Mi köze Istennek a COVID-19-hez?
Dr. Reuss András emeritus teológiai professzorral beszélgetett Szeverényi János
Hogy van, Professzor úr? Hogyan élte meg az elmúlt időszakot?
Hálaadással tartozom, mert sem családomban, sem környezetemben nem fertőződött meg senki. A hírek azonban a nagyvilágból még ma is nyugtalanítóak. A sok szenvedő beteg hallatlanul nagy emberi helytállást követel mindenfelé. A hazai adatok június közepén szinte elhanyagolhatóaknak tűnnek a földkerekségről még most is érkező és a korábbi hazai számokhoz képest is. Tartani kell attól, hogy ha nem járunk el kellő óvatossággal, a járvány újból fellángolhat. Az előírt korlátozások betartása nekem személyesen nem okozott gondot. Otthonom környékén mindennap a szabad levegőn sétálhattam úgy, hogy szinte senkivel sem találkoztam, de elmaradtak vállalt előadásaim, és nem mehettünk gyülekezeti közösségbe. Munkámat azonban a könyveim között és a számítógép mellett úgy folytathattam, mintha mi sem történt volna.
Az elmúlt három hónap felforgatta a világot, megszűntek a templomi istentiszteletek, az úrvacsora évében, nagyhéten nem volt úrvacsorai közösség egyházunkban.
Még Budapest ostroma idején, 1944–45-ben is a legtöbb templomban minden vasárnapi istentiszteletet megtartottak. Ha kevesen vettek is részt ezeken, akkor sem a tilalom, hanem a harcok miatt. Most viszont hetekig nem is volt szabad templomi istentiszteletet tartani, ez tette rendkívülivé a mostani helyzetet. Remélem, hogy használhatjuk itt a múlt időt, mert nem tér vissza a veszély. A józan ész követelte, hogy ilyen rendelkezést hozzanak a hatóságok, és az egyházi vezetők is elfogadják ezt. Olykor szembeállítják egymással az észt és a hitet, de hitünk szerint Isten adott értelmet az embernek, hogy képes legyen józanul felmérni helyzetét, tetteit és azok következményét, hogy utána aszerint cselekedjék. Nem akkor vétünk Isten ellen, ha használjuk az eszünket, hanem akkor, ha rosszra és önzően használjuk.
Páratlan volt az elmúlt böjti-nagyheti ünnepkör abban a tekintetben is, hogy nem lehetett úrvacsorát osztani és magunkhoz venni. Fonák dolognak éreztük éppen az úrvacsora évében, hogy miközben az úrvacsora gyakoribb vételére buzdítjuk egymást, éppen a nagyhéten és húsvétkor nem lehetett úrvacsorát venni. Nincs vita afelől, hogy az úrvacsora Jézus rendelése, ezért az úrvacsorával élés a hívő ember engedelmessége is Ura iránt. Másrészt azt, ami az úrvacsora ajándéka – a bűnbocsánatot, az életet és az üdvösséget –, Urunk nem csak az úrvacsorában kínálja és nyújtja. Hiszen – amint Luther a Schmalkaldeni cikkekben leírta – „Isten kegyelme szerfölött gazdagon árad”, majd sorolja az eszközöket, amelyek révén ez megtörténik: a hirdetett igében, a keresztség által, az oltáriszentség által, a kulcsok hatalmával, a testvéri beszélgetés és vigasztalás révén, végül pedig idézi Jézus szavát: „…ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) Nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy az úrvacsorában nemcsak a két elem, a kenyér és a bor, Krisztus teste és vére az ajándék, hanem az úrvacsora alkalmával elmondott jézusi szavak is: „értetek adatott” és „kiontatott bűnök bocsánatára”. Mégsem csak szavakat hallunk, hanem oda is lépünk, előtte fejet és térdet hajtva Urunknak valljuk és Megváltónknak fogadjuk el, az elemeket pedig látva és ízlelve nemcsak az eszünkkel, hanem egész valónkkal részesedünk abban, amit Krisztus értünk tett és nekünk ajándékoz. Hitünk számára az úrvacsora kiemelt jelentőségét tehát nemcsak az adja meg, hogy Krisztus rendelte, és ő parancsolta, hogy éljünk vele, hanem az, hogy a vele való közösségben egészen egyedülálló módon részesülhetünk. Ugyanakkor mégis – és ezzel nem becsüljük le az úrvacsorát – Krisztus ajándékának teljességében az általa felkínált egyéb módokon is részünk lehet.
