Válás
Egyházi bűneinkkel foglalkozni érdemes és „kötelező”, mivel ezek tartanak távol minket az élő Istentől és a megújulástól.
Én magam is azt a véleményt képviseltem az értekezleten, hogy a válás egy a sok nyomorúságunk között (lásd még szenvedélybetegségek, tévtanítás, anyagi visszaélések stb.), ugyanakkor azt is hangsúlyoztam, hogy a mi egyházunkban már elszaladt a szekér és nem kezeljük, nem tudjuk már megfelelően kezelni a helyzetet.
A „világ”, a korszellem alaposan rányomja bélyegét közösségünkre, de ugyanebben az országban vannak felekezetek (pl. metodista, baptista) amelyekben sokkal komolyabban veszik ezeket a kérdéseket. Ők is szenvednek, küzdenek, elbuknak, de az arányok sokkal jobbak náluk. Tehát lehet, lehetne másképp is…
Miért ilyen érzékeny ügy a válás? Bizonyára vannak olyan egyháztagok is, akik szeretetlenül állnak a kérdéshez, de szerintem nem ez a jellemző. Több gyülekezetről, presbitériumról tudok, akik szívszorító emberséggel álltak 1-1 ilyen esethez. Ahogyan az alkoholbetegség vagy enyveskezűség nagyon romboló egy lelkész és környezete életében, úgy a lelkész válása is sok szenvedést, sérülést okoz. Tudomásom szerint kb. 300 lelkész közül mintegy 50 elvált van. Ez valóban tragikus minden érintett számára. Leginkább azoknak, akik végigszenvedik a folyamatot és azután mindazoknak, akik körülveszik őket. – „Sírjanak a papok!”
Elutasítva a méltatlan hozzáállást, a kérdéssel foglalkozni kell minden szempontból: prevenció, egyházjog, szokásjog stb.Természetesen ugyanúgy a többi bűnre is ez vonatkozik.
Azt írta valaki, hogy szerinte túl sokszor kerül elő ez a téma. Talán azért, mert évtizedek óta sok mindent szőnyeg alá söprünk, hárítunk, elfojtunk, igazolunk.
Tudjuk hogy a folyamaton átment párok és helyzetek is különbözőek: attól kezdve, hogy többen maguktól tették le a kabátot (olyan is van, aki 20 évvel ezelőtt történt válása óta meg sem házasodik), de olyan is, aki talán visszafogottabb lehetett volna (lehetne) a megbotránkoztatásokban.
Nincs két egyforma eset. Igazán még az érintettek sem biztos, hogy igazán értik, hogy mi történt velük, hát még a környezetük. Vannak kifelé kegyes, mosolygós házasságok, de belül pokol az élet. De tudunk megújuló, kríziseken is átment kapcsolatokról. Legutóbb a Kossuthon rádióban említettem meg egy esketésemet: 10 év különélés után újra megházasodott egy pár. Az asszony megtért és Isten kegyelméből visszakapta házasságát. Ritka, de ilyen is van.
Minden házasság, ami megmarad és funkcionál, Isten kegyelmére vezethető vissza. Itt végkép nincs érdem.
Fraternet levelezés, március 2.