Fókusztéma: háború
– Ön, honvéd elvtárs, ölne embert?
A tiszt felszólítására ülő helyzetből vigyázzba állva kellett azonnal válaszolni.
– Főhadnagy elvtársnak Szeverényi honvéd jelentem, nem ölnék.
– Üljön le!
Ez a rövid, de fajsúlyos párbeszéd 1979-ben zajlott le a lenti laktanya politikai tisztje és köztem. Miután hasonló feleletet kapott a szuperaktív tiszt még két-három teológustársamtól is, percekig kiabált velünk: „Maguk miatt fog elesni Magyarország egy esetlegesen bekövetkező háborúban…!”
Politikailag megbízhatatlan, hírhedten szigorú, elsőlépcsős alakulat (harci eseménynél őket vetik be először) volt a miénk, sok büntetett előéletűvel és ötven, különböző felekezetű teológussal. Velünk külön foglalkoztak: a kiképzés, a lövészeti gyakorlatok, az eskütétel mind elszeparáltan történt.
Abban az időben többen kaptak börtönbüntetést hazánkban, mert megtagadták a fegyveres szolgálatot: nazarénusok, Jehova tanúi és a katolikus Bokor-közösségek tagjai.
Azóta volt lehetőségem ezekről a kérdésekről gondolkodni, tájékozódni. Nem állítom, hogy ma már minden világos előttem, de néhány gondolatomat megosztom az olvasóval.
A bűnbeesett embernek, világnak azért adta Isten a törvényt, hogy legyen egy szempontrendszer, eszköz, amely emberhez méltó élethez segít. Törvényre, hatóságra, rendfenntartó erőkre, ha tetszik, erőszakszervezetekre szükség van. Ezek nélkül végleg elszabadulna a pokol. Az emberek akkor a legkiszolgáltatottabbak, amikor egy országban vagy településen nincs törvény és közösséget védelmező hatóság. Tragikus példák erre a világ mai feszültséggócai. Bárki bármit megtehet ilyenkor.
A keresztyének nem gondolhatják, hogy a „piszkos munkát” a hitetlenekre bízva élvezhetik a rend biztonságát. A hatalom Isten segítsége, védelme mindannyiunk számára (Róm 13,1–7).
Bulányi György piarista szerzetesnek, a Bokor-bázisközösségek vezetőjének hatására vállalták ifjú katolikusok a több évi börtönbüntetést. Egy alkalommal erről a témáról beszélgettem vele. A Hegyi beszéd alapján a teljes erőszakmentességet vallotta, hirdette. Azt kérdeztem tőle, hogy akkor mit kell cselekedni, ha védteleneket, akár gyermekeket is agresszió ér? – Erre ő akkor ezt felelte: „Megfogtál, fiam.”
Bizonyos helyzetekben a gonosznak ellen kell állni, az ámokfutót le kell fogni és elkülöníteni a többiektől. Azután hirdethetem számára az evangéliumot is.
Jézus, Pál apostol, Luther nem tanított az általános erőszakmentességről. De arról igen, hogy a hitért nem harcolhatok fegyverrel. Ezen a területen az egyháznak van mit megbánnia.
A konfliktusok megélése, kezelése Isten nélkül, az ő igéjének kihagyásával vagy félreértelmezésével szörnyűséges helyzeteket eredményezhet. Ez vonatkozik a béke időszakára is. Isten nélkül a külső béke is lehet fojtogató.
Ha nekem szegezné valaki a fenti kérdést, ma sem tudnám vállalni az ölés eshetőségét. Remélem, Isten megóv egy ilyen helyzettől, de azt is tudom, hogy a ránk bízottakat (család, haza) meg kell védeni veszély esetén.
Az elmúlt hónapokban sokszor mondogattam magamban Babits kiáltását:
„… béke! béke már!
Legyen vége már!”
(Babits Mihály: Húsvét előtt)