Hívő emberek is megdöbbenve hallgatták a híreket a világjárvány okozta helyzetről. Mi történt, mi történik a világban?
Nincs abban semmi újdonság, hogy a világ különböző pontjain sok emberi életet követelő járványok pusztítanak. Az elmúlt évtizedekben is értesültünk ilyenekről, mint például az ebola, amelynél szintén várni kellett a megfelelő oltóanyagra, de nem alakult ki világjárvány (pandémia). A koronavírus esetében a járvány okozta megbetegedések tömeges előfordulását igyekeztek azokkal az óvintézkedésekkel megelőzni, de legalábbis lassítani, amelyek az egész ország napi életét, a munkavégzést és az iskolai oktatást is érintették. Ezekre az intézkedésekre az ellenanyag, a védőoltás és a gyógyszer feltalálásáig és gyártásáig van szükség. Jelenleg ott tartunk, hogy a járvány terjedése számos országban, így hazánkban is lassult, de ellenszer még nincs, tehát a járvány ismét fellángolhat. Bár nem látjuk a veszélyt, és a korlátozásokat enyhítették, a veszélyhelyzet lehetősége továbbra is fennáll.
Annyiban kétségtelenül új ez a helyzet, hogy eddig kissé hetykén mondogattuk, hogy az ember legyőzte a járványokat, és ma már nincsenek járványok. Ez így nemcsak túlzás, hanem egyszerűen nem is igaz, még ha sokféle betegségre talált is az emberiség védőoltást vagy gyógyszert. Ráadásul nemcsak járványok vannak, hanem váratlanul fellépő más betegségek is, amelyekre nincs orvosság vagy gyógymód. Ezzel a ténnyel napról napra szembesülhetünk a legszűkebb környezetünkben is, és ezt tragédiaként éljük meg. Igen fontos felismerés, hogy olyan veszedelmes helyzetekben is, mint a koronavírus, hallatlanul sokat számít néhány egészen egyszerű szabály betartása, mint a maszk viselése, a szociális távolságtartás, a kézmosás és az érintett tárgyak fertőtlenítése. Gondoljunk csak arra, hogy a gyermekágyi láz okozta halálozásokat a magyar Semmelweis Ignác orvos azzal tudta radikálisan csökkenteni, hogy a kézmosás kötelezettségét előírta az orvosoknak is. Ezeknek az egyszerű szabályoknak a betartása tehát nemcsak a magunk védelmére, hanem embertársaink védelmére is szükséges. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a felebaráti szeretet egyik, bár semmiképpen sem egyetlen megnyilvánulása.
A Bibliában olvashatunk arról, hogy Isten csapásokkal sújtotta Egyiptomot, de saját népét is. Ma ez lehetséges, vagy a kegyelem korszakában kizárható?
