Fókusztéma: televízió
Veszélyes családtag
Lenyűgöző eredményeket produkált a technika az elmúlt évtizedekben.
Ebbe a kategóriába tartozik a televízió is.
Én is átéltem a hatvanas évek elején, hogy ismerőseinkkel, barátainkkal együtt néztük a különös dobozban megjelenő műsorokat: az esti mesés tévémacit, a táncdalfesztivált, a meccseket, Kádár ravasz kacsintásait a híradóban, Kudlik Julit és Antal Imrét, Hofit, Öveges professzort és a többieket.
Már akkor döntő módon megváltoztatta a tévé a családok életét. A műsorokhoz rendeződtek vagy lassan elmaradtak a családi programok.
Megvallom, szeretem a televíziót, mert sok különös, csodás, szép élményt nyújt. Legjobban a természetfilmeket kedvelem. De így láthattam először az Egri csillagokat, A kőszívű ember fiait, a Tüskevár sorozatot, és láttam, hallottam Kodály Zoltánt, Pilinszkyt, Weörest, Latinovitsot, Luther Martin Kinget, Teréz anyát és sokakat.
Mennyi érték, személyiségfejlesztő és gazdagító ajándék!
Aztán valami megváltozott. Felfedezte a műsordoboz rendkívüli hatását a politika és az üzlet. A jó, építő adások mellett megjelent és napjainkig szaporodik a szenny, a szemét is, ami töményen érkezik családjainkba, gondolatvilágunkba, idegrendszerünkbe.
Már a kilencvenes évek kezdetén megijesztett az a jelenet, amikor egy kulturálisan viszonylag védett székelyföldi településen egy keresztyén ifjúsági találkozó alkalmával estefelé beléptem egy lakásba, és a fiatalok pornófilmet néztek, mert a műhold, ugye, ezt is megoldja…
A valóság ma már iszonyatos: bármit meg lehet etetni, be lehet adagolni a népnek, és mi fogyasztunk, eszünk, szürcsölünk. Folyik az agymosás, a manipuláció, egy nemzedék megfertőzése.
Egyházi körökben persze illően dohogunk, kritizálunk, de ugyanakkor semmi nem változik, sőt a „helyzet fokozódik”. A televízió szinte személyként néz, szuggerál bennünket, beszél hozzánk; a családban már nem egymást nézzük, nem beszélgetünk.
Sóhajtozunk az alkoholbetegek, drogosok, nikotinisták fölött, de nem nézünk szembe televíziós szenvedélybetegségünkkel.
Egyetlen esélyünk ezen a területen is: élni Jézus szabadító erejéből.
Nem a „ládával”, az eszközzel van a baj, hanem a szívünkkel.
„Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (Jn 8,36)
Híd, 2006/3.