Fókusztéma: Luther Márton
Lutheránus vagy evangélikus?
A világszövetséget, melynek hazai egyházunk is tagja, lutheránusnak nevezik. Nem hiszem, hogy tetszene ez Mártonnak. Ahogyan talán a másik „nagy” sem örülne a budapesti Kálvin téren felállított egyébként igényes Kálvin-szobornak. Ő még arról is rendelkezett, hogy jeltelen sírba temessék: ne legyen emberkultusz a Krisztus evangéliumának ügyéből.
Mikor vagyunk igazán lutheránusok, a nagy reformátor tanítványai? Akkor, ha nem őt látjuk csupán, hanem Krisztust, akire ő rámutatott egész munkásságával. Tudjuk, Luther nem akart egyházszakadást, ő az evangéliumot fedezte fel. Újjászületése és annak következményei világraszóló hatást gyakoroltak az egyházra és a világra egyaránt. Az egyház legnagyobb ébredése abban a bizonyos toronyszobában kezdődött, amikor Isten Lelke a gyötrődő szerzetes szívébe írta: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.” (Róm 1,17) Mennyei dimenziók nyíltak meg ekkor számára.
Akkor készülünk fel értelmesen és hitelesen a reformáció 500. évfordulójának ünneplésére, ha mi is felfedezzük hitünk alapjait – először vagy újra –, ahogyan a hitújító hirdette:
Egyedül Krisztus – Solus Christus
Egyedül hit által – Sola fide
Egyedül a kegyelem – Sola gratia
Egyedül a Szentírás – Sola Scriptura
A hívő megértéshez az ismeret mellett elengedhetetlen a Szentlélek munkája, megvilágosító ereje, aki mindezeket valósággá teheti a mi életünkben is. Ezért nem nyugdíjba kell küldeni Luthert, nem kell a fogalmakat lecserélni, modernizálni, hanem a megtérés és újjászületés által szabadon és boldogan élni ezekkel a mennyei kincsekkel. A Lélek tényleg elevezet minden ismeretre, ő majd lefordítja, érthetővé teszi az isteni üzenetet; nem kell neki besegíteni. Ez kétezer éves tapasztalat.
Ugyanis a jobbra-balra csúszkálásnak megvan a veszélye. Egyik oldalról némelyek lebecsülik Luthert és életművét, túlhaladottnak tartják, másik oldalról viszont túlbecsülik, belőle mozdíthatatlan bálványt gyártanak. Nekünk nem Lutherhez és a XVI. századi egyházhoz kell megtérnünk, hanem ahhoz a ma is élő Krisztushoz, akire a reformátor mutatott. Minket nem Luther és Kálvin váltott meg, nem ők haltak meg értünk, hanem Jézus Krisztus.
Mi, akik örömmel és hálával viseljük az evangélikus nevet, legyünk igazán evangéliumiak! Jobban és mélyebben ismerjük meg a reformáció történetét és tartalmát: mit is adott a mélyponton tévelygő korabeli egyháznak? Keressük Isten akaratát a mai helyzetre vonatkozóan! Mit tenne ma Luther? (Érzésem szerint ma is lenne legalább olyan ribillió körülötte, mint akkor.) De ennél sokkal fontosabb és lutheribb kérdés ez: mit tenne ma Krisztus?
Ez így már nem fikció, hanem valóság, hiszen az Úr él! Kövessük őt akár Luther segítségével is!
Híd, 2015/3.