Politika
Azzal én is egyetértek, hogy méltatlan indulattól, direkt pártpolitikai kampánytól tartózkodjunk, de ez kevés. Még a visszafogott egyházi körlevelekben sem csak az egyén lelkiismeretére hívják fel a figyelmet az egyházi vezetők. A lelkiismeret nem mindig működik jól.
A keresztyén értékrendhez közelebb álló pártokra szavaz egy keresztyén ember. Erre lehet és kell biztatni egymást.
„MI egyetlen pártról vagy politikusról sem szólunk, se pro, se kontra."
Miért, ki tiltja meg? Hogyan értékeljük a 20. századi történéseket ebből a szempontból? Az egyháznak nem lehetett volna látása, szava a fasizmusról, az ateista kommunizmusról, Sztalinról, Hitlerről?
Ma éppen azok a politikai erők próbálnak elhallgattatni minket, amelyek számon kérik, hogy pl. a 2. világháború alatt miért hallgatott az egyház?
Akkor minden kevés volt, ma minden sok?
Társadalmi, politikai jelenségekről, vezetőkről igen sokszor szóltak a próféták, reformátorok, keresztyén küldöttek. Az első keresztyének megtagadták a császárkultuszt. A rezsim szempontjából ez direkt politizálásnak számított, az egyház szempontjából hitvallásnak. Néhány évvel ezelőtt 400 észak-koreait fejeztek le a főváros főterén, mert nem istenítették a kommunista vezért és nem tagadták meg Krisztust.
Nincs jogunk, alapunk szólni, írni, előadni pl. Jeremiásról, Ámoszról, Luther Mártonról, Bonhoefferről, Martin Luther Kingről, Tuturól, II. János Pálról és sokakról, ha hallgatunk olyan kérdésekben, amelyek befolyásolják az emberiség, a nemzetek és hazánk sorsát.
A lényeg az indíttatás, a motiváció. Az nem szerencsés, ha egy politikus prédikál (kivéve, ha Istennek engedelmeskedik), de a keresztyén embernek mindenről lehet véleménye, látása az ige alapján.
Fraternet levelezés, március 13.