Ügynöklisták
Megértem, ha valaki nem tud/akar szembenézni a közelmúlttal, nem bírja feldolgozni a nehéz, bonyolult kérdéseket, fél a csalódástól stb.
A zsinat által elrendelt „tényfeltárás” a kisebbik rossz. Ilyen esetekben nincs tökéletes megoldás.
Annak ellenére lépni kellett, hogy tudhatjuk, több kérdés talán soha nem fog tisztázódni. Csak néhány ezek közül: voltak „együttműködők”, akikről semmilyen írásos adat nem maradt fenn, az ún. átvilágítás sem vonatkozik minden kategóriára, akik ma is dolgoznak, azoknak kartonjait eltüntették, bárkiről gyárthatnak utólag is kartont stb.
Valamit lépni kellett, hiszen ki tudja, kik, milyen szándékból, az elmúlt években különböző fórumokon megjelentettek ma is élő evangélikus személyekről adatokat.
A mai napig is lehet ezekkel zsarolni, megfélemlíteni, manipulálni.
Az elmúlt 40+20 év egyházi életét erősen befolyásolta ez a szomorú és nehéz történet.
A romániai, erdélyi múltfeltárásról nem árt tudni, hiszen magyar testvéreinket érinti az ügy.
Talán többen nem vették észre, hogy a hír alatt megnyitható egy dokumentum, amely felsorolja, hogy ki kit súgott be. Több szempontból eszméltető dokumentum.
A németek és – ha jól tudom – a lengyelek a rendszerváltás után elég hamar megpróbálták feldolgozni a közelmúltat. Jól tették.
Nálunk ezt különböző világi és egyházi érdekek akadályozták. Többek között ezért is vagyunk ilyen enerváltak.
Rég túl kellett volna lennünk a sokkon, sok seb begyógyult volna, sokan átélték volna a megszabadulást a terhektől, nagyobb lett volna a lendület is az új idők egyházépítésében.
Nincs jogunk elítélni senkit (Mi bizonyos helyzetekben mit tettünk volna? Más területen nem vétkeztünk?), de a jelenünket is meghatározó múltat kötelező megismerni.
Óriási különbségek voltak a beszervezettek között: volt, akit az Andrássy út 60. pincéjében kínoztak és kényszerítettek aláírni (írt is érdektelen jelentéseket, a tartótiszt dühöngése ellenére), de volt olyan is, aki olyan módon működött, mintha maga az NKVD embereként végezné az egyház kivégzésének, ill. rombolásának dicső feladatát; volt aki karrierért (utazás, ösztöndíj, jobb állás stb.) lett besúgó. Mindnyájan ügynökök hivatalosan, de a különbség leírhatatlan.
Nem hiszem, hogy senkit nem érdekel a téma. Lehet, hogy van, aki csámcsogni szeretne, de van, aki egyházféltésből szeretne tenni valamit. Ilyen a zsinat is.
Megtisztulás nélkül nincs jövője az egyháznak.
Az etikailag elfogadhatatlan, hogy a volt érintettek mondják meg, hogy nekünk, akiket besúgtak, hogyan kell gondolkodnunk erről a kérdésről, kioktatnak minket, a tényfeltáró bizottságot időnként minősíthetetlen módon támadják.
Néha úgy tűnik, még mindig fontosabb az egyházat és a (lelkész)testvéreket besúgó híre, érdeke, beosztása, mint az, akit megaláztak, hátráltattak, tönkretettek, kirúgtak.
Egyik legbotrányosabb példa Schulek Tibor esete (egyházunk egyik legnagyszerűbb embere volt, nyolc gyermeket nevelt), akit többek között példastatuálás, megfélemlítés miatt kirúgott Káldy. Az ok jelentéktelen volt.
Fraternet levelezés, 2010.