Az Ige történés, létezés, cselekvés 

A cigánymisszió kezdetei

Cigányok és nem cigányok találkozásának, közösségének mindig személyes, egyéni oldala is van. A velük való első találkozásom a hatvanas évekre datálódik. Nővérem fehér ruhába öltöztetett minket a vasárnap délutáni sétához. A város szélén cigány suhancok támadtak ránk, sárral dobáltak és betömték a bátyám száját földdel. Kétségbeesve szaladtunk haza.
A Kádár-korszakban a cigányok a települések szélén, szegényes kunyhókból álló telepeken éltek kitaszítottan.
Fényképész szakmunkástanulóként, tizenöt-tizenhat éves koromban kezdtem őket is fotózni. Nem volt ez tudatos döntés, nem direkt róluk akartam fotókat készíteni. Kiállításaim voltak, egyes képek díjat is nyertek. Így jutott ki egy cigány fiú portréja Varsóba.

Tizennyolc éves koromban Isten magához térített. Hívő társaimmal lelkesen hirdettük az igét munkatársaknak, barátoknak, ismeretleneknek, házi közösségekben, templomokban, szeretetotthonokban. Pünkösdi barátom, Tóth Pista hívott el a békési cigánytelepre, „Párizsba”. A sáros utcáról egy patyolattiszta konyhába léptünk be. Hófehér ágyneműben feküdt az idős, beteg nagymama. Énekeltünk, imádkoztunk, hangzott az örömhír. Ez volt az első bibliaóra egy cigány családnál.
Később, a rendszerváltás után, amikor ifjúsági lelkészként szervezőtitkára lettem az 1950-ben erőszakosan feloszlatott Keresztyén Ifjúsági Egyesületnek (KIE), természetes gondolatként merült fel bennem, hogy lépnünk kell feléjük is. Az általam szerkeszett Vezess! – Keresztyén ifjúsági vezetők lapja című ifjúsági újságba erről írtam is. Kértem a vezetőséget, hogy átgondoltan, szervezetten indítsunk szolgálatot feléjük is. Nem kaptam támogatást, sőt egy lelkész, aki tagja volt szervezetünknek, indulatosan reagált: előbb menjünk a református és evangélikus fiatalokhoz! Istent azonban nem lehet leállítani.

*

Ez volt a Vezess!-ben megjelent cikk (1993. IV. negyedév, 13. szám):

„Fény vagy te is!

»Éheztem és ennem adtatok,
Szomjaztam és innom adtatok,
Jövevény voltam, és befogadtatok,
mezítelen voltam, és felruháztatok,
beteg voltam, és meglátogattatok,
börtönben voltam,
és eljöttetek hozzám.«
(Mt 25,35–37)

Isten Lelke írja be mindnyájunk szívébe a fenti igéket.
»Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad…« (1Jn 4,16)
Az Isten, a szeretet, meg akar testesülni az emberben. Benned is! A szeretet az ő cselekvő, történő, létező igéje bennünk. Ez pedig nem elmélet, nem hangulat, hanem a fenti jézusi igék hétköznapi, gyakorlati megvalósulása bennünk és általunk.
Jézus félreérthetetlenül azonosítja magát minden szükséget szenvedővel. Jézus él bennünk, ha a fenti programot teljesítjük.
Soha ennyi nyomorúság még nem volt a földön. Fény vagy te is! Hiszed-e ezt? Ki kell lépnünk a fogyasztói vallásosságból! Isten Lelke, mint élő vízfolyam áradni akar rajtunk keresztül (Jn 4,14).
A számtalan ínségben lévők közül szeretném felhívni a figyelmet most a cigányokra. Bármily meglepő, tény, hogy:
– a cigányság lassan 10%-a a magyarországi népességnek;
– a cigányság évszázadok alatt nem tudott beépülni, asszimilálódni;
– gettósodott és gettósították(tuk) őket,
– ennek következtében (is) a cigányság nagy része munkanélküli, szegény,
– ezért az alvilágban, és így a börtönökben is sok a cigány;
– a cigányok Isten teremtményei;
– a cigányokért Isten Jézusban meghalt;
– a cigányoknak is megnyílt az út az üdvösségre;
– sok-sok cigány lesz a mennyben;
– Isten szereti a cigányokat.
A cigányoknak csodálatos értékeik vannak: zene, tánc, festészet, irodalom... Isten a keresztyéneken keresztül szeretni akarja őket, és ki akarja szabadítani őket az ördögi körből, melyet a kölcsönös gettósítás okozott.
Hiszem, hogy szabad utunk van a cigánysághoz. Kérjünk ehhez kegyelmi ajándékot! Nézzünk körül Jézus szemével környezetünkben! Érezzünk az ő szívével! Csendesedjünk el! Imádkozzunk vezetésért, ötletekért!
Nem szabad lerohanni a cigányokat. Meg kell, meg lehet találni a kapcsolópontokat. Lehet közös programokat szervezni. Ha látják majd jócselekedeteiteket (Mt 5,16), és nem csak szavaitokat hallják, dicsőíteni fogják az egy igaz Atyát, mindnyájunk közös Atyját.
Menjetek el a nevelőintézetekbe, a börtönökbe, látogassátok meg őket a táborokban és gyülekezeteikben is! Tartsátok velük folyamatosan a kapcsolatot! Tiszteljétek őket! A »szent« lekezelést megérzik és elutasítják, de meggyőződésem és tapasztalatom, hogy Jézus Lelkének ők sem tudnak ellenállni.
Megrázó, hogy vallásos emberek is milyen szeretetlenül tudnak érezni velük szemben. Ezt a szolgálatot nem lehet magunkra erőltetni, de aki indítást érez, ne álljon ellen.”

