Igazság és megbékélés
Dél-Afrika történetének botrányos időszaka volt az apartheid-rendszer. A magukat keresztyénnek valló angolok gyarmatosították ezt a gyönyörű országot.
Az angol telepesek, amikor elfoglalták az országot, faji megkülönböztetést, búr szóval apartheidet alkalmaztak. A lakosságot két részre osztották, a fehérekre, akik a lakosság 10%-át és a nem-fehérekre, akik a 90%-át tették ki.
A buszokon, ha az alsó részen ki volt írva, hogy „Only White”, akkor nem szállhatott be oda nem-fehér, tehát neki gyalogolnia kellett. Külön parkokat hoztak létre a feketéknek és a fehéreknek, de voltak közös parkok is, ahol meg volt szabva padonként, hogy milyen etnikum ülhet rá. Egyes utcák csak fehérek részére voltak fenntartva.
A fehérek kezében volt a gazdasági és a politikai hatalom.
A feketéket külön lakónegyedekbe, ún. bantusztánokba tömörítették, és onnan kilépni csak engedéllyel volt szabad. Így a feketék idegennek számítottak a saját hazájukban. Kilépőt csak akkor kaphattak, ha egy másik bantusztánban vagy egy mezőgazdasági területen dolgoztak.
Akárcsak az indiai kasztrendszerben, itt is szokásos volt, hogy ha egy fehér megvert egy helyi lakost, az utóbbi nem üthetett vissza, különben bíróság elé került.
Nelson Mandela volt a vezéralakja az ellenállásnak. Huszonhét évet töltött börtönben, ennek nagy részét a Fokváros melletti Robben-szigeten. Itt gyűjtötték össze a XX. század egyik koncentrációs táborába a legveszélyesebb ellenállókat. Ők alkották a későbbi kormányt.
Mandela 1990-ben szabadult. Desmond Tutu püspökre bízta a tényfeltárás és igazságtétel nagyon érzékeny, de fontos ügyének irányítását Igazság és megbékélés címen. Feltárták a bűnöket, visszaéléseket, lefolytatták az eljárást, és aki vállalta múltját és a feltáró folyamatban való aktív részvételt, annak amnesztiát adtak. Aki nem jelentkezett két éven belül a bizottságnál, azzal szemben eljárás indult, és megbüntették.
Ebből van mit tanulni egyéni és közösségi életünk szempontjából.
Szeverényi János
„Az Igazságtételi és Megbékélési Bizottságot már a kezdetektől kritizálták. Annak ellenére is, hogy az azt létrehozó törvény neve rengeteget elárul a testület alapvető céljáról: Törvény a nemzeti egység előremozdításáért és a megbékélésért. Ez közelebbről azt jelenti, hogy a bizottság szándéka:
– megállapítani az igazságot a múltbéli eseményekkel kapcsolatban, valamint a súlyos emberi jogi visszaélések indítékait és körülményeit, és nyilvánossá tenni megállapításait annak érdekében, hogy az ehhez hasonló cselekmények ne ismétlődhessenek meg a jövőben;
– a nemzeti egység előremozdítása, a dél-afrikai állampolgárok jóléte, valamint a béke, ami megbékélést kíván Dél-Afrika népe körében, és a társadalom újjáépítését;
– a megértés, ami nem jelent bosszút, és jóvátétel, ami nem megtorlást, leszámolást jelent;
– az ehhez hasonló megbékélést és újjáépítést elősegíteni az amnesztia megadásával olyan cselekmények, mulasztások és bűntettek esetében, amelyeket a múltban politikai céllal követtek el.
Van egy zulu mondás: »Minden igazság keserű«, és semmi kétség, hogy Dél-Afrikában sokan rossz szájízzel vették tudomásul a bizottság által nyilvánosságra hozottakat. Sok áldozatnak és túlélőnek kellett újra felidéznie gyászát és bánatát, míg azoknak, akik állításuk szerint nem tudtak a súlyos emberi jogi bűncselekményekről, tudomásul kellett venniük a tényt, hogy vagy szorosan behunyták a szemüket, vagy valójában igenis tudták, mi történik, de inkább nem vettek róla tudomást. Ez sohasem könnyű, sem egyénileg, sem közösen.”
(Alex Boraine: Dél-Afrika Igazságtételi és Megbékélési Bizottsága)
Híd 2011/3.