, hanem cselekedett is.
Négyes csoportokba szerveződve, felkészítés után indultunk a missziós utakra. Vittünk gyógyszert, könyveket, jó szót. Egyedül kollégiumi szobatársam tudta, hogy miért tűnök el időnként.
A Ceauşescu-diktatúra idején nehéz volt bármit is átvinni a határon, házaknál tilos volt szállást kérni. Egyik utunkon kétszáznegyven könyvet szerettünk volna vinni négyen. A vonatfülke tele volt a kiabáló vámosok által kirángatott, össze-vissza dobált könyvekkel. Még így is sikerült hatvanat magunkkal vinni, például hálózsákba csavarva.
Moldvában bejelentési kötelezettsége volt a milícián a helyi lakosoknak, ha idegent láttak. Volt rá példa, hogy órákon át nem fogadták köszönésünket, elfordították fejüket is, miközben zuhogó esőben, nagy sárban jártuk a falu utcáit. Így is nagyszerű találkozásokban, élményekben volt részünk. (Az akkori útinaplómból kis részleteket közlünk.)
A csángók eredetéről többféle elmélet van köztudatban. Ezen a helyen nincs lehetőségünk hosszabban írni róluk. Röviden annyit mégis, hogy nagy valószínűség szerint a moldvaiak egy része a honfoglalás előtt is ezen a területen élt. Nyelvújítás előtti, archaikus, ízes a nyelvük, beszédük. Szállásterületük majdnem egybeesik az egykori Etelközzel. A történelem traumái, mint például a madéfalvi veszedelem is sok székelyt űzött el a távoli, hegyeken túli területekre. Elcsángáltak…
Nagyobb csoportokban öt helyen élnek ma csángók: Moldvában, a Gyimesekben, a Barcaságban (róluk közöltünk egy cikket magazinunk legutóbbi számában: Evangélikus csángók címmel), Déva környékén és Magyarországon, Baranya megyében.
Idén szeptemberben felkerestem a harmincnégy évvel ezelőtt meglátogatott családokat. Elvittem nekik az akkor készült fényképeket is.
Jártam Bakay Péter barátommal a legkeletibb magyarlakta településen, Magyarfaluban, a Szeret folyó partján, jóval a történelmi határon túl. Az 1300 lakosú faluban szinte mindenki beszél magyarul, de a mise és az oktatás csak romául folyik.
Legközelebb a gyimesi csángókról írok. Addig is úgy köszönök el az olvasótól, ahogyan a gyimesiek köszönnek el a háziaktól, ha útra indulnak: Istennek hagytalak! Istennek hagytuk kedves csángóinkat, és Reá bízzuk egész magyar népünket. – Az otthon maradók válasza: Isten segéljen!
***
Beszámoló moldvai utunkról – 1980. augusztus 8–19. (részletek)
Gyergyószentmiklós – A misén sok a fiatal, hosszú sor állt a gyóntatófülke előtt. Az egyik ige ugyanaz volt, mint a bibliaolvasó Útmutatónk szerinti, amit reggel közösen olvastunk: „Boldog nép az, amelynek az Úr az Istene” (Zsolt 33,12). Nagyon megörültem. A mise is szép volt, szépen szóltak a magyar énekek. Itt a templomnak komoly funkciója van. Ebben a városban éreztem magam a legjobban. Mintha visszakerültem volna a régi magyar világba. Itt éreztem a legszabadabb levegőt. Csizmás, kalapos férfiak járnak a magyar utcán.
Gyimesbükk – A Hidegségbe nem mentünk, mert két hete kiutasítottak onnan hét magyar katolikust, mert háznál aludtak. A nénit, akinél voltak, megbüntették. Gyimesbükkbe mentünk Dani Gergely plébánoshoz. Először bizalmatlan volt, aztán megengedte, hogy éjszakára nála hagyjuk a cuccokat. Adtunk neki egy szatyor teológiai könyvet. Kicsit meg voltak ijedve, mert aznap volt náluk a rendőrség. Valószínű, hogy a mellettük lévő házban van a besúgó. Az 1974-ben felszentelt templom nagyon tetszett. Lementünk a patakhoz sátorozni. Nagyon szép hely. Megfürödtem, teát ittunk, tüzet gyújtottunk és elolvastuk az igét (Jer 27,1–11).
Ez az ige illik a mai helyzetre is. A történelmi események mögött sokszor Isten van. Vigyáznunk kell, nehogy ellene kívánjunk vagy cselekedjünk valamit. Isten a nyomorúsággal, a fogsággal is fenyíthet, nevelhet. Nekünk nem az a dolgunk, hogy Erdélyt visszaszerezzük és értelmetlenül magyarkodjunk, hanem az adott helyzetben Istenre figyelni, megtérni hozzá. Elsődleges célunk az evangéliumi magatartás kell, hogy legyen: embereket hitre vezetni, Jézushoz vinni, hiszen az örök életről van szó. Az evangéliumi magatartáshoz természetesen hozzátartozik az is, hogy „nyisd meg szádat a némáért” (Péld 31,8), de nem olyan áron, hogy a némát nagyobb bajba sodorjam, vagy hogy az igéről, a hitről a hangsúly eltolódjon. Ez az ige számomra útmutatás volt.
Az éjszaka nagyon hideg volt. Sátorbontás. Gyönyörű helyen táboroztunk, hatalmas fenyőfák, magas hegyek. Egy ilyen erdőben a reggeli napsütés elmondhatatlan: csodás templom.
