Fókusztéma: születés
„Nincs szebb a kisgyermek lábfejénél”
Kánikulás, eső utáni, párás délutánon, a zsúfolt négyes-hatos villamoson fotóztam ezt a lábacskát. A legnépszerűbb internetes közösségi oldalra is feltettem a képet, amely nagy sikert aratott. Egyik hozzászóló kis túlzással ezt írta: „Nincs szebb a kisgyermek lábfejénél.”
Embrió- és csecsemőkorunkban jobban hasonlítunk egymásra, mint évek, évtizedek múltán. Ha látok idős embereket, gyakran gondolok arra, hogy ők is voltak csecsemők, járni tanuló, csetlő-botló babák. Hasonló lábfeje volt Bachnak, Napóleonnak, Kossuthnak, Rózsa Sándornak és Ferenc Józsefnek; hasonló volt Heródesnek, Augustus császárnak, Júdásnak és Jézusnak. Igen, a Megváltó is volt magzat, akit el és befogadott Mária. Abban a barlangistállóban vajúdás után megszülte, József elvágta a köldökzsinórját, megtörölgették, betakarták. Ő is sírt, azután édesanyja mellén megnyugodott, gügyögött, büfizett... Igen, mind így kezdtük.
Felfoghatatlan titok és csoda a foganás, növekedés, formálódás és születés. Amikor első gyermekünket kaptuk, a születés után hetekig csak nézegettem (a lábfejét, talpacskáját is), csodáltam, próbáltam megérteni, hogy ki is ő, hogy került a mi életünkbe. A csodát megérteni, definiálni nem szabad, nem lehet. Az élet csoda. Az élet forrása az Örökkévaló. A foganás, születés az ő területe. Vele van mindenkinek találkozása, akár tud erről akár nem. Életet nem ad az édesanya, csupán elfogadja, befogadja azt.
1950 óta hétmillió magyar magzat vére kiáltott az Istenhez. „Testvéred kiontott vére kiált hozzám a földről.” (1Móz 4,10) Tudjuk, hogy kialakulhatnak drámai helyzetek, amikor például el kell dönteni, hogy az anya vagy a gyermek maradjon életben. Nincs jogunk a nehéz helyzetbe kerülteket elítélni, de elterjedt és törvényesített gyakorlattá vált a művi terhességmegszakítás, a „születésszabályozásnak” ez a téves, tragikus módja. Ez emlékeztet minket a Molok-kultuszra, amelyben gyermekeket égettek el áldozatul (3 Móz 18,21), az embergyilkos ördög (Jn 8,44) legnagyobb megelégedésére.
Bűnös, elesett állapotunk miatt szükségünk van a testi születés után lelki-szellemi születésre is (Jn 3,1–16). E nélkül csak öntörvényűen vallásoskodunk, de nem láthatjuk meg az Isten országát. Az Ige és a Lélek által megfoganhat bennünk az új ember, új Ádám, új természet, amely hordozza az istenképűséget. Akkor már nemcsak a csecsemőkori lábfejünk lesz hasonló, hanem az istengyermekségünkből fakadó Krisztus-arc is.