Válasz a „Szentlelkes” kérdésekre
Legutóbbi „Szentlelkes” levelemre jött néhány kérdés. Egyik válaszomból ollózok a listára is:
… Én sem úgy gondolom, hogy a hívőnek ne lehetnének kérdései. Magam is sokat töprengek, kételkedem. Jézus körül lehetett kételkedni is. Ez OK.
De ami listánkon és egyházunkban részben folyik, az már nem ez a kategória.
Felelős lelki vezetők a hitetlenek kérdéseit teszik fel. Olyan kérdéseket, amelyeket nekik megválaszolni kéne, biblikusan.
Egyik kollégánk írta nekem, hogy mintha nem is lelkészek beszélgetnének itt.
Hitünk alapjait kérdőjelezik itt meg sokan, vagy egyszerűen félreteszik azokat.
Aki az alapokat próbálja kicserélni, felelőtlen, annak újra meg kell térnie vagy elhagyni a pályát. Nem akarok most orvosi és más példákat hozni.
Akit betölt Isten Szentlelke, az nem fogja a bűnt negligálni, magyarázni, relativizálni. Nem fogja a Kijelentést átírni.
Azt mondtad nekem Szárszón legutóbb, hogy a liberálisok templomai újra megtelnek Nyugaton. Ezt én azóta sem hiszem. A lélekben és szellemben megújult vezetők gyülekezetei újulnak meg.
Az a vonal, amit te is támogatsz most, ki fogja nyírni a maradék egyházat, mert a lényeget veszitek el az emberektől.
Fraternet levelezés, szeptember 12.