Lábam előtt mécses a te igéd
„Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr!” (3Móz 19)
A keresztyének egy része valamit nagyon félreért a szeretettel kapcsolatban. Egyoldalúan, a teljes összefüggésből kiragadva hangsúlyozzák: „tagadd meg magad”, „élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”…
Még drámaibb a helyzet, ha gyermekkorban sem kapott valaki teljes elfogadást, bizalmat, elismerést. „Te egy bűnös senki vagy, örülj, hogy élsz…”
Az evangélium valami egészen más. Az Isten szeretet. Ő előbb szeretett minket. Szeretetből szeretetre teremtett. Ő akart téged. Ismeri fogantatásodat, eddigi életedet. Kegyelmi döntést hozott felőled. A kegyelemnek nincsenek feltételei! A kegyelemnek következményei vannak. Átéled a teljes elfogadottságot.
Egyedül ez a szeretet ad tartást, méltóságot, bűnismeretet, bűnbocsánatot, mennyei erőt, reményt, derűt. Ennek a szeretetnek a fényében, tüzében lesz helyes istenismereted és önismereted. A bűnt felismered, rendezni akarod, és rendezed is.
Él benned a Krisztus, de ő nem elnyomja a személyiségedet, hanem kiteljesíti, felépíti, istengyermeki vonást ad neki. Ezek után bűn, tévedés, ha utálod és megveted magadat vagy felebarátodat.
„Jöjjetek, mert már minden készen van!” (Lk 14,17)
Az 1981-ben használatba vett kis alakú Bibliám belső hátoldalára ragasztottam ezt a képet (kicsit megkopott), amely az üdvösség, a mennyei terített asztal jelképe. Nem látjuk a végét.
Hitem szerint itt mindenkinek van helye, névtáblája. Itt nem prédikátorok, püspökök, pápák, földi bíróságok vagy kidobóemberek őrzik az ajtót.
Itt a „karizmatikus”, „transzcendens”, guruszerű, másokat kárhoztató vagy éppen üdvözítő „próféták”, „apostolok” is boldogok, ha asztalhoz ülhetnek.
Elfogadhatatlan, ha vécére járó, esendő, kegyelemre szoruló emberek merik venni a bátorságot, hogy másokat kizárjanak az üdvösségből. Legalábbis azt hiszik, hogy van hatalmuk erre. Ők az ítéletes bibliai igékből építik fel irgalmatlan rendszerüket, elfelejtve, hogy az evangélium ellenállhatatlan szeretettel nyit ajtót, meghív, befogad.
Isten nem azon dolgozik, hogy kit miért zárhat ki, hanem azon, hogy kit hogyan fogadhat be. Isten nem bízta az emberekre az ítéletet. Mérlegelnünk, jelenségeket megítélnünk szabad, sőt kell, de emberek elkárhoztatására nincs mandátumunk.
Ezt az asztalt Isten készítette elő angyalaival. A belépés lehetőségét a Bárány szerezte meg a Golgotán. Tehát ez sem „ingyen vacsora”, újabb buli, hanem a kegyelmet elfogadók örök ünnepe.
„Ő szabja meg a különböző időket és alkalmakat. Királyokat taszít el, és királyokat támaszt.” (Dán 2,21a–b)
„Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya: ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet…” (Jel 15,3–4)
Néha az az érzésünk, hogy Isten elengedte a gyeplőt, mintha a világi eseményekhez nem lenne semmi köze.
Emberek, szervezetek hatalmaskodnak. Háborúkat indítanak, forradalmakat robbantanak ki, vezetőket emelnek fel vagy buktatnak meg. Keresztyének tömegeit üldözik. Átprogramozzák az emberek gondolkodását a média által.
A mai igék mégis arról szólnak, hogy van még Isten az égben és a földön. Az embernek adott szabadság miatt nem avatkozik bele percenként a világ életébe. Az ember hajlamos a rossz mellett dönteni.
Lesz egy végső ítélet, kiegyenlítődés: „Megfizet mindenkinek cselekedete szerint.” Nekem is, neked is, a világi és egyházi vezetőknek is.
Addig is tapasztaljuk, hogy bizonyos törvényszerűségek működnek. Például a zsarnokok ellen a népek összefognak. Lásd 1956.
