Fókuszban: Miben hiszünk?
Hála
Hálás vagyok azért, hogy huszonegy éven át szerkeszthettem a Híd evangélikus missziói magazint. Gáncs Péter elődömtől vettem át ezt a színes, izgalmas, missziós munkaágat. (Isten igei vezetéséről külön is olvashatnak e számban egy írást, amit a Lelkipásztor folyóirat kérésére készítettem.)
A rendszerváltás után az országos missziói szolgálat kényszerű szünet után folytatta azt, amit a kommunizmus előtt végzett többek között Csepregi Béla által. A Híd magazin a Béla bácsi által szerkesztett Élő Víz – az evangélikus evangelizáció lapja utódjának tekinti magát. Azért nem nevezhettük Élő Víznek, mert akkor már egy felekezet és egy vallási szervezet lefoglalta ezt a nevet.
A Híd magazin fele viszont ’Élő víz’ rovatcím alatt készül. A 84. szám, amit az olvasó kezében tart, az utolsó az én szerkesztésemben. Az elmúlt huszonegy év statisztikája: 84 szám tartalmaz 4030 oldalt, 3500 írást, 5600 fotót, illusztrációt.
Hálás vagyok a mintegy ötven önkéntes munkatársért, a Híd szerkesztőbizottságáért, a cikkírókért (körinterjúnkban huszonheten válaszoltak a fókusztéma által felvetett kérdésre), a missziós programok segítőiért, a missziói központ igazgatótanácsáért és munkatársaiért, az imádkozókért, az egyházvezetésért, akiknek talán nem volt mindig könnyű elviselni sajátos, ajtónyitogató, missziói, őrállói munkámat.
Mivel minden évben beszámolót kértek tőlem, összesítettem néhány adatot az elmúlt huszonegy évből: 198 evangelizáción (több esetben háromnaposon), 170 missziói napon szolgáltam, 302 előadást és 649 igehirdetést, bibliaórát tartottam. Összesen 402 településen – sok helyen többször is – szolgáltam (120-szor külföldön, 305-ször belföldön).
Isten vezetett a határon túli magyar testvérekhez is: Kárpátalján és Erdélyben 29-29, Felvidéken 42, Muravidéken 6 gyülekezetben hirdettem igét. Szolgálataim voltak Németországban, Angliában, Norvégiában, Lengyelországban, Svájcban, az USA-ban, Kanadában. Hálás vagyok, hogy direkt missziót, evangelizációt, lelkigondozást, médiamunkát végezhettem ennyi időn át.
Amikor 2003-ban megválasztottak országos evangelizációs és missziói lelkésznek, tudtam, éreztem, hogy ez az addigi szolgálatom kiteljesedése lehet. A misszióra való elhívás nem egyházi hivatalos testületektől függ csupán. Minden újjászületett keresztyén misszionárius is. Az elhívás élethosszig tart.
Ugyanakkor mindennek rendelt ideje van. Ötven éve dolgozom. Nővérem fotóműhelyében már tizenöt évesen a tanulással párhuzamosan végeztem minden szakmunkát. Az elmúlt negyven évi lelkészi szolgálat sok szervezéssel, munkával járt. Ennek nagy részét szívesen elengedem, ugyanakkor a naptáram most is telik a következő időszakra.
Kamaszkoromban hoztam egy döntést: nem fogok megtérni, templomba, közösségbe járni. Szürkének, érthetetlennek, szűknek láttam az akkori egyházi életet. Amikor Isten szeretete rám talált, átölelt, magához térített, nemhogy szürke és unalmas idő következett, hanem annak az ellenkezője. Minden szebb, színesebb, érdekesebb, izgalmasabb lett. Átéltem bűneim bocsánatát, az újjászületés csodáját, a Lélek kitöltését, az elvehetetlen boldogságot, békét, örömöt. Tartalmat, értelmet, célt kapott az életem. Dicsőség és hála Istennek! Ugyanakkor jöttek a próbák, kísértések, küzdelmek, a kemény munka, időnként kudarccal. Mégis mindenért hála, mert ha ezeket az Úrral éljük meg, egyre edzettebbek, kipróbáltabbak leszünk.
Isten áldását, vezetését kérem és kívánom utódomra, egyházunk missziós szolgálatára. Él az Úr!
Híd, 2024/2.