Fókusztéma: pénz
Van-e szíve a kapitalistának?
Dehogyis a pénzről szólunk, hanem a szívről! A pénz, még annak aranyfedezete sem „bűnös”. Élettelen tárgyak csupán. De mi van a szívvel? „Amin a szíved csüng, az az istened” – mondotta Luther.
Az nem kérdés, hogy szükségünk van pénzre. A „mindennapi kenyér” fogalmába beletartozik, hiszen ennek kapcsán jutunk hozzá ételhez, ruhához, otthonhoz. Ne legyünk hát szemforgató képmutatók!
Isten, a szüntelenül munkálkodó, a saját képére és hasonlatosságára teremtett embert feladattal bízta meg: őrizze, gondozza a világot, vagyis dolgozzon, legyen hivatása. Éppen ezért az egész kérdéskörnek az egyik legérzékenyebb pontja a tömeges munkanélküliség. A munkanélküli fölöslegesnek érzi magát, őt még „kizsákmányolni” sem lehet alacsony bérrel. Ezért a felelős vezetők egyik nagy feladata a munkahelyteremtés.
Újra kapitalizmusban élünk. Hibái, ellentmondásai ellenére nincs használhatóbb ma ennél, legalábbis a mi kultúránkban.
A szocializmusnak nevezett kísérlet iszonyatos szenvedést hozott: a „kommunizmus” százmillió(!) áldozata, tömeges kiéheztetések (pl. Ukrajnában), testi-lelki terror, erkölcstelenség (lopás, önzés, besúgás). Az eredményeket – ingyenes oktatás, orvosi ellátás, stb… – teljes eladósodás révén érték el. Közvetlenül ez okozta a bukását is. A jóindulatú megfogalmazás szerint is fő tévedése az volt, hogy földi paradicsomot akart megvalósítani, de Isten nélkül. Az eredmény: pokol. Isten nélkül, személye, igéje, kegyelme nélkül minden pokollá válik.
„Nem mindegy, hogy a kapitalizmus fogalmán – Marx nyomán – kizsákmányolást, elnyomást értünk vagy pedig – Adam Smith és Weber nyomán – önfegyelmet, mértékletességet, józanságot, jólétet és szabadságot.” (Molnár Attila Károly)
Ugyanis a kapitalizmus is pokollá válik Isten nélkül. A szívtelen, irgalmatlan vadkapitalizmusnál alig van károsabb. A legszentebb ajándékot is lerántja a sárba, mindent üzletté degradál és aljasít, így a szerelmet, művészetet, sportot, hitet, mindent! Tönkreteszi a természetet, de az emberi lelket is. Ez is terrorizmus.
A példázatbeli gazdag nem gazdagsága miatt kárhozik el, hanem mert szívtelenül hagyta Lázárt éhezni, szenvedni. Persze Lázárt sem szegénysége üdvözíti, hanem az isteni kegyelem.
A „legnagyobb magyar”, Széchenyi István gazdagságával az utókornak azért nincs gondja, mert megtérése után jól élt vele: hidat épített, megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát – sok más jótette mellett.
Áldjon meg minket Istenünk a szív szabadságával, hogy tudjunk bővölködni és szűkölködni egyaránt – ahogy az apostol is írta (Fil 4,12) – de még inkább, hogy vállaljuk küldetésünket, és munkálkodjunk környezetünkért, a ránk bízottakért.
Híd, 2005/4.