Néhány gondolat az egyház médiamunkája kapcsán
A legbiblikusabb formája a küldetés betöltésének a közösségben, élő szóban mondott ige.
Ezt nem pótolja, pótolhatja semmi.
A létszám lényegtelen, a valódiság a döntő: valódi ige, valódi közösség.
Ez az egyház az, amin a pokol erői sem vesznek diadalt.
Az ige pedig nem meditáció, bizonyságtétel, elmélkedés, humanista langyos víz, hanem élet és lélek, ami „fentről” jön, teremt, cselekszik, történik és megtestesül.
A közösség nem rögzített padokban ülő, előre, egy (felcicomázott) közvetítő papra néző közönség, hanem az, ahol ismerik, hordozzák, kiegészítik egymást, Krisztus testévé válva hatnak környezetükre. Az „élő kövek” (nem lapító téglák) egyháza pedig mobilis. Elviszi oda Isten szavát, ahol az emberek élnek: ha a televízió előtt, akkor oda, ha a számítógépnél, kocsmában, börtönben, kórházban, putriban, parlamentben vagy éppen a pokolban, akkor oda.
A Lélek által vitetnek, mint valamikor Ezékiel, akit így tettek le a csontok halálszagú völgyébe.
A próféták, Jézus, apostolok mozgásban voltak, elérhetővé tették a távollévők számára az igét, nem vette körül őket egy áthatolhatatlan kulturális burok. „Kijártak-bejártak” szabadon belső körökből a legszélesebb fórumokra mint rendkívüli, meghatalmazott nagykövetek.
Szerintem még mindig minden égető egyházi, missziói, tudományos és gyakorlati kérdésünkre megtaláljuk a választ Isten szavában.
Fraternet levelezés, január 5.