Az ellenség szeretete
Amikor az ellenség szeretetéről beszélünk, sok esetben nem ugyanarra gondolunk.
Jézus azt tanácsolta követőinek, hogy legyenek tökéletesek, mint az Atya, aki felhozza a napot a gonoszokra is.
Az Isten gyermekeiben lévő szeretet személyválogatás nélkül sugárzik a környezetre, de természetesen a közelebb lévőkre több jut belőle. (Jó
esetben.)
Nem azt várja tőlünk az Isten, hogy pl. amikor Ferenc „testvér" (miniszterelnök) idétlenkedik vagy őrjöng, mi simogassuk a televízió képernyőjét és patakokban folyjon a könnyünk a padlószőnyegre, mert nem bírunk az érzelmeinkkel. Azt viszont a megkegyelmezettektől elvárja, hogy legalább ne kívánják a nyomorultat a pokolba, ne gyűlöljenek, ha másért nem, hát a gazember tevékenysége miatt szenvedőkért ne, sőt inkább kívánják a bűnös megtérését vagy kivonását a forgalomból (Lásd Bonhoeffer dilemmája Hitlerről).
A szeretet végképp nem azt jelenti, amit a nyugati degenerált korszellem sugall, hogy fogadd el a bűnt a bűnössel együtt. Ez istentelenség és embertelenség egyszerre.
Amikor nem fogadják be Jézust és csapatát a samáriai faluba és a tanítványok szakrális grillezésért fohászkodnának, tudjuk mit mond nekik Jézus a bennük lakozó lélekről, indulatokról... De azt sem várja el tőlük, hogy a falu döntését ne tartsák tragikusnak, hiszen az Élet Fejedelmét nem engedték be maguk közé.
Martin Luther King hangoztatta sűrűn, hogy a gyűlöletet nem győzhetjük le gyűlölettel; pedig ott és akkor is volt gumilövedék, meg szadizmus bőséggel, csak abban különbözött ettől a mi kis hazai rózsaszínű terrorunktól, hogy azt ún. keresztyének követték el keresztyének ellen.
Fraternet levelezés, október 5.