*

A tiszadobi Andrássy-kastélyban tartottuk egyik nagy nyári táborunkat, száznegyven résztvevővel. A kastélyparkban működött egy államigondozottaknak fenntartott intézmény, melyben hatvan, nagyobb részt roma származású gyermek élt. Mivel programjaink színesek, érdekesek, nyitottak voltak, behívtuk őket, legyenek velünk. Előbb csak az ajtóból figyelték a vidám éneklést, játékokat. Később beültek közénk és részt vettek a képzőművészeti, zenei, énekkari és más foglalkozásokon. Esténként az igazgatóval egyezkedtem, hogy meddig és hányan maradhatnak velünk az esti tábortűznél.
Igazi jó, baráti kapcsolatok alakultak ennek következtében. A későbbiekben Budapesten, a kelenföldi gyülekezetben megkeresett Varga Zsolt (később Vári Zsolt), akit hívtam az ifjúsági csoportunkba is. Ő bátor, nyitott, kezdeményező ember. Egymás után hívta, hozta a volt állami gondozott fiúkat, lányokat. Ez az ifjúsági kör nagyon aktív volt, számtalan tevékenységgel, programmal: nyári táborok, kirándulások, általában hegyek között. Könyvet szerkesztettünk, börtönbe mentünk szolgálni, időseket gondoztunk, grillpartikat tartottunk. Holisztikusan éltük meg mindezeket. Nem volt téma a származás, felekezet, világnézet. Nem volt külön „cigánymissziós” programunk. Isten megadta, hogy egymás után kereszteltem, konfirmáltam, eskettem a fiatalokat.

Vári Zsolt első kiállítását a kelenföldi gyülekezeti teremben szerveztük meg. Akkoriban kérte keresztségét is. Másik két cigány barátomat pedig patakban kereszteltem meg.
Kialakult Budapesten a Magyari utcai Roma galériában egy közösség. Itt sem volt szempont a származás, jöhetett bárki. Több esetben az utcáról léptek be közénk, mert a nagy ablakon át jól lehetett látni a festményeket és a közösségi életet. A mai napig tartanak ezek a kapcsolatok, barátságok. Vannak közöttük hajléktalanok, megcsúszott életűek és vannak többdiplomások is.

2003-ban egyházunk közgyűlése megválasztott országos evangelizációs és missziói lelkésznek. Programom része volt a cigányok felé való fordulás is, egyházunkban szervezetten először. 2003. október 11-én a Deák téri templomban rendezett országos evangelizáció keretében iktattak be új szolgálatomba. Programomban az alábbiak is szerepeltek:
„Számomra nagyon fontos a cigányok felé való szolgálat. Egy, a napokban készült felmérés szerint a magyar ifjúság előítéletesebben viszonyul a romák felé, mint a homoszexuálisok vagy az AIDS-esek felé. Ugyanakkor tudjuk, hogy a cigányság közelíti a milliós számot, a lakosság tíz százalékát. Számtalan gond, nehézség terheli ezt a közösséget. Nem hiteles a keresztyénségünk, ha nem lépünk feléjük. Emellett több nyomós érvünk is van:

  1. Isten teremtése a cigányság, ők is megváltott és halálosan szeretett nemzetség.
  2. Ezért mi is szeretjük őket, mert Isten szeretete szorongat minket.
  3. Ha megismerjük őket, félretesszük előítéleteinket, rájövünk, hogy milyen szépek, értékesek, szerethetőek.
  4. Aki gyűlöli a cigányságot, és el tudja képzelni nélkülük az üdvösséget, az nem nevezhető Krisztus követőjének.
  5. A cigányság felemelése a magyarság jól felfogott érdeke is.

Nincsenek illúzióim afelől, hogy nehéz szolgálat ez. Nekem is voltak rossz tapasztalataim, de eddigi munkámat sokkal több nagyszerű találkozás, barátság kísérte.
Több lehetőség mellett a népfőiskolai modellt tartom a legjobbnak a cigányság felé való munkában.”

Megkértem Horváth Kálmánt (későbbi Káli-Horváth Kálmán), hogy az egyházi „nagyságok” mellett ő is kérjen áldást későbbi munkámra. Ezt azóta a Hittudományi Egyetemen is tanítják, mint egy jelentős eseményt. Ez nekem akkor evidens volt.
Az iktatást követően szervezni kezdtük az első „Közös asztal” konferenciát Sopronban. A meghívólevelet Kálmánnal együtt írtuk 2004 tavaszán. Jöttek cigányok és nem cigányok, közeliek és távoliak. Énekeltünk, előadásokat, beszámolókat hallgattunk, festettünk, kirándultunk, szaunáztunk, sokat nevettünk, és szólt a drága evangélium. Életek formálódtak, alakultak reménységben. A következő tábort Sárszentlőrincen tartottuk.

Ma sokakat izgat, érdekel a stratégia, a módszertan. Jézustól ma is mindent meg lehet tanulni. Úgy gondolom és tapasztalom, hogy akit Isten szeretete igazán megérint, megváltoztat, az nem fog szelektálni, mindenkinek egyformán adja tovább azt, amit Istentől kapott, a személyválogatás nélküli szeretetet, amiben benne van a barátság, lelkigondozás, szociális kérdések megoldása, segítése, minden, ami életünk része.

2024/3–4.