Fókusztéma: harag
Nem tart haragja örökké
Minden megújulás, ébredés szent, féltő indulattal kezdődik. Nem is lehet másképpen. Istennek, és a képére, hasonlatosságára alkotott embernek vannak érzelmei.
A megváltástörténet mögött Isten féltő szenvedélye van. Mózes, Dávid, Nehémiás, Eszter, Jeremiás, Keresztelő János, Pál, Luther, Bonhoeffer szolgálata, munkássága is ebből a szent felindulásból származott. Aki nem gyűlöli a bűnt, az nem szereti a bűnöst. Isten szeretetből haragszik a bűnre, mert tudja, hogy fájdalmat okoz: „Isten ugyanis haragját nyilatkoztatta ki a
mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen” (Róm 1,18).
Korunk egyik nyomorúsága, hogy már nem tudunk isteni szenvedéllyel harcolni a bűn ellen. Talán kezdünk belefáradni, vagy rosszabb esetben kiegyezni vele.
Minden a szív belső állapotán, indulatán, motivációján múlik. Isten haragja szeretetből fakad. Ő a törvényt, az ítéletet is irgalomból adja. A törvényeskedő ember a szeretetet, kegyelmet is ítélkezve hirdeti. „Minden tiszta a tisztának, de a fertőzötteknek meg a hitetleneknek semmi sem tiszta.” (Tit 1,15) A tisztának az indulata, haragja is tiszta, a tisztátalannak a kegyessége sem az.
A tanítványok a Jézust be nem fogadó samáriaiakra – az ige alapján – tüzes esőt kértek volna, ha Jézus meg nem inti őket: „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek…” (Lk 9,55).
Inkább mozgasson Isten szeretetétől áthatott indulat, mint a rosszal kiegyező tolerancia. De azt tudnunk kell, hogy a Szentlélek nélküli indulat, harag pusztít, rombol, „mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát” (Jak 1,20).
„Kicsoda olyan Isten, mint te,
aki megbocsátja a bűnt,
és elengedi népe maradékának
büntetését?
Nem tartja meg haragját örökké,
mert abban telik kedve,
hogy kegyelmet ad.
Újra irgalmas lesz hozzánk,
eltapossa bűneinket,
a tenger mélyére dobja
minden vétkünket!”
(Mik 7,18–19)
Híd 2016/1.