Lehet, hogy üldözik az élet törvényének érvényt szerző szervezeteket, embereket, de látható, érzékelhető áldást hordoznak.
Végül is az időket ő szabja meg, ezt a korszakváltó vajúdást is megengedi, és majd ő zárja le a történelmet.
Milyen jó tudni azt, hogy a népek királya Jézus! Magyarország és a magyar nemzet királya is ő. Akár hisszük ezt, akár nem. Olyan király, aki életét adta a bűnös emberért, népekért. Igazsággal és irgalommal uralkodik.
Mondd ki, valld meg: Uram, te vagy életem áldott királya! Könyörülj népünkön, hazánkon, Európán és az egész világon!
„Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét.” (Ézs 57,15)
„Jézus… meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok.” (Mk 6,34)
Elterjedt egy olyan szemlélet, hogy ha Istennel akarsz találkozni, előbb szedd rendbe magad, vágd le a körmöd, menj fodrászhoz, zuhanyozz le, bánd meg bűneidet, konfirmálj, bérmálkozz, és persze fizesd be az elmaradt egyházfenntartói járulékot. E nélkül el sem temetünk.
Az evangélium ott kezdődik, hogy ő meglát, megszán, közel jön.
Félreértik például a tékozló fiú történetét azok, akik a fiúra teszik a hangsúlyt: elment, dorbézolt, megbánta, megtért… Az Atya szeretetéről szól ez a példázat, nem másról. Aki otthont ad, felnevel, elenged (mert a szeretet el is tud engedni), féltő szeretettel gondol fiára, majd megszakad a szíve. A kapuban áll, és figyeli a horizontot: hátha jön…
Meglátja, megszánja, elé fut, átöleli, csókolgatja, lakomát szerez, gyűrűt, ruhát ad neki, énekel és táncol a feltámadt fiával. Na, ez evangélium.
Nem a fiú tért meg, szedte össze magát, hanem az atyai ház és szív vonzotta haza. Ez a szeretet vonzotta haza a fiút.
Isten egymásra bízott minket. Ezzel az indulattal legyünk a megtört lelkű, szívű társaink felé.
Legyen a gyülekezet légköre ilyen.
„Az Úr ezt mondta Izsáknak: Maradj jövevényként ebben az országban, én pedig veled leszek, és megáldalak…” (1Móz 26,3)
„Szent félelemmel éljetek földi vándorlásotok idején…” (1Pt 1,17)
Ahogy írom ezeket a mondatokat, és körülnézek a dolgozószobámban, tudom, hogy mindez elmúlik. Néhány év múlva (vagy hamarabb) minden külső megváltozik.
Évtizedekkel ezelőtt, amikor a műtőbe toltak, minden kívül maradt: Biblia, lelkészi kabát, bankkártya, szendvics, fényképezőgép, minden.
Így megyünk ki majd ebből a világból, bármit is tesznek a koporsóba vagy a kemencébe mellénk.
Ez nem kell, hogy megrémisszen. Erről tudni kell.
Adjon Isten belső szabadságot! Keressem azokat az örök értékeket, amelyek átvihetők a túlsó partra.
Ne savanyú, ítélkező szentként éljem napjaimat, főleg ne félelemben; és ne úgy, mintha örökre itt maradnék.
Örüljek mindennek, aminek lehet, tegyem a dolgomat, de tudnom kell, hogy jövevények és vándorok vagyunk.
Utunkat Istennel járhatjuk végig, amíg elérjük az égi otthont.
Híd, 2021/1.
********
„Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni...” (1Móz 2,18)
„Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.” (Jn 19,26–27)
A büntetés egyik hatékony és kegyetlen eszköze a magánzárka. A járvány miatti karantén semmi ahhoz képest, amit átélnek az elítéltek, néha éveken keresztül.
A teremtésben Isten megosztotta velünk személyét, szeretetét. Mint az ötezer ember megvendégelésekor: minél többeknek adtak a halból és a kenyérből, annál több jutott az ott levőknek, és maradék is volt tizenkét kosárral. Ilyen az isteni matematika.
