Körinterjú a házasságról
Dr. Süle Ferenc pszichiáter, jungi családterapeuta, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) volt Valláslélektani Osztályának főorvosa.
– Milyen érvek maradtak a házasság mellett a mai időkben?
– A történelem legbeváltabb együttélési formája. Az utódok szempontjából egyértelműen értékesebb fejlődési lehetőséget biztosít. A házasok tovább élnek. Az emberi kapcsolat csak tartós, válságokon át vezető formában tud komoly mélységeket elérni.
– A házasság nem boldogságintézmény – mondják sokan. Akkor mi?
– A személyiségfejlődés, az individualizáció legfőbb terepe. Nincs más kapcsolatforma, ami akár megközelítené azt a sokszínűséget, ahány szinten a házasságban két ember egymásra hat. Ebből adódik az önismeret, az önmegvalósítás annyi problémájával való szembesülés és a kapcsolatformáknak, a szerepviszonylatok lehetőségeinek hatalmas gazdagsága. A fejlődés lehetősége annál nagyobb, minél többszínű problémával találkozunk, amik megoldásra késztetnek bennünket. A fejlődés a problémamegoldásokon keresztül történik az életben.
– Hogyan tartsuk karban ezt a törékeny közösséget; ha baj van, mit tegyünk?
– A legfontosabbnak a szeretetből származó érzések kifejezését és a másik empatikus megértésére való törekvést tartom. A felmerülő, kialakuló ellentétek szükségszerűen jelentkeznek, azt mutatják, hogy a házasság él és működik. Ezek sokoldalú megbeszélésén, az őszinte önelemzésen keresztül gazdagodik személyiségünk és kapcsolatunk. A megértés a problémák kialakulása történetének megértését is jelenti, melyek gyakran visszavezetnek egészen a gyerekkorig, sőt elvezethetnek a családi történet rejtett múltjába is, az „ősök szellemeihez”, amikkel meg kell küzdenünk. A szeretet, ami a másik javának az akarása, nem azonos a másik egyszerű kiszolgálásával, hibáinak vagy akár kórosságainak való behódolással, mert nem ettől fejlődik. Talán a legfontosabb, hogy keressük a másikban az isteni szikrát, az igazi méltóságát, és azt segítsük!
Híd, 2009/3.