Júdásról
Néhány gondolat a Roland által (Walter Jens: A Júdás-ügy) ismertetett könyvhöz:
A Szentírás kijelentése egyértelmű Júdás ügyében: „... senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia...” (Jn 17,12) – állapítja meg Jézus fájdalmasan. De őt is meghívta három év frenetikus életre, őt is tanította, bevonta a szolgálatba, rábízta a pénzkezelést, az ő lábát is megmosta; és elképzelhetjük az Úr féltő-szerető-fájdalmas tekintetét a csók elfogadásakor. Miért feszegetünk olyan kérdést, ami csak a Megváltó kompetenciájába tartozik? Ő fog ítélni, aki meghalt az emberért.
- Egyenesen szamárságnak, szellemi sötétségnek tartom azt a feltételezést, hogy Júdás nélkül nem történt volna meg Jézus kereszthalála (hasonló gondolatnak tartom a máriás társmegváltást). Ilyen szadista és ötletszegény lenne az Isten?
- Júdás rehabilitációja. Ilyen alapon boldoggá avathatjuk magát az ördögöt is és aztán szép sorban kitüntethetjük Heródest, Pilátust, a spicliket és a smasszereket. Nem? Ha nincs aki verje a szeget...?
- Nem azért agyal az ember ilyesmin, mert menekül a megtérés elől?
Felmentjük magunkat saját árulásaink súlya alól? (Lásd Gnanabaranam Júdás-imáját) Luthert megkérdezték, mit csinált Isten a teremtés előtt? A
válasz: ült egy bokor tövében és faragott egy botot, hogy elverje azokat, akik ilyeneket kérdeznek.
Fraternet levelezés, február 4.