Van halálosabb, mint a koronavírus
A televízióban látott mai parlamenti közvetítésen senki nem mosolygott. Mindenkinek döbbenet volt az arcán. Összeszorul a szívünk, mert nem tudjuk, hogy igazán mi történik velünk, milyen időket élünk. A kormány döntése szerint talán holnap már nem lehetne ezt a rendezvényt sem megtartani. Azt ajánlják, hogy ma éjféltől csak családi körben jöjjünk össze. Ezért is külön ajándék és kegyelem, hogy Szentlélek által együtt lehetünk a sokat kárhoztatott interneten keresztül.
Néhány hete nem gondoltuk volna, hogy egy jóléti társadalomban, Európában is megtörténhet, hogy elvétetnek tőlünk olyan esélyek, lehetőségek, amelyek eddig természetesek voltak, és olyan élmények érnek bennünket, amilyeneket most élünk át. Bezártak a mozik, a színházak. Különösen szíven ütött, amikor bejelentették, hogy az olasz katolikus templomok is bezáródtak, több ezer magyarországival együtt.
Több mint harminc évvel ezelőtt, fiatal lelkészként műtétre készültem. Egy futball baleset után Manninger professzor úr négy órán keresztül fúrta, faragta a csontjaimat, és először éltem át, hogy műtét előtt beszóltak a kórterembe: Szeverényi úr, készüljön! Ez annyit jelentett, hogy le kellett venni minden ruhát, egy zöld lepedőt helyeztek rám, és a betegszállítók végigtoltak a folyosón. Egyre hidegebb helyre kerültem. Ott nem volt nálam sem Biblia, sem papi palást, sem gitár, sem közösség, sem gyülekezet, de még egy gatya sem. Megkaptam a műtét előtti rutin injekciót, hogy megnyugodjak egy kicsit, esetleg szállítás közben le ne ugorjak a kocsiról... Akkor a 23. zsoltár jutott eszembe, amely talán a világ legismertebb zsoltára. Ebben Dávid király így imádkozott: „ha a halál árnyéka völgyében járok is (vagy éppen a kórházi folyosón tolnak), nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy…” (Zsolt 23,4a). Mondtam ezt beinjekciózva, ruha és minden egyéb nélkül. Amikor jött felém a „fekete maszk”, nem tudtam, hogy mikor és hogyan ébredek majd föl.
Testvéreim, akár tudunk hinni, akár nem, halljuk meg azt, hogy Isten hívja a Földet. Isten keres minket olyan helyzetben, amikor közülünk sokan érzik már évek óta, hogy valami baj van a világban. Mintha megbolondultunk volna, különösen a nyugati civilizáció. Mintha drogos lenne az egész világ. Alapvető eredeti értékeket negligálunk, teszünk félre vagy taposunk meg. Köztük a Tíz Igét, a Tízparancsolatot, ami nélkül nincs élet. Ha valaki nem hívő, akkor is érzi, hogy nem lehet ezek nélkül élni, mégis megpróbálkozunk vele. Isten Szentlelke írta a szívembe ma este, és ki kell mondanom, hogy van egy veszélyesebb vírus a koronavírusnál. A hívők is tartanak ettől az egész megbolondult helyzettől, de létezik egy veszélyesebb és halálosabb vírus ezen a földön: az Isten-nélküliség, hogy elszakadtunk a Forrástól. Itt van mögöttem a Duna. Ha a forrását eltömnék, gátat szabnának neki, akkor nem lenne itt ez a folyó, amely kilenc országnak ad életet.
Tragédia, hogy a történelemben talán először próbál felépülni egy civilizáció – itt, Európában – Isten és hit nélkül, vallás nélkül. Az ember magát tette istenné, és ez nagyon kiszolgáltatott és veszélyes állapot. Úgy látom, hogy a világ a pusztulás felé tart. Most kaptunk egy különös féket, hogy lassítsunk, gondolkozzunk, csendesedjünk le, keressük azt, ami igazi érték az emberi életben.
Dávid király egy nagyon tehetséges, de hozzánk hasonlóan esendő ember volt, aki szintén felépítette a maga birodalmát, de emellett nagyokat bukott. Mégis kapott az Istentől megtérési lehetőségeket. A leghatalmasabb uralkodók közé tartozott, mégis lefeküdt a padlóra, sírt, nem evett. Böjtölt és imádkozott, hogy Isten adjon neki esélyt. Meggyőződésem, hogy nekünk is ezt kell tennünk. Akik még tudunk imádkozni, ma is, ezekben a napokban is kiáltsunk a Teremtőnkhöz, a Forráshoz, hogy ne pusztuljunk el. Van reménységünk, hogy ez a vírus talán valahogy eltűnik. De semmi sem biztos, semmit sem tudunk róla.
Befejezésül hadd olvassam fel a már említett zsoltárt, amelyet sokan ismernek kívülről. Még fontosabb, hogy Szentlélek által „belülről” tudjuk ma este imádkozni: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem. Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam. Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben.”
Drága Urunk!
Köszönjük, hogy hívod a földet, keresed az embert, ahogy valamikor kerested Ádámot a kertben: Ádám, hol vagy? Ember, hol vagy? Ma is halljuk a nevünket, hogy keresel minket. Talán úgy érezzük, magatehetetlenek vagyunk, de te szóltál a negyednapos hullához, Lázárhoz is: Jöjj ki! Szóltál a leánykához: Neked mondom, kelj fel! És felkelt a halott. Feltámadt a naini ifjú is.
Urunk, haldoklik ez a mi civilizációnk, kultúránk. Az istentelenségünkbe szinte belefulladunk. Könyörülj rajtunk, Urunk! Kiáltunk hozzád, meg akarunk térni hozzád, mert hívsz minket. Áldassék a te szent neved örökké! Könyörülj rajtunk, adj megtérést, megújulást népünknek, Európának, a Nyugatnak, az egész világnak, amelyet úgy szerettél, hogy életedet adtad érte.
Ámen.
Elhangzott 2020. március 16-án az Ez az a nap! rendezvényén az A38 hajón.
Híd, 2020/2.