Az üdvösség, a mennyország, a találkozás, a közösség, a megosztás, a beteljesedés örök öröme. A diabolikus mentalitás ennek ellenkezője: csak nekem legyen, a többiek ne is tudjanak róla. Az ilyen még azt is elveszíti, amiről azt gondolja, hogy az övé. A pokol a magány, a hiány állapota.
Ma igénkben azt olvassuk, hogy Isten először állatokat alkot, ajándékoz az embernek.
Minden állatkínzás, az állatokkal való felelőtlen bánás istentelenség, spirituális gazemberség.
Az állatok nem pótolják az emberi közösséget, nem kell őket sem megvetni, sem isteníteni.
A vallások világában bőven van példa arra, hogy istenként tisztelik például a majmot, macskát…
Adja Isten, hogy helyreálljon életünkben a teremtési rend: közösség a mennyei Atyával, közösség családtagjainkkal és a körülöttünk élőkkel. Jézus agónia közben is gondoskodott édesanyjáról.
„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” (Jer 29,11)
„Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy [Krisztusban] lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.” (Kol 1,19–20)
Izzadhatnak a jövőkutatók és a minden héten mást prédikáló önjelölt próféták, akik egy év után csendesebbek lettek.
Megfeszített munkát végeznek a kutatók, az orvosok, a hajnalban is egyeztető „operatív törzs”, és a vírus mintha kacagna az egészen. Úgy tűnik, önálló életet él, kreatívan módosulgat és a jövő mintha az ő titka lenne.
Mai igénk szerint a jövőt csak az Örökkévaló tudja, és fogságban lévő népének azt békésnek és reménytelinek írja le. Itt meg is állhatnánk, hiszen ez szuper. De a valóság ennél azért összetettebb.
A választottak egyik legtragikusabb tapasztalata volt a babiloni deportálás és fogság, sok halottal, szétszóródott gyülekezettel, a templom lerombolásával. Hetven év száműzetés.
Egyedül Jeremiás hirdette, hogy ezt vállalni kell, mert Isten engedte meg büntetésül a hűtlenség miatt.
A hamis próféták „szabadságharcról” prédikáltak, pedig az Úr ezt nem mondta nekik. A nagy különbség Jeremiás és a hamis atyafiak között az, hogy az egyik beszél a bűnökről, azok következményéről, megtérésről, és ennek következtében a „reményteli jövőről”; a hamiskás igehirdetők pedig az emberek szája íze, elvárása szerint kihagyják a megtérést.
Pedig második igénk nélkül a múlt, a jelen és a jövő is értelmezhetetlen, békétlen és reménytelen: „Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy [Krisztusban] lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.”
„Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál.” (Péld 18,10)
„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt...” (Fil 4,6)
És aki nem tud futni? Aki elesett és képtelen felkelni, fekszik, mert elájult, vagy éppen gép pumpálja zsugorodott tüdejébe a levegőt…? Aki eltévedt egy másik irányba, akit elcsábítottak, elraboltak, aki a saját idióta döntése miatt szenved…?
Nagyon szép és jó ez az ige: „Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál.”
Van is rá példa, hogy az igazak „futnak, és nem fáradnak el”. Hajrá, de jó nekik! Az evangélium, az örömhír mégsem ez. Ugyanis Krisztus a fáradtakért, az ájultakért, a szenvedélybetegekért, az elesettekért, a hinni nem tudókért, az eltévedtekért, a bűnösökért, a templomkerülőkért jött.
Senkit nem rángat be valamilyen elvont, érthetetlen vallásos burokba. Egyszerűen ránk talál és a szeretet ellenállhatatlan „kényszerével” bevon egy új világba, dimenzióba. Szívünket teremti újjá a bűnbocsánat által, és teszi erős toronnyá, erős várrá. Ez az az állapot, amitől senki és semmi nem szakíthat el.
Ó, jöjj szívembe, áldott Jézus!
Így száll imám most feléd.
A lelkem oly csüggedt és fáradt,
Jöjj szívembe, jöjj ma még!
Refrén:
Szívembe jöjj! Szívembe jöjj!
Jöjj szívembe most, Úr Jézus!
Ó, jöjj még ma, és lakj abba,
Jöjj szívembe most, Úr Jézus!
