Fókusztéma: a tanúságtétel
A legjobb misszionáriusok a nagymamák
A tradicionális népegyház öröksége a gyülekezeti tagok passzivitása. Legalábbis az evangélium továbbadása, illetve a tanúságtétel terén. Több évszázados rossz hagyomány ez. Régen így is, úgy is megteltek a templomok, mindenkit megkereszteltek… Nem kellett aggódni a jövőért.
Az egyházüldöző kommunizmus megrostálta az eklézsiát. Az egyesületeket, a templomon kívüli missziós mozgásokat betiltották, a lelkészeket erős kontroll alatt tartották. Többen eltávolodtak a gyülekezettől, akik maradtak, azoknak jó része pedig csupán beült egy órára az istentiszteletre, és sok esetben a lelkész volt a mindenes.
Az elvilágiasodás napjainkban sokakat kirostál egyházainkból. A magyar gyermekek nagyobb részét már nem keresztelik meg. Az idők változtak, és egyre gyorsabban változnak. A mai egyház egyetlen esélye és reménye az Istennel való élő kapcsolat, a hitvalló, evangéliumi lelkület, a feladatok, szolgálatok megosztása a lelkész, a presbiterek és a közösség tagjai között.
Törvényeink szerint az lehet választási joggal rendelkező egyháztag, aki meg van keresztelve és fizeti az egyházfenntartói járulékot. Ez fontos szempont, de kevés. A biblikus gyülekezet minden felelős tagja valamiképpen misszionárius is. Sőt, a gyülekezet maga is missziót végző közösség, ahogyan Bonhoeffer fogalmazott: „Az egyház csak akkor egyház, ha másokért van”.
Mégis, ki és hogyan adhatja tovább az evangéliumot másoknak? Az ige hirdetésére a lelkészeket készíti fel és bízza meg az egyház. Ugyanakkor, aki részesült a hit ajándékában, az egyéniségének, karizmájának megfelelően szintén hirdetheti az igét, számtalan módon. Egyházunkban az elmúlt évszázadban több, Isten által megáldott „laikus” igehirdető is szolgált, például Kiss János bácsi a fóti kántorképzőben vagy Pintér Győző Tibor Kispesten. De megemlíthetjük bibliai elődjüket, az egyik legismertebb „parasztprófétát”, a pásztort és fügetermesztőt: Ámószt. Őt az elpuhult, megalkuvó papság nem engedte prédikálni, haza akarta zavarni. Erre így reagált: „Nem vagyok próféta, sem prófétatanítvány. Pásztor vagyok én, és fügét termesztek. De elhívott engem az Úr a nyáj mellől, és ezt mondta nekem az Úr: Eredj, és prófétálj népemnek, Izráelnek!” (Ám 7,14–15).
Későbbi finn utóda, Paavo Routsalainen, ismert alakja a 20. századi finn evangélikus ébredésnek. Róla szól A parasztpróféta című könyv, amely nagy hatást gyakorolt egyházunk megújulási folyamatára is. Nem maradhat ki ebből a felsorolásból John Bunyan, aki szakmája szerint üstfoltozó volt. Ébresztő igehirdetései, missziós aktivitása miatt börtönbe zárták. Ott írta meg a Biblia után legolvasottabb keresztyén könyvet: A zarándok útját.
Néhány héttel ezelőtt szolgáltam az erdélyi Mezőpanit református gyülekezetében. A negyvenes évek óta tart itt a lelki ébredés, megújulás. Az elmúlt években új templomot építettek, mert az előzőben „csak” négyszázan fértek el. Az ébredés egy marosvásárhelyi cipészmester által indult el valamikor. Isten ott és úgy működik, ahogy neki tetszik, „a kövekből is tud fiakat támasztani” (Mt 3,9).
Legyenek áldottak azok a nagyszülők és más rokonok, szomszédok, barátok, akik életükkel, szavaikkal hirdetik az evangéliumot, Isten országát, szeretetét! Az elmúlt évtizedekben azt tapasztaltam, hogy a legjobb misszionáriusok a nagymamák. Számtalan tanúságtételben hallottam ezt: „Volt egy hívő nagymamám, aki megfogta a kezemet és elvitt a templomba, tanított imádkozni…”
Híd, 2024/1.