A keresztelésről
Luther ezt (is) leírta, igaz 1521-ben. Később megváltozott a véleménye.
„A keresztség senkinek sem segít, nem is részesülhet benne más, csak aki saját magáért hisz, és saját hite nélkül senkit sem szabad megkeresztelni. Ha pedig nem tudjuk bebizonyítani, hogy a gyermekek képesek maguk is hinni, és hogy van saját hitük, akkor az én hűséges tanácsom és ítéletem az, hogy egyenesen álljunk el a csecsemő-keresztségtől, minél előbb, annál jobb, s ne merészeljünk többé egy gyermeket sem megkeresztelni, hogy ilyen balgasággal és szemfényvesztéssel, melynek nincsen semmi sem mögötte, Istennek felmagasztalt méltóságát gúnyoljuk és káromoljuk.” (D. M. Luthers Samtliche I Schriften, Kirchenpostille, 1521, Magyarázat a Mt 8,1–13-hoz)
Zwingli is úgy gondolta egy időben:
„Semmi sem aggaszt annyira, mint az, hogy gyermekeket kell keresztelnem, mert tudom, hogy ezt nem lenne szabad megtennem.” (Quelle IV, 184.o)
Mindesetre jónak tartanám, ha gyakorolnánk a bemerítést is, legyen szó gyermekről vagy felnőttről.
Persze nem újrakeresztelésre gondolok.
Egyrészt mert jobban kifejezi a bibliai igazságot, másrészt többeket magunk között tudnánk tartani. Nem lenne a „bemerítőknek” „missziós” okuk elcsábítani híveinket.
Évek óta merítkeznek be, újrakeszetelkednek történelmi egyházak tagjai. Van, aki közöttünk marad, van, aki nem…
Magam néhányszor már kereszteltem medencében vagy patakban.
Azt szerettem volna illusztrálni, hogy nekünk Luther sem szentség: ő is változott, fejlődött vagy visszafejlődött (Pl. bő átkai a zsidókra; Hitler szívesen citálta a reformátort.), befolyásolta teológiai látását kora szociológiai helyzete.
A keresztség ügyében a politikai fejlemények miatt is változhatott a véleménye: parasztlázadások, anabaptisták rakoncátlankodásai stb…
Féltette a reformáció fő tartalmát.
Bízhattak, (főleg Fülöp) a Rómával való rendeződésben is.
Most aztán, igaz 500 évet késve, letérdelhettünk Stuttgartban az újrakeresztelők ellen elkövetett iszonyatos lutheránus bűnök miatt; melyekben Márton is sáros (vagy véres).
Az egyik legnagyobb isteni fájdalom az lehet (talán bután gondolom), hogy a legdrágább ajándékok ügyében vannak a legnagyobb viták, hasadások a keresztyének között: lelkészi (apostoli) szolgálat, úrvacsora, víz- és lélekkeresztség…
Jézuson szemlélődve, az ő szabadságán, számomra elkeserítő és riasztó ez a jelenség.
Lényeglátásra van szükségünk, aminek a külsőségekre is hatással kéne lennie.
Nyugati egyházaink megújulásának is ebben van az akadálya, illetve a lehetősége is.
Hogy Luther mit szólna a mai helyzethez?
Talán leginkább azok ellen lépne fel, akik túl sokat hivatkoznak rá…
Szerintem.
Fraternet levelezés, 2010.