Forrófalva, Moldva – Az állomáson összeismerkedtem a vasutassal. Megtudtam, hogy tíz gyermeket nevel, a szomszédos Trunkban lakik. Tud írni, olvasni magyarul, pedig nem járt magyar iskolába. Édesapja tanította. Még a honvédségnél írt teli egy füzetet imádságokkal. Ez most is nála volt. Ezen kívül egy régi magyar kiadású katolikus imakönyv is. Szerény, csendes, de tudatos vallásos ember. Hittel vállalták a tíz gyereket, Isten meg is áldotta őket. A felesége unokatestvérének tizenhat gyereke van. Beszélgetés közben fogadta a telefonokat, irányította a vonatokat. Az irodában kikapcsolták a villanyt. Még normális olajat sem adnak az égőbe a nagy román takarékosság jegyében. Amíg egy nagycsaládos apa 1600 lejért napi 12 órát dolgozik (24 szabad), úgy, hogy majd kiesik a szeme a koncentrálástól és a gyér világítástól, addig a sok ingyenélő pompás palotákban pazarolja a közvagyont.
Sokszor kapnak ellenőrzést, így most is. Bákóból jött egy vonat. Engem előtte kiküldött, szerencsére, mert egy nagyhangú román ellenőr érkezett. A tízgyermekes apa görnyedt háttal úgy rohangált körülötte, hogy rossz volt látni. Néha kijött egy-egy vonatnak tisztelegni. Egyik ilyen kijövetelnél odasúgtam neki, hogy írja le legalább a nevét vagy a címét, mert holnap megkeresnénk. Következő kijövetelnél hozta is és a kezembe csúsztatta az összehajtott papírt. Kész krimi.
*
Öt-hat kilométert gyalogoltunk esőben, sárban, mire beértünk a faluba. Próbáltunk ismerkedni, de nehezen ment. Kevesen voltak az utcán, és ők is féltek. Nagy templom áll a centrumban. Igyekeztünk kerülni a feltűnés miatt. Volt, aki fogadta a „Dicsértessék” köszöntésemet magyarul, volt, aki románul köszönt és volt, aki sehogy se.
Több mint egy órája mászkáltunk, és még semmi. Elhatároztuk, hogy rászánunk még egy órát, és ha nem megy a dolog, továbbállunk. Nekiindultunk az emelkedőnek, ki a falu széle felé. Megszólítottam egy nénikét, aki azonnal beszélgetésbe kezdett. Odajött a fiatalabb szomszédasszony is, és néhány gyerek. Keverten beszélnek. Megkérdezték, hogy van-e kendőnk. Ilonánál volt. Ez jó alkalom volt arra, hogy bemenjünk. Putriszerű ház, se padló, se kövezet, földes szoba. A gyerekek ugyanazt az egy cipőt használják. Amikor képeket adtam nekik, a néni meg akarta csókolni a kezemet. A képnek nagyon örülnek, és csak azt mondogatják, hogy szépecske. Sok mindent becéznek: disznócska, szőlőcske stb. Kertjük van, meg disznó és néhány baromfi. A gyerekeken egy ing volt és semmi más, pedig elég hideg volt, és sár.
Rosszul beszélnek magyarul. Próbáltam olvasni tanítani őket a Miatyánkon. Könnyen ment, de nem sok értelmét láttam, nem valószínű, hogy valaha is használnák. A fiatalasszony nem is tanítja magyarul a gyerekeit és román neveket ad nekik. A jövő miatt... Történelmünkről beszéltünk egy kicsit, de nem nagyon értették. Az idősebb asszonynak komoly hite van; elégedett. Isten neveléséről beszélt. Elmondta, hogy az idén többször elverte a termést a jég. „Az ember megijed ilyenkor, de Isten hagyott annyit, amennyi nekünk kell: egyetek, kutyák!” Tud egy-két éneket, de nem akart énekelni. Jellegzetes arcuk van. Megkínáltak csorbával, ami náluk a szegénység miatt sós forró víz volt hagymával. A fiatalasszony állva evett mellettünk, hogy nekünk ne legyen kényelmetlen.
Trunk, Moldva – A házigazda átment a szomszédba a testvéréhez, aki orvos. Ő nagyon ráijesztett, hogy megbüntethetik 5000 lejre, mert befogadott minket. Igyekeztem megnyugtatni, hogy ez csak akkor lenne, ha náluk aludnánk. De látszott, hogy érzékenyen érintette az eset. Kérte, hogy mások ne is menjenek hozzájuk. Nagyon sajnáltuk, amikor eljöttünk, mert jó ideig biztosan nyugtalan lesz.
Magyarbékás – Elindultunk a békási búcsúba dzsippel: a sofőr, a felesége, Béla, Matyi bácsi, az idős pap és mi négyen. Útközben megnéztük a Békás-szorost, lenyűgöző. Matyi bácsi csak azt mondta: hatalmas az Isten. Béla és Matyi bácsi együtt szolgáltak románul és magyarul. Az Üdvözlégy románul, de az ének már magyarul. Átütő erővel prédikált Matyi bácsi, két nyelven. Megítélte a képmutatást, beszélt az Úrban lévő örömről. Életre szóló élmény.
Egy étterembe úgy ment be, mintha templomba menne. Mindenkihez volt egy kedves szava, simogatása.
Marosvásárhely – Egy étteremben beszélgetésbe elegyedtem egy egyetemistával. Petrozsényban, középiskolás korában egy sztrájk emlékére készítettek irodalmi műsort. Több elődöntőn átjutottak, amikor leállították őket, azért mert az előadás közben vetített diák piros árnyalatúak voltak, a vászon fehér és valami jelentéktelen dolog pedig zöld. Lázításért meghurcolták őket. Ekkor elhatározta, hogy román lesz, mert itt csak így lehet élni. Hosszan beszélgettünk, a hitről is.
Híd 2014/4.