Fókuszban: beszéd

Beszélj hozzá a címe a világhírű spanyol rendező, Pedro Almodóvar 2002-ben bemutatott, számtalan díjjal kitüntetett filmjének. Egy kómában fekvő beteget gondozója teljes értékű személyként kezel és folyamatosan beszél hozzá. A beteg pedig idővel felébred.

Amikor először láttam Mariska nénit (lásd a címlapon), azt gondoltam, hogy rőzsét szedegető cigányasszony. Megkértem, hadd készítsek róla néhány fotót. Elsőéves fényképész tanuló voltam, tizenöt éves. Miután elkészültek a felvételek, beszédbe elegyedtünk, majd természetes kedvességgel hívott be a plébániára. A bátyja volt Steib János dobozi plébános. Mindketten betöltötték már a nyolcvanadik életévüket. A nyári konyhában ültünk le, a sparhelt előtt, háromlábú, fényesre kopott sámlikra. Kis lábaskákból kínálgatott finomságokkal. Hosszan beszélgettünk. Ránk esteledett. Csak a tűzhelyből kivillanó tűz fénye világított. Egy idő után Mariska néni bevezetett több szobán keresztül a plébános úrhoz, aki nagy, csontos kezét nyújtotta felém, hogy üdvözöljön. Később is sokszor ültem az ágya mellett, és hallgattam régi történeteket a grófi családról, templomépítésről, háborús időkről.

A beszéd isteni hasonlatosságunkhoz tartozó képesség, ami lehet áldás vagy átok az életünkben, attól függően, hogy hogyan használjuk.
Isten kijelenti magát, beszél hozzánk, és szava életre keltheti a lelki halottat is.
A beszéd lényege nem a hangképzés, nem a hangszálak vagy a Jakab levelében leírt kis szervünk, a nyelv működése (vö. Jakab 3).
Jézus így tanított erről: „A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, a gonosz ember pedig a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Lk 6,45). Amikor a beszédről gondolkodunk, a bensőnkig, szívünkig kell eljutni. Jézus szavaira utalva: megtudni, „milyen lélek van bennünk” (vö. Lk 9,55).

Beszédünk lehet értelmes, pontos, biblikus, de a rendezetlen, megterhelt lelkület, szív elronthatja annak hatását. A Sátán is ismeri a Bibliát, idézi is, még Jézust is ki akarja oktatni (vö. Mt 4).
Az is megtörténhet, hogy valaki nehézkesen fejezi ki magát, de ha a szívét betölti a Szentlélek, azt megérzi a környezete.
Kérjük teljes hittel: Uram, tisztítsd meg szívemet a haragtól, gyűlölettől, irigységtől, paráznaságtól és minden más bűntől, hogy a beszédem legyen egyértelmű, építő, gyógyító, tőled ihletett.

Híd, 2022/3.