Igen, vannak nagyon kemény történetek a Bibliában, például az egyiptomi csapásokról szólók, de mások is. Ezeket megriadva és értetlenkedve olvassa az ember. Azonban hatalmas ígéretek is vannak a Bibliában, és egyének meg közösségek csodálatos szabadulási történetei. „Mikor jóra fordította Sion sorsát az Úr, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön” – olvassuk a 126. zsoltárban. Pál apostol pedig így kérdez: „…megveted [Isten] jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged Isten jósága megtérésre ösztönöz?” (Róm 2,4) Jézus elutasította, hogy az emberi szenvedést közvetlenül az emberi bűnnel kapcsoljuk össze, amikor arra a kérdésre, hogy a vakon született vétkezett-e, vagy a szülei, azt válaszolja, hogy egyik sem, hanem azért van így, hogy nyilvánvalók legyenek rajta Isten cselekedetei (Jn 9,3). Ne gondolja senki azt sem, hogy Isten tetteiben a csapások és az áldások aránya egyenlő, fifty-fifty. Az első parancsolathoz fűzött figyelmeztetés a három, sőt négy nemzedéken át tartó büntetés mellett az ezer nemzedéken át tartó isteni irgalmasság ígéretét is tartalmazza. Ha csak büntetés lenne, akkor nemcsak rettenetes Istenről, hanem borzalmas világról is kellene beszélnünk. Ha csak irgalom lenne, akkor következmények nélküli lenne a világ, ahol nincs Isten, csak a magát istennek képzelő és annak megfelelően élő ember.
Az Újszövetségben több helyen olvashatunk a világot és Isten népét is elérő megpróbáltatásokról. Végidőket élünk? Mintha sűrűsödnének és erősödnének a jelek.
Különösen az evangéliumok úgynevezett eszkatologikus beszédeiben van szó a világot és az Isten népét érő megpróbáltatásokról, amelyek megelőzik Isten országa eljövetelét. Háborúk, éhínségek, földrengések, a hívők üldözése, hamis próféták, megsokasodó gonoszság, meghidegülő szeretet – olvassuk Máté evangéliumának 24. fejezetében. Az emberiség történetében nem volt olyan kor, amelyre ez a jézusi felsorolás ne illett volna. Más utat követ a Zsidókhoz írt levél szerzője, aki az utolsó időt azzal jellemzi, hogy benne Isten a Fia által szólt hozzánk (1,2). Azért utolsó ez az idő, mert Krisztus Istennek az utolsó szava a bűnbe esett emberiséghez és az utolsó lehetőség a megváltásunkra. A sűrűbbnek és erősebbnek érzett jelek – akár az egész emberiséget, akár az egyént érintik elsősorban – legyenek figyelmeztetések az Atya utolsó szavának meghallására és befogadására.
Mit tanácsol az Istenben hívő embereknek? Hogyan éljünk ilyen nehéz napokban?
Fontos, hogy betartsuk a járványügyi szakértők tanácsait. Ezzel nemcsak magunkat, hanem a mieinket és felebarátainkat is védjük. Eddig is tudtuk, hogy nincsen itt maradandó városunk, mezítelenül jöttünk a világra, mezítelenül megyünk el. Bízzunk abban, hogy akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. De ültessük el életünk gyümölcsfáit, ne pusztítsuk az otthonunkul szolgáló földet, hanem tegyük élhetőbbé és lakhatóbbá az utókornak. Béküljünk meg egymással, amíg az úton vagyunk, hajoljunk le az út szélén levőkhöz, mert a másik ember nem legyőzendő ellenfél, hanem velünk együtt Isten teremtménye és megváltottja.
A nyugati egyház egy része mintha túl szabadon kezelné az isteni törvényeket. Lehetséges, hogy kaptunk most egy figyelmeztetést?
A „nyugati egyház” területéről kapott némely hírt látva fejcsóválva kérdezzük magunktól, amit ott egyesek tesznek vagy megengednek, összeegyeztethető-e Jézus követésével. De az is biztos, hogy amikor a tömegkommunikációs csatornák előszeretettel csemegéznek a kirívó rossz példákon, azt általában nem az igazi keresztyénség védelmében teszik. El kell gondolkodnunk, mire akarja őket az Úristen figyelmeztetéseivel rávezetni. Mert ha ők figyelmeztetéseket érdemelnek – talán ugyanazért, talán másért –, ilyeneket mi is megérdemlünk.
Híd, 2020/3.