Ó, jöjj szívembe, áldott Jézus!
Segíts, a bűn terhe nyom,
Hogy bátran álljak majd elődbe
Amaz utolsó napon!
Szerző: Hermann Devilo Clarke
„Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez.” (Ézs 60,3)
„Jöjjön el a te országod!” (Lk 11,2b)
„Jöjj, ne vendégnek, de maradj velem!”
A Napot nem kell keresni, felismeréséhez nincs szükség különleges „hitre”. A Nap létezik, meleget, életet, fényt ad, függetlenül attól, hogy évszázadokon át mit gondolt róla az emberiség. Sokáig azt feltételezték, hogy a mi hatalmas Földünk körül forog ez kis fénygömb. Akik mást hirdettek, azokat elnyomták vagy megégették.
Úgy gondolom, hogy hasonló fordulatot hozott a bibliai üzenet értelmezése is. Nem a Nap, az Isten forog körülöttünk; nem a Föld, az ember, az egyház irányít és hoz döntéseket.
Egy csillagásztól hallottam, hogy a Föld a Nap részeiből állt össze. A Nap élteti bolygónkat, ahogy Jézus is beszélt erről: az Atya felhozza napját jókra és gonoszokra egyaránt.
Ami önazonos, ami működik, aminek jók a gyümölcsei, azt nem szükséges magyarázni, védeni, kikönyörögni. Ezért írta Luther a „Jöjjön el a te országod!” magyarázatában, hogy az ő országa eljön a mi kérésünk nélkül is. Itt azért imádkozunk, hogy a mi életünkbe, szívünkbe is érkezzen meg.
Értelmezhetetlen gyakorlat, amikor hívők „meghívják” az Urat egy istentiszteletre. Az evangélium által, a pünkösdi ajándék után ő már véglegesen a szívünkben, testünkben él. Talán a legbizarrabb megnyilvánulása ennek az Istent meghatározott időre hívó ima-gyakorlatnak a „Jövel, Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk!”
És előtte? És utána? Eszünk, iszunk (néha mértéktelenül), szövegelünk, ő meg mint vendég (?) ezt végignézi? Hát nem ő a Nap, a Forrás, a házigazda szívben és házban?
„Többet kívánok röpke szavadnál: / Mint tanítványid között lakoztál / Otthonos, meghitt, szent közösségben, / Jöjj, ne vendégnek, de maradj velem!” (Evangélikus Énekeskönyv 121. ének)
„Így szól az Úr: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.” (Jer 31,3)
„Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.” (1Jn 4,16b)
Nincs kis, közepes vagy nagy szeretet. Létezik szimpátia, kedvelés, erotika, szerelem… De a szeretetnek, ha az valóban szeretet, nincsenek fokozatai. Önmagában létező, indokolhatatlan valóság.
Nem üzlet, nem fifty-fifty kategória, bár sokan így értelmezik az Istennel való viszonyukat. Nem hiszik el, hogy ő állapotunktól függetlenül szeret.
Láttál már anyamacskát, ahogy a kölykeit védi? Ez a mancsos, szőrös kis ragadozó élete árán is harcol értük. A „jószág” is képes erre.
Az Isten szeretet, aki örök, teljes, tökéletes módon megosztja lényét a teremtésben. Az ember döntési képessége, a törvény, a próféták, a megváltás, az üdvösség mögött ez a szeretet található.
„A messzeségben is megjelent az Úr, örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz.” Erős, igaz, reményteli ige ez számunkra.
Azt gondolod, hogy „messzire” kerültél? Ott van az Isten.
Sok gyakorló hívő egy életen át nem tudja elengedni a viszonzás izzadságos gyakorlatát: akkor szeret az Isten, ha megjavulok. Ez pont fordítva történik. Igen, „ez hitünk szent titka”. Ő előbb szeretett. Nem lehet megelőzni. Ő látott meg a messzeségben, ő jött utánunk, ő szólított meg, ő vont magához. Ez az ölelés ma is tart.
Földi utunk végén sem az intenzív osztály, a hűtő, a kemence és egy doboz a helyünk, hanem az ő értünk átszegzett keze, karja, amely átvisz az ő országába.
Híd